A hétvégi szép időnek nehéz ellenállni, és ilyenkor folyton azon agyalunk, hová menjünk egy kicsit kikapcsolódni. Bibircsnek deszkázhatnékja volt, így könnyen elhatároztuk, hogy leugrunk a parkba sétálni, míg ők kiugrabugrálják magukat a deszkás pályán.
Elég korán volt még, szinte senkit nem láttunk magunkon kívül. Ott hagytuk a törpöket, és elmentünk sétálni. Ők csak ezt a pillanatot várták. Szabadon játszhattak a nagy területen, és olyan rámpákra is felmerészkedhettek, ahol egyébként nagy valószínűséggel áthajtanának rajtuk az emberek. Nem könnyű észrevenni a kis törpöket, főleg, ha gyorsan suhan az ember a trükközés hevében. Hát, szóval most, az üres pályán mindent lehetett nekik, amit eddig nem. Alaposan ki is fáradtak, mire minden zugot megfelelően összegnómoltak, de megérte a fáradságot, és amikor hazamentünk, még meglepetés is fogadta őket.
Levelünk érkezett. Buborékfóliás kis csomagocska volt, aminek a belsejét kibányászták Gnómiék. Nagyon tetszett nekik, bár nem tudták, mit kell csinálni vele. Megmutattam, milyen jó szórakozás a buborékok szétpukkasztása. Ezután egész estig fel-felhangzott egy-egy véletlenszerű durranás. Bibircs kézzel nyomkodta (hiszen ő boldog kéztulajdonos), Gnómi pedig ugrándozott rajta, így sokkal többet sikerült hatástalanítania, mint Bibircsnek. Kell néha ilyen mókás program is a törpöknek, hogy kellően elfáradjanak estére.
A fárasztó nap után nem vágytak másra, mint hogy megnézzenek egy mesét a TV-ben. A választásuk a Vudlikra esett. Ők apró kis koboldszerű élőlények, akik az erdőben élnek, és próbálják megvédeni a lakhelyüket az emberek kártevéseitől. Elsődleges szabályuk, hogy sosem láthatja meg őket egy ember sem, akkor meg pláne nem, ha épp ételt lopnak tőlük. Aranyos kis mese, sok furfangos megoldást láthatnak tőlük a kíváncsi törpök, hogyan legyenek "láthatatlanok" az emberek előtt, és hogyan lehet kicselezni őket a leleményességükkel. Reménykedem benne, hogy nem áll szándékukban az asztalon lévő szőlő szemeiből a sapkájuk alá dugdosni párat a mese hatására. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.