Eljött az ideje, hogy bemutassuk Bibircsnek a Honberg várat, ami gyalog húsz perc tőlünk. Mivel nagyobb körutat terveztünk, ezért autóval indultunk el, ami így tíz perc utazást jelent, ha közvetlenül a parkolójában állunk meg. Megmutattuk neki a vár külsejét, ezután pedig Gnómi vette át a körbevezetést.

  Kellemes időt töltöttünk el; mi egy padon ücsörögve, és a gnómokat szemmel tartva, ők pedig barangolva. Minden érdekes zegzug, így például a két bástyamaradvány belseje, amiben burjánzik az élet, az ablak, ahol találkozott a házi kaszással és a kilátó mellett található ösvény, ahol a színpompás sáskákkal barátkozott, mind-mind bemutatásra került Bibircsnek.

  Sáskákat ugyan nem leltek most, viszont Bibircs kiszúrt egy csigát az út közepén. Nagyon keresett valamit, de szemmel láthatóan nem találta meg.
  – Szia! – köszönt rá. – Mit keresel?

  Szép időben mentünk ki a Duna-partra sétálni; hét ágra sütött a nap.  A vizek vonzanak minket, így könnyen találunk magunknak elfoglaltságot, ha van egy kis eltölteni való időnk. Gnómiék is szerettek volna kimozdulni egy kicsit, tehát nem haboztunk sokat.

  Ahogy a parthoz értünk, Bibircsnek megtetszett egy kis csapat lúd. A folyóban úszkáltak. Barátkozni próbált velük, bár nem sokat törődtek vele, inkább nyakukat nyújtogatva csipegették a partról belógó hosszabb fűszálakat. Gnómi nem ment a közelükbe, nehogy belecsippentsenek a sipkájába, de ő is szívesen elnézte őket, mert szépek voltak. Odasompolyogtak a récék is néhány finom falat reményében, de részünkről hoppon maradtak. Bibircs nem tudott annyira érdekesnek mutatkozni, hogy felfigyeljenek rá a szárnyasok, ezért otthagytuk őket, és a Duna mentén folytattuk a sétát.

  Tiszta idő volt, csupán egyetlen felhőt láttunk az égen, az is nagyon elnyújtózott, hogy minél szebb bárányfelhő fodrozódhasson belőle. Törpi pózolt egyet háta mögött a szökőkúttal és a felhővel. Annyira jól sikerült a kép, hogy bekerült a kedvencei közé. Az ilyen tökéletesen elkapott pillanatban készült fotók biztosan megdobogtatják a gnómibellák szívét is, úgyhogy most közzé teszem, hátha egy lelkes törphölgy olvasó, aki még nem habarodott bele, most majd nem tud ellenállni neki. ;)

  Amióta ismerem őket, nem volt még nagy betegségük – kivéve, mikor Gnómi bölcsességfogát ki kellett húzni –, ettől függetlenül nem árt az, ha néha elvisszük az apróságokat orvoshoz. Mivel egyébként is útba ejtettünk egy orvosi rendelőt, kaptunk az alkalmon, hogy őket is betuszkoljuk az ajtón. Először nem akaródzott nekik, de aztán meglátták odabent a sok játékot, amik csak arra vártak, hogy összegnómolódjanak, és egy szavukat se hallottuk azután. Markológép és dömper... azt se tudták, melyik tetszik nekik jobban. Senki nem várakozott rajtunk kívül, ezért hamar sorra kerültek, és bár ehhez nem sok kedvük volt, vizsgálat után játszhattak még pár percet, így hamar megszűnt az ellenkezés.

  Az orvos után elmentünk a villingeni halastóhoz, amiben aranyhalak, récék és szárcsák úszkálnak. A parton lustán tollászkodtak a récék, mindent elborított a sok tollpihe, és a galambok is bemutatták landolási technikájukat. Sokuk várt arra, hogy a padokról valaki majd ételt szór eléjük, de ránk hiába pislogtak, mert mi nem szoktuk etetni a szárnyasokat, de ha mégis, akkor sem pékáruval.

