Látott-e már közületek bárki repülő szarvasbogárfiút? Csuda érdekes látvány, ahogy kóvályog a levegőben, és keresi a megfelelő ágat, amin megpihenhet. Ez a bogár is ezt tette, de addig repdesett nagy hanggal a fűzfa ágai között, míg egy rigólány szemet nem vetett rá. Azt gondolta, milyen finom falat lesz, ezért rárepült áldozatára, de amint odaért, megdöbbent azon, hogy mekkora jószág van előtte. Mintha eredeti szándéka szerint csak a fűzfa ágára akart volna letelepedni, hirtelen fékezve leszállt egy ágra a szarvasbogár előtt, aki a méreteinek köszönhetően megmenekült a vacsorává válástól. Törpiék kegyetlenül kinevették az éhes rigót, akinek nagyobb volt a szeme, mint a csőre. Tatán második alkalommal volt szerencsénk repülő szarvasbogárhoz, de sajnos egyszer sem sikerült jól elkapnunk a pillanatot, de sebaj, történt más említésre méltó esemény is a nap folyamán.
  Akár az Öreg-tó partján, akár a kikötő mellett, de ha csak egyszerűen az úton sétálunk, sok szép vagy aranyos jelenségre kell kiélezni az érzékeinket. Bibircs elsőnek szúrt ki egy part mentén sompolygó ebihalat.
  – Ez milyen hal? – kérdezte. – Lábai vannak.
  – Ebihalnak hívják – válaszoltam. – Béka lesz belőle.
  – De a békának nincs farka...

  – Amikor kikelnek ezek az apróságok, úgy néznek ki, mint a kis halak, de ahogy növekednek, lábuk nő. A farkuk visszafejlődik, és ha békává váltak, teljesen eltűnik. Ezért nem láttál még farkincás békát.
  – Ez nagyon érdekes! – kiáltott fel Gnómi. – És még az emberek mondják egymásnak, "hogy megváltoztál"!

  Tovább sétálva megpillantottunk egy napórát, ami azelőtt nem volt ott. A felületén tatai nevezetességek képei voltak láthatók. Gnómiék rögtön felmásztak rá, hogy mindent alaposan megnézzenek. Mint hetekkel később kiderült, egy vandál csoport jól helybenhagyta szerencsétlen napórát, pedig nem ártott az senkinek az égvilágon. Több újonnan kihelyezett pad is erre a sorsra jutott a tó partján. Sajnálatos dolog. Az ő figyelmükbe ajánlom a következő táblát:

  A meleg, napos időnek köszönhetően az ifjú sárkányhajósok evezőinek csapdosása hallatszott a tó felől. Ezt a kellemes hangzavart próbálta meg elnyomni egy repülő, ami a tó fölött manőverezett ide-oda. Jókor voltunk jó helyen, így ezt a pillanatot is sikerült összegnómolnunk.

  A terebélyes, zöldellő fák csodás látványt nyújtanak, háttérben a Tatai vár látható, mintegy vízjel a legtöbb itt készült képen. Gnómi se hagyta volna ki, hogy pózoljon vele. Ő találta meg azt a helyet, ahol nagyszerű a rálátás a termetes fa mellett előtűnő várra. Pár hónappal később, mikor hatalmas erejű vihar sújtott Magyarországon (is), megrendülve láttuk a képeket a pusztításról, amit maga után hagyott. Tízes nagyságrendű az a famennyiség, ami csak Tatán kicsavarodott, és sajnos a tó partján álló öreg füzeket sem kímélte. Addig varázslatosan kiegészítették az Öreg-tó kinézetét. Egy perc néma csönddel emlékeztünk meg rájuk.

  Leültünk egy lépcsőre, és hallgattuk a hullámverést. Gnómi közben egy apró halakból álló kis rajt figyelt a napfényben pompázó vízben. Hiába próbálta meglesni őket, ők mindig gyorsan irányt váltottak, ezért alig látott belőlük valamit. A kitartása mégis említésre méltó, és elnyerte vele ezt a képet, amit mégis sikerült elkészítenem.

  A tósétánk után ellátogattunk a közeli Kálváriára, ahol eddig még nem jártunk. Ezt sem tudjuk megmagyarázni, miért nem voltunk még sose megnézni a tatait, igaz, akárhányszor elhajtottunk mellette, sosem vettem észre, hogy van ott valami látnivaló. Meredek sziklán kell felkapaszkodni a tetőre, amiben végig korlát van a segítségünkre. Nem túl magas, de a szoborcsoport előtt állva igazán szép a lelátás, és a törpök is örültek, hogy a zsebemben pihenve, és onnan nézelődve végül felértek.

  A Kálvária-domb Tata legmagasabb pontja. Ez is természetvédelmi terület, mivel több érdekes leletet találtak ezen a környéken; kőzeteket, megkövesedett csigákat, kagylókat, de még a kőkorszaki emberek bányászatára vonatkozó bizonyítékokat is. Ezek a domb melletti Geológiai Szabadtéri Múzeumban tekinthetők meg, belépő fizetése mellett.

  A dombtetőn egy templom állt egykor, amit a 18. században lebontottak, majd Fellner Jakab a szentély falait kiegészítve egy kis kápolnát emelt rá. A második világháborúban megsérült, de teljesen eltüntették ennek nyomait. A templom külső falai egy ásatás során kerültek elő, és az állagvédő felfalazásnak köszönhetően láthatjuk, mekkora lehetett valójában.

  A kápolna mögött a víztorony látható. Ma műemlék. Olykor kiállításokat és hangversenyeket is rendeznek benne. Amikor ellátogatunk egy ilyen, több programot kínáló helyre, általában nem tudunk minden lehetőségről, amit érdemes lenne megragadni, főleg akkor, ha hirtelen ötlettől vezérelve nézzük meg. Később utánanézve mindig kiderül, valójában milyen érdekes vagy elgondolkodtató helyen is jártunk, és sokszor elhatározzuk, hogy nem ez volt az utolsó körülnézésünk az adott helyen. Úgy gondolom, ez is egy ilyen. Elvégre nem mindenki mondhatja el magáról azt, hogy egy 500 köbméteres víztoronyban volt hangversenyen...