Rövid búcsúzkodást követően elhagytuk az állatok birodalmát, hogy hazautazzunk két hétre. Nem volt nagy szomorkodás, mindenki tudta, hogy visszajövünk még. Több említésre méltó eset történt otthontartózkodásunk alatt, amiről érdemes beszámolni. Látogatások, séták, sőt, még ünneplés is volt a két hétben. Igazán nem lehet azt mondani, hogy nem csináltunk semmit egész idő alatt.
  Az első látogatónk Zara volt, akiből kis hajas baba lett. Nagyon megnőtt az utolsó találkozásuk óta, de ez nem zavarta abban, hogy Gnómi sipkáját űzőbe vegye. A különbség csupán annyi volt, hogy most a törp bukdácsolt lélekszakadva, ha Zarának úgy tetszett.

  Amikor szépnek találtuk az időt, elmentünk Csákányospusztára sétálni. Megmutattuk neki, hogy "ő is ezt a nyugalmat élvezheti, ha a Gnómion biztosítót választja". Felmásztunk egy dombra, hogy onnan nézzünk szerteszét. Elővettük a hátitáskából az elemózsiánkat, leültünk a dombra az erdő szélén, és elkezdtünk falatozni. Kis idő múlva észrevett egy hangyabolyt két lépésre tőlünk. Láttam rajta, hogy valamit forgat a sapkája alatt: keresett egy kis botocskát, amit bedobott közéjük. A hangyák rögtön rámásztak, és csáprágóikkal fitogtatva erejüket, védekező állásba vágták magukat az égből pottyant ellenséggel szemben. Mielőtt valami gond adódott volna, odamásztam Gnómi mögé, nyakon csíptem, és közelítettem vele a hangyák felé. Szörnyen megijedt, rúgkapált, majdnem kiugrott a sapkájából szegény. Elmondtam neki, hogy ilyet nem szabad csinálni, bármilyen jó mókának tűnik is. El se tudja képzelni, milyen sok egyedből állhat a kolónia (több százezertől akár millióig), úgyhogy jobban teszi, ha nem kekeckedik velük, mert megvédik magukat a hívatlan vendégekkel szemben. Ha még sokáig folytatja ezt, a boly tetejéről is szembe spriccelheti hangyasavval egy bátor kis dolgozó, akkor aztán megnézheti magát. Sőt, ha valaki elpletykálja a királynőnek, körlevélben vagy plakátokon fogják odabent hirdetni az ellenséges törpöt. Jól gondolja meg, mert egy hangyakirálynő (fajtól függően) akár 10-15 évig is elél, és akkor nem lesz nyugta tőlük egy darabig...

  A hangyák a természetben nagyon hasznos élőlények, emellett példás tisztaságot tartanak az egész bolyban a betegségek elkerülése végett. Az erdei vöröshangyák sok kártevő rovart elpusztítanak, nem beszélve arról, hogy számuk folyamatosan csökken, ezért mérsékelten fenyegetett jószágok. Jelenleg nincsenek a kihalás veszélyével fenyegetve, de közelednek a veszélyeztetett címhez. Nem szabad lerombolni impozáns építményeiket, amiket kis ágacskákból, lehullott lombból, és főképp tűlevelekből építenek akár két méter magasra is. Alakja pontosan kitervelt, folyamatosan alakítják át az időjárásnak és a lakhelynek megfelelően. Esős időben magasra építik, hogy könnyen lecsorogjon róla a víz, szárazabb időben kicsit kurtítanak rajta, hogy a nedvességet tartsa, de a párologtatás is megfelelő legyen. Csodálatos ez az összhang. Megtörtént egyszer, hogy egy iskola "terrorizálása" miatt el kellett költöztetni őket az erdőbe, ahol sokkal nagyobb területű, új, háborítatlan élőhelyet kaptak. Mindenki jól járt, főleg a szorgos hangyák.
  Gnómi nagyon átérezte a problémájukat, ezért elszégyellte magát, amiért gonoszkodott velük. Jó lecke volt. Egy életre megtanulta, hogy azért, mert valaki pici, még lehet nagyon hasznos, okos, erős, és nagyon nagy családi háttérrel rendelkező.
  Evés, ivás, a jól megérdemelt nasi, és a mesém után leheveredtünk egy kicsit lejjebb. Hallgattuk a nyugtató csendet, együtt élveztük a tavasz előtti kopasz fák és száraz füvek nyújtotta szép összképet. Amikor már nagyon szúrtak a füvek, felkerekedtünk, és elindultunk haza.

  Két születésnapot tartottunk egy napon, ezért is utaztunk haza. Törpi nem látta még, hogyan ünneplünk ilyenkor. Készíttettünk egy könyv alakú dobostortát, mert ez a megszokott trend, összegyűlt a család, jóízűen megebédeltünk mindenféle finomságokból, utána következett a torta. Először nem tudta, hogy kell ezt enni, hiszen olyan kemény, hogy belerúgni se tud. Miután fel lett vágva, rájött, hogyan működik a dolog. Alig vágtuk fel, ő már ott koslatott a közelében. A lelkére kötöttem, hogy ne kenje össze magát, mert büntetésként a csomagtartóban utazik hazafelé. Vigyázott a szakállkájára, sehol nem láttam rajta egy parányi foltot vagy morzsát se, ezért megleptem a napokban egy újabb látogatással.

  Sokszor meséltem már neki Manó kutyáról. A történet a következő: tizenegy évvel ezelőtt, egy iskolába menős hétköznap éjjel, mikor kinéztem az ablakon, barátnőmék kihívtak, hogy menjek fel hozzájuk. Csábítóan hangzott. Halkan sompolyogtam ki a szobából, végig a lakáson, lehet, hogy meg sem fésülködtem. Nem probléma ahhoz képest, hogy a farmer alól kilógott a pizsamanadrágom, amikor pedig levettem a cipőm a lakásban, kivillant a sarkam a lila alvós zoknimból. Emlékszem, milyen jót nevettünk rajta. A terv hajfestés volt. Miért is lenne bármi furcsaság abban, ha valaki nekiáll este 11 után befesteni a másik haját? Végezetül Manónak is befestették poénból vörösre egy kis fehér foltját a hátsóján. Két hónap múlva is akadt olyan, aki megkérdezte, hogy "az eredeti folt?" A folt igen, csak a színe nem...

  Többször említette a történet után, hogy szeretné megismerni, tehát a jutalma ez lett. Mit sem sejtve sétáltunk el hozzá. Mint mindig, Manó most is rettenetesen örült. Gnómit is megszaglászta, bár eleinte túlzottan érdeklődő volt, sokszor kapott utána. Öregasszony létére meglepően fürgén próbálta lecibálni róla a sapkát. Ennek ellenére sikeres találkozó lett belőle, és ettől a naptól kezdve mindig vittem magammal Törpit is, ha látogatóban jártam náluk.
  Nagyon tartalmasan telt el ez a két hét, semelyikünk sem panaszkodhat. És miután kipihentük egy kicsit magunkat, visszatértünk az állatos lakásba, ahová azóta megérkezett a várva várt többi népség is...