  Megtudtuk, hogy a környéken van egy látogatható barlang, ami csupa-csupa érdekes dolgot rejthet minden kíváncsi törp számára. Hogy addig eljussunk, persze egy erdőn is végig kell sétálni, ráadásul nem is akármilyen erdőn, hanem egy tanösvényen. Nagyszerű hétvégi programnak tűnt, és valóban remek kirándulás kerekedett belőle.

  Van állatkereső szeglet, ahol az ösvényen haladva minden állatkát meg kell találni. A kisegértől a denevérig, a borztól a rókáig nagyon sok állat várja, hogy ujjongva rájuk találjunk. Törpjeink kézen fogva indultak útnak, hogy felfedezzék a titokzatos erdőt. Nem teszek fel minden találatról képet, de néhányat azért megmutatok, hogy lássátok, Gnómiék milyen lelkesen barátkoztak mindenkivel, akire csak rá tudtak akadni. Volt, aki a bozótban bujkált, és elég sokat kellett nézelődniük, mire ráleltek, és olyan is akadt, akit csak jó messziről mertek köszönteni.

  Az ösvény mindkét végén áll egy tábla, aminek a hátoldalán fel van tüntetve milyen élőlényeket kellett megtalálni, de csak kifelé látható, akkor pillanthatjuk meg a portréjukat. Így ellenőrizhetjük, milyen jó szemünk van. Törpiék nagyon büszkék voltak magukra, amiért három rejtőzködőn kívül mindenkit megtaláltak az erdőben.

  A következő ilyen ösvényen gombákat kellett keresgélniük. Nagyon jó szórakozás, főleg gnómok számára, csak annyi hátránya volt, hogy bozótos volt a terület, ezért beleakadt volna mindenfélébe a sapkájuk a keresgélés során, így nem engedtem végigmenni őket, csak amíg látótávolságban voltak. Ennyi is épp elég volt nekik ahhoz, hogy a színüknek megfelelő gombát kiválasztva rájuk telepedjenek, és ott megpihenjenek egy kicsit, mielőtt újból tovább indultunk volna.

  Pihenés után egy interaktív fabemutató részhez érkeztünk. Rengeteg érdekes információt megtudhatunk az élő és kivágott fákról egyaránt. Egy hatalmas tönkszelet szemlélteti a fák évgyűrűit, a lelkes törpök megszámolhatják, hány éves korában vágták ki azt a fát. Egy másik rész azt mutatja meg, hogy a fa sűrűsége és a tömege között milyen kapcsolat van. Az egyik kis sűrűségű, könnyű darabot még Bibircs is megemelte, de a többivel már ketten se bírtak el, és még nekem is nehezek voltak egy kézzel.
  Mellettük az látható, hogy ha a farönköket hosszában kettévágjuk, hogyan néznek ki belülről, valamint, hogy milyen a küllemük, amikor először ránézünk. Csak akkor tudjuk meg, hogy eltaláltuk-e a cseresznyefát, ha kinyitjuk, és elolvassuk a benne lévő feliratot. Nagyon izgalmas volt, és nemcsak a gnómok néztek meg alaposan mindent, hanem mi is.

  A Duna alámerüléséről írtam már. Akkor sajnos nem láttuk, ezért máskor is elmentünk megnézni, hátha egyszer szerencsével járunk, és valóban sikerül elcsípnünk a kiszáradt folyómedret. Megígértem, hogy megírom, milyen volt, és eljött a pillanat, amikor – bár jókora késéssel, de – végre közhírré tehetem az eseményt.

  Izgatottan indultunk el a parkolóból a folyó felé, amit fokozott az a tény, hogy a törpök minduntalan megálltak valami érdekesnek tűnő dolog vagy élőlény mellett. Először a hintát rohamozták meg, hát meg kellett várni, míg megunják. Olyanok, mint a gyerekek: nem lehet sürgetni a továbbhaladást, mert akkor a legjobb szórakozástól fosztjuk meg őket. Meg kell szemlélniük minden apróságot, különben mit sem ér a kirándulással töltött idő.

  Természetesen most is felfigyeltünk a trollkodó gnómveszélyt jelző táblára, de mivel ismét gnómokkal voltunk, nem fenyegetett minket semmi ilyen veszély. Bátran csatangolhattunk, amerre kedvünk tartotta. Sokszor kellett megállnunk, mikor egy-egy termetesebb csiga került az utunkba. Bibircsék készségesen átsegítették őket a túlsó oldalra, persze mondanom sem kell, hogy tele volt a környék velük. Mindenhol fehérlettek és barnállottak, mi pedig folyton kerülgettük őket, egymást figyelmeztetve, nehogy valami bajuk essen.

  Végre elértünk az első sárga köves úthoz. Előző látogatásunk alkalmával ez a rész még víz alatt volt, most azonban be lehetett menni a növények közé. Nemcsak mi jártunk itt, akkor épp egy család szórakozott a vízben: mezítláb sétáltak be a sekély részre. A gnómoknak megtiltottam, hogy bemenjenek, mert elég nagy volt a sodrás ahhoz, hogy magával vigye mindkettőjüket. Igaz ugyan, hogy a gyönyörű, hosszú hínárokban meg tudtak volna kapaszkodni, míg belábalunk értük, de inkább jobb az óvatosság ilyen tekintetben.

  Élménydús volt az otthon töltött idő, volt benne tanösvény, angolpark és miegymás, de amikor visszautaztunk Németországba, az sem volt épp unalmas. Megszálltunk Münchenben a rokonoknál, ott eltöltöttünk egy napot, és másnap délután indultunk tovább.
  Első nap este vacsorához készültünk. A gnómok kiszaladtak a teraszra, hogy megnézzék, milyen a kilátás. Nem gondolkodtunk rajta sokat, mi is kimentünk, mert gyönyörű idő volt. Néhány szúnyogriasztó gyertya társaságában falatoztunk egy keveset, utána eltettük magunkat másnapra.

  Vasárnap reggel, amint kipattant a törpök szeme, kávézni óhajtottak, de nem találtuk a vendéglátóink kávéját, hogy készítsünk magunknak, ezért lesompolyogtunk az utcában lévő pékségbe, ami szombat 13 óráig volt nyitva. Elrontottuk, de sebaj, elsétáltunk a kocsihoz, felvittük a sajátunkat, és azzal kezdtük el a napot. Kiültünk a teraszra elkortyolni, és kicsivel később rendeztünk egy közös reggelit is. Törpjeink jóllakottan járták végig a lakást valami izgalmas dolgot keresve. Hamar megtalálták.

  Nemcsak külföldön keressük az izgalmas kikapcsolódási lehetőségeket, hanem otthon is, és nem kell ehhez nagy távolságokban sem gondolkodni. Mint ahogy az akkoriban frissen megnyílt dinnyési Várparkban, úgy a szintén új tatai Fényes Tanösvényen is remek szórakozási lehetőséget véltünk felfedezni. Akkor nagyjából fél éve fejezték be az építési munkálatokat, de se a készülése közben, se a nyitás után nem hallottunk róla. Véletlenül bukkantunk rá, ezért mindenképp ellátogattunk oda.
  Tata a Vizek Városa, ezt minden keresztrejtvényfejtő jól tudja, de hogy miért, azzal nem biztos, hogy mindenki tisztában van. Több tucat forrás járult hozzá Tata második nevéhez, amik régen több mint 10 malomnak adtak munkát. A legidősebb a Cifra malom, ami a 15. században már működött, és ma is látható.
  Mélyművelésű szénbányászat folyt a környéken, ami jelentősen megváltoztatta a vízi világot. Általánosságban, hogy a kitermelni vágyó szénhez vagy érchez hozzájussanak, és a területet ne mossa el a víz, ki kell szivattyúzni onnan, ezt nevezik vízkiemelésnek. Ennek következtében ezek a források 1950-től kezdtek kiapadni. 1973-ban szűnt meg az utolsó tatai forrás. A vízimalmok sem jutottak vízhez, ezzel elvesztették jelentőségüket és átalakultak; ma már szállóként, étteremként, múzeumként üzemelnek, de olyan is van, ami műemléki védettséget élvez. Ha ma is gőzerővel működnének a források, fedezni tudnák Budapest vízigényét, vagy 15 nap alatt feltöltenék az Öreg-tavat. Ami érdekes következmény az az, hogy néhány forrás barlangja feltárult a kutatók előtt.

/Főbejárat/

  Az erdő, ami a Fényesen található, szintén megérezte a víz ingadozását. Az itt lévő mocsaras terület vízszintje lassan apadni kezdett, amitől megsüllyedt "az addig úszó-lebegő égerláperdő". Összesen 1 métert süllyedt, teljesen kiszáradt, járhatóvá vált az egész. Sok védett vízinövény pusztult el ezáltal, amiknek ma sincs nyoma a területen. Ha figyelmesen olvassa az ember az információs táblákat, sok érdekes dolgot megtudhat. Ilyen például az, hogy egy kipusztultnak hitt növény évtizedek múlva ismét előkerülhet, ha az élettani körülmények megfelelőkké válnak számára.

/A víznyomást jelző oszlop/

  Amikor a források visszatértek, és ismét táplálni kezdték a  mocsarat, a vízszint a megsüllyedt erdő számára túl gyors ütemben kezdett emelkedni, ettől rengeteg fa megfulladt. A forrásterület több mint 300 növényfaj, ebből 30 védett, fokozottan védett és Vörös listás faj élőhelye. Hazánkban csupán két helyen él a nagy aggófű, ebből a 95%-a Tatán található. Az élőhelyének romlása miatt fokozott figyelemben részesül: Fényesen egyetlen egy tő van, ami jelenleg évről-évre virágzik. Eszmei értéke 100.000 forint.
  Nemcsak az erdőben érződött a változás, pincéket és kerteket árasztottak el az újrafakadó források. Még nem tért magához teljesen a természet, de el lehet képzelni, mi történik majd, ha a víz visszaköveteli a saját területét a betontól és aszfalttól...
  A tanösvény pénztárépülete előtt egy oszlop mutatja a föld alatt lévő víz nyomását. A honlapon az olvasható, hogy gombnyomásra feltör a víz a csőben, akár 15 méterre is. Törpjeink alaposan rá is csodálkoztak, mert – bár nem tudtunk a gombnyomás lehetőségéről – így is nagyon tetszett nekik ez a látványos bemutató.
  Megvettük a jegyeket, és mivel megígértük, hogy Gnómiék nem molesztálnak majd egy szitakötőt sem, nekik nem kellett belépőt fizetniük. A mocsár területén sok szitakötőfaj él, köztük is előfordulnak védett státuszúak. Kértünk még egy prospektust is, aztán lassan elindultunk az épület mögé, ahonnan elkezdődött a móka. Beléptünk "a természet templomába".

/Üdvözlő szitakötő/

  Hallottunk róla, hogy a park felújítása épp folyamatban van, ezért odakíváncsiskodtunk körülnézni. Az utak feltúrva, lámpaoszlopok helyükre téve, kábelek a földben; és mindenhol sárga szalag hirdette, hogy az építési területre nem ajánlott bemenni. Sok helyen találkoztunk tájékoztató táblával is, mint egy igazi angolparkban. Az épületek és a nevezetes fák mellett lévő táblákat gnómjaink előszeretettel olvasták végig. Futottak egyiktől a másikig, hogy megtudják, milyen érdekesség áll a következőn, amiről fogalmunk sem volt. Sejtettük, hogy a felújított, táblásított, növényvédett park a közelben élő gnómfauna garantáltan kedvenc helyévé válik majd, mert olyan részeken is találtunk táblákat, ahol eddig a magasra nőtt és elburjánzott növényzet miatt nem járt senki, és nem lehetett belátni se mögé.

/Műemlékrom/

  Sétánk kezdetén nemcsak ismeretterjesztő táblákkal, hanem egy szemeteléstől eltántorító szöveggel is találkoztunk a műbarlang előtt, amit frappánsnak tartottunk mindannyian. Azt már kevésbé, hogy ezt hirdetni is kell. A szöveg szerint "Ha Ön saját magát még embernek tartja, akkor ugye a szemetet és a cigarettavéget is a szeméttartóba rakja".

  Továbbhaladva észrevettünk egy olyan részt, amit eddig pont a gondozatlan növényzet miatt nem láttunk meg. Eszünkbe sem jutott, hogy bármi megbújhat a zöldövezet mögött, ezért nagyon meglepődtünk, mikor megláttuk a rejtőzködő jégvermet. Előtte már állt a tábla, ami az építmény rendeltetését írja le.

  Nem rajongok Pestért. Ahogy észrevettem magamon, egy nagy város sem tudja magát belopni a szívembe, pláne ha milliós, de legalább több százezres lakossággal rendelkezik. Pesten frusztrál a sok ember és folyton rohanó autós. 50 helyett 60-nal száguldanak, át akarnak slisszolni a sárga lámpán, de már nincs is hely nekik, így kénytelenek elfoglalni a zebra felét, ahol valóságos emberáradat akar átkelni a belvárosban. Csak úgy sodor magával a tömeg, mindenki siet a maga dolgára. Nagy az utca zaja és sok rajta a szemét. És ha valaki kitenne valahol, az első sarkon eltévednék.
  A belvárosban lévő házak csúnyák, megfeketedtek, megkoptak – gondolhatnánk –, ősrégiek. Ki vetne rájuk egy jóságos pillantást? A válasz egyértelmű: én. És szerencsére nem vagyok egyedül; van mellettem két törpe, akik szintén szeretik a szépet. Mindig gyönyörködöm az aprólékos díszekben és tipikus stílusjegyekben. Hiába, száz éve alap volt, hogy adtak ezekre a cafrangokra. Szépet is álmodtak és alkottak az építészek.
  Ha tüzetesebben megnézzük a házak ablakai körüli díszítő motívumokat, az erkélyek kialakítását és a rajtuk lévő domborműveket, a tetőket és díszeiket, megláthatjuk, hogy nem is olyan csúnyák azok, mint első ránézésre tűnnek, sőt, ma már nem igazán építenek ilyen lakóházakat. Csak azért, mert fekete, koszosnak tűnő, még szép. A Kölni dóm is ilyen, és a folyamatos restaurálás mellett szembe is tűnik a különbség. Egymás hegyén-hátán főleg stílusos a házak összhatása. Olyan ez, mint a kézírásom: nem túl szép, de összességében akár jól is mutathat. :)
  A Gellért-hegy volt a fő úti célunk a Citadellával, a Szabadság szoborral és a Duna panorámával. Nem véletlenül világörökségi helyszín ez az összkép, ez már az első adandó helyen látható, ahol lelátás nyílik a Dunára és a túlsó partra. Turisták tömkelegét érdekelte a sok szép látnivaló.

  Látott-e már közületek bárki repülő szarvasbogárfiút? Csuda érdekes látvány, ahogy kóvályog a levegőben, és keresi a megfelelő ágat, amin megpihenhet. Ez a bogár is ezt tette, de addig repdesett nagy hanggal a fűzfa ágai között, míg egy rigólány szemet nem vetett rá. Azt gondolta, milyen finom falat lesz, ezért rárepült áldozatára, de amint odaért, megdöbbent azon, hogy mekkora jószág van előtte. Mintha eredeti szándéka szerint csak a fűzfa ágára akart volna letelepedni, hirtelen fékezve leszállt egy ágra a szarvasbogár előtt, aki a méreteinek köszönhetően megmenekült a vacsorává válástól. Törpiék kegyetlenül kinevették az éhes rigót, akinek nagyobb volt a szeme, mint a csőre. Tatán második alkalommal volt szerencsénk repülő szarvasbogárhoz, de sajnos egyszer sem sikerült jól elkapnunk a pillanatot, de sebaj, történt más említésre méltó esemény is a nap folyamán.
  Akár az Öreg-tó partján, akár a kikötő mellett, de ha csak egyszerűen az úton sétálunk, sok szép vagy aranyos jelenségre kell kiélezni az érzékeinket. Bibircs elsőnek szúrt ki egy part mentén sompolygó ebihalat.
  – Ez milyen hal? – kérdezte. – Lábai vannak.
  – Ebihalnak hívják – válaszoltam. – Béka lesz belőle.
  – De a békának nincs farka...

  Hazautaztunk. Az otthon töltött egy hét legelején, az egyik délelőtt csengetett a postás - levelünk jött. Az aktuális protokoll szerint a törpök eltulajdonítják, kibontják, majd csalódnak, amiért nem nekik szól, és nincs benne semmi érdekes. Ezúttal azonban meglepődtek a levél tartalmán, mert csupa izgalmas olvasnivaló került bele.

  Gnómiék keresztanyja gondoskodott a meglepetésről, hogy végre valami mókában is részük legyen az apróságoknak. Tudtam, hogy valami más is került a borítékba az olvasnivalón kívül, de még arról sem szóltam nekik, hogy egyáltalán levél érkezik a közeljövőben. Bátran kijelenthetem, hogy ennél nagyobb öröm nem igazán kell egy gnóm számára, mint hogy feltép egy levelet, és érdekes dologra lel benne.

  Törpiéknek előre beharangoztuk, hogy ismét jönnek a Németországban élő családtagok hétvégére. Rögtön tudták, hogy ebből csak jól jöhetnek ki, mert biztosan megnézünk valami érdekes látnivalót a közelben. A hétvégéig volt még néhány nap, ezt az időt valami frappáns köszöntő kitalálásával töltötték.
  Reggel, amikor kimentünk vendégeink elé, ők otthon maradtak, és előkészültek a meglepetéssel. Az asztalra telepedve vártak ránk. Csupán öt perc volt, de amint beléptünk, látszott rajtuk, hogy majdnem megbolondultak a várakozástól. Egy aranyos mini transzparenssel köszöntötték a rég nem látott vendégeket. Bibircs még a deszkát is a hóna alá csapta, jelezve, hogy szívesen megmutatná deszkatudományát, de pechére nem lett belőle semmi, mert egész nap szemergett az eső.

/Köszöntő/

  A másnap már sokkal több élménnyel szolgált, ugyanis előre megtervezett útvonalon néztünk meg több izgalmas látványosságot a "Bóden izé" körül. A fő célpont egy olyan vadaspark volt, ahol gólyák, berber majmok és dámvadak élnek, a park közepén pedig egy tó található.
  Odaérve a tömött parkolóval szembesültünk, de szerencsére a bejárattal szemközti füves területen akadt még néhány szabad hely. A fákon és póznákon, mint egy kis falu, sorakoztak a gólyafészkek, és úgy röpködtek felettünk a madarak, mintha legalább egy nemzetközi repülőtéren lettünk volna. Négy-öt gólyát folyton láttunk körözni a levegőben, a magasban éppúgy, mint a háztetők fölött. Kelepelés hallatszott többfelől, alig vártuk, hogy közelebbről is megszemléljük őket. Még a pénztár előtt meg lehet figyelni, hogy egy háztetőre három-négy fészket építettek, de olyan is akad, ahol öt is van. A gólyafészekpaloták alagsorába vígan költöztek be a verebek, kiélvezve, hogy idén se kell sok fabatkát összegyűjtögetniük egy saját lakásra.

/Gólyapár/

  Törpinek megmutattam a gólyákat, és mondtam neki, hogy ne bohóckodjon sokat, és főleg vigyázzon a sapkájára, mert ha valamelyik szárnyas kiszúrja, és békának nézi, majd integetünk neki a földről. Jó ötlet volt, mert egész nap nem kellett semmiért rászólnom.
  Bibircs először nem mert kiszállni a kocsiból.
  – Mi lesz, ha az én sapkám tetszik meg valamelyiküknek?
  A csőrükben sáros csomókkal vitorlázó madarakra mutattam, akik a fészekbe repülve hangos és látványos kelepeléssel üdvözölték párjukat.
  – Ne aggódj – válaszoltam –, látod, hogy Gnómié se kell nekik. Fontosabb dolguk van most annál, hogy gnómsapkákra vadásszanak. A fészket folyton renoválni kell, hiszen évekig használják ugyanazt.
  Erre aztán megnyugodott, és lelkesen követte a madarak röptét.

/Nyári lúd család a pipijeikkel/

  Nem tudom, mennyire tudjátok, de a törpök nagyon segítőkész élőlények. Ha látják, hogy tudnak nekem segíteni, rögtön ajánlkoznak. Valósággal megkönnyítik a hétköznapi apró-cseprő teendőket. Ilyen például a teregetés. Természetesen bennük is van egy egészséges versengés azért, hogy kicsivel jobbak legyenek a másiknál, de egészen ártatlan dolog ez, nem jár se összeveszéssel, se haragvással. Mondjuk, azt nem tudom, az a csipesz mit élt át, ami a két kis törp jóvoltából darabjaira hullott...

  Épp azon igyekeztek, hogy ki adja nekem hamarabb a következő csipeszt, és ahogy egyszerre nyúltak a kosárba, ugyanazt a darabot fogták meg. Amikor kirántották, abban a pillanatban szétesett szegény. Összetörten álltak mellette, nem tudták, mit kezdjenek a helyzettel, de végül megpróbálták jóvá tenni a dolgot. Én kintről figyeltem őket, és mondanom sem kell, milyen jó érzéssel töltött el a tudat, hogy ilyen mély érzésű, jótét lelkekkel vagyok körülvéve.

  A hétvégi szép időnek nehéz ellenállni, és ilyenkor folyton azon agyalunk, hová menjünk egy kicsit kikapcsolódni. Bibircsnek deszkázhatnékja volt, így könnyen elhatároztuk, hogy leugrunk a parkba sétálni, míg ők kiugrabugrálják magukat a deszkás pályán.

  Elég korán volt még, szinte senkit nem láttunk magunkon kívül. Ott hagytuk a törpöket, és elmentünk sétálni. Ők csak ezt a pillanatot várták. Szabadon játszhattak a nagy területen, és olyan rámpákra is felmerészkedhettek, ahol egyébként nagy valószínűséggel áthajtanának rajtuk az emberek. Nem könnyű észrevenni a kis törpöket, főleg, ha gyorsan suhan az ember a trükközés hevében. Hát, szóval most, az üres pályán mindent lehetett nekik, amit eddig nem. Alaposan ki is fáradtak, mire minden zugot megfelelően összegnómoltak, de megérte a fáradságot, és amikor hazamentünk, még meglepetés is fogadta őket.

  A boltban kóvályogva ráakadtam a zöldség részlegen egy doboz erős paprikára. Minden színben, formában és méretben voltak benne, az alján pedig egy 10-es skálán volt feltüntetve minden paprikafajta erőssége. Tíz éve elég közeli barátságban voltam a fülpirongató, hegyes zöldpaprikával, ezért gondoltam, felmelegítem ezt a kapcsolatot.
  Elsőnek egy négyes erősségűt vettem ki a dobozból. Óvatosan kóstoltam meg, fogalmam sem volt, milyen erős lesz. Egyáltalán nem volt az, csodálkoztam is, és vártam, hátha később jön a robbanás, de az is elmaradt. Édesebb volt az snack paprikánál. Legközelebb egy egyest próbáltam, de az is édesnek bizonyult. Harmadik jelölt egy kettes erősségű zöld színű paprika volt. Kigyulladt az arcom tőle. Éljen a bizonytalan megbízhatóságú tájékoztató táblázat.
  Ebből az esetből kiindulva, úgy gondoltam, megtréfálom a törpöket, bár gondoltam, hogy ők kevésbé fogják viccesnek találni. Egy reggeli alkalmával szépen megterítettem az asztalt, nekik is előkészítettem az ételt. A tányéron egy-egy nagyon apró, piros színű (vélhetően halálosan erős) paprikát helyeztem el, majd szóltam nekik, hogy jöhetnek.

  A kornyadt fácska, ami kezdett életre kelni, kikerült a lakásból, míg nem laktunk benne, emellett a babakaktusznak is nyoma veszett. Mondtam az apróságoknak, hogy ne aggódjanak miattuk, biztosan jó helyen vannak a pincében lakó többi, betegségéből felépülő növény között. Jókat beszélgetnek, és hamarabb meggyógyulnak egymás társaságában. Nem voltak rossz gondolataim a dologgal kapcsolatban, Gnómiék viszont annál jobban idegeskedtek. Kérleltek, menjünk és üdvözöljük őket, így hát lementünk hozzájuk.

  Bibircs sapkája alatt is sűrűn megfogalmazódnak tervek, amiket szeretne véghez vinni. Olvasottsága révén elég tájékozott Gnómi barátait illetően, ezért újabb ötlettel állt elő: szerette volna megismerni Manó kutyát. Emlékezett rá, amikor Törpi elmesélte neki az első találkozásukat, és hogy állandóan kapkodott a sapkája után. Szegény Gnómi alig tudta a fején tartani, annyira fürge volt Manó. Bibircs kíváncsi lett rá, ezért meglátogattuk őt.

/Hát te ki vagy?/

  Manó kezdetben nem fordított túl nagy figyelmet rá. Hiába közeledett hozzá a kis törp, ő inkább hűsölt a hideg kövön, és nem moccant, de Bibircs kitartása mégis sikeresnek bizonyult. Addig sündörgött, míg Manó kénytelen volt odafigyelni rá. Megszaglászta, érdeklődve nézte, Gnómi meg ezalatt a zsebemből figyelte az eseményeket. Érdekes módon Bibircs sapkáját nem akarta lecibálni.
  A kis apróság indítványozta, hogy bújócskázzanak. Törpi kimaradt belőle, nem volt kedve hozzá. Játszottak egy ideje, amikor igencsak meglepődött azon, hogy Manó mindig pillanatok alatt megtalálja, míg neki rettenetesen sokáig kell keresnie őt. Hogy ne legyen nagyon elkeseredve, elmondtam neki, milyen jó szimatuk van a kutyáknak.

/Majd én számolok!/

  Mint emlékeztek rá, írtam már Makiról, a szurikátáról, akinél egy szép napon látogatást tettünk Gnómival. Bibircs még nagyon félős volt akkoriban, ő inkább otthon maradt, mert nem mert ennek a ragadozó állatnak a közelébe menni. Ismét meglátogattuk, de most mindkét törp velünk jött. Meglepve tapasztaltuk, hogy Makinak egy nagyon picike kis barátja akadt. A babaszurikáta ugyanúgy járt, mint társa: az állatkertben kirekesztették őt. Nem volt más megoldás, neki is segítséggel kellett nevelkednie. Maki segített neki megtanulni a kaparászás és minden ilyen fontos dolog csínját-bínját. Kedvesen pátyolgatta kis neveltjét.
  Floki először nem mert kijönni a ketrecből, amiben olyan biztonságban érezte magát. Félt tőlünk, pedig Törpiék nem is rosszalkodtak. Folyton makogott valamit. Biztosan azt mondta Makinak, hogy menjünk el, mert ő addig ki nem teszi csöpp lábait a biztonságos búvóhelyről, míg érzi a törpök jelenlétét. Amikor rájött, hogy Gnómiék nem adják fel a reményt, hogy találkozhassanak vele, mégis előbújt. Igaz, ekkor is folyamatosan mondta a magáét, de már ügyet sem vetett a törpökre.

  Gondoltunk egyet, és lementünk a Csóni-tóra sétálni. Bibircs most látta először, de az első kép, ami fogadta, nagyon megtetszett neki, ugyanis a tó levágott nádasa közt sok teknős napozott mozdulatlanul. Ő is odáig van az élőlényekért, szeret minden furcsa vagy érdekes teremtményt. Elkezdte számolni őket...
  – ...néégy, őőt...

  ...de a felénél magára maradt, mert Gnómi megunta. Inkább más elfoglaltságot keresett magának. Észrevett egy táblát, ami Törp-túrát hirdetett. Ott hagyta Bibircset a tó partján...
  – ...héét, nyóólc...

  A kis gnómnyugágy zéró pontként van számon tartva, ha törpjeinknek alkalmuk nyílik elkényelmesedni benne. Minden főbb tevékenység itt történik, vagy innen indul ki. Hol egyik, hol másik vette birtokba, ha volt rá akár csak két perce is. Tökéletes hely ez, ha a sapka alatt megfogalmazódik a Rubik kockázás, az elmélkedés vagy egyszerűen a pihenés gondolata. Sosem vesztek össze rajta, mindig testvériesen megosztoztak a kényelmen, amit nyújtott, és még csak irigykedés sem történt azért, mert egyikük épp nem ült benne. Ritka manapság ekkora egyetértést tapasztalni, ezért büszke is vagyok arra, hogy ilyen nem mindennapi törpök vesznek körül.