Nyakunkba húztuk a paplant, miközben tejeskávénkat iszogattuk, persze ebből az élvezetből apró hőseink sem maradhattak ki. Mit gondoltok, mi hallatszott folytonosan a takaró alól? Bibircs szürcsögő kávéivási technikája.
  – Meglehetősen nagy vehemenciával iszod azt a kávét, Bircsi! –  szólalt meg Gnómi, aki nem bírta kommentár nélkül hagyni a mulattató eseményt. Erre aztán lett olyan hahota, hogy ennek a nagy vehemenciának köszönhetően majdnem a szakállukra löttyintették, ami még a bögrében maradt. Párom mondta, hogy írjam fel ezt a kifejezést, nehogy később elfelejtsük, ezért elkezdtem körmölni ezt a kis történetet. A felénél tartottam, mikor megszólalt:
  – Ó! Ilyen sokat írsz?
  Férfiak...
 
  Hétvégi nap volt, közeledett már a jó idő. Épp volt valami rendezvény a belvárosban, ezért elnéztünk felé, hogy megtudjuk, mi jó történik, amiről nekünk is érdemes lenne tudni. A megmozdulásra való tekintettel több helyütt is elterelték a forgalmat a belváros korzóiról, oda kocsival bemenni nem lehetett. Az egyik furcsa táblán megakadt Bibircs szeme.
  – Nézd csak, Gnómi! – kiáltott fel a kis törp. – Valaki meg akarta tréfálni az autósokat! – Erre a felkiáltásra mindannyian odafordultunk, és jót mulattunk a frappánsan megoldott helyzeten.
  Természetesen nemcsak az emberek, hanem a gnómok is ki lettek tiltva a rendezvény alatt a belvárosban parkolásból, és ezt mindig nagyon szigorúan ellenőrzik is errefelé, nehogy a helyi törpfauna egyszer csak elkanászodjon, és azt képzelje, hogy azért, mert ők kis gnómobilokkal közlekednek, még szabad nekik ilyet tenniük.
  A kirakodóvásár elengedhetetlenül magával ragadó forgataga minket is beszippantott, és míg mentünk, amerre vitt az ár, a törpök a zsebemből leskelődtek valami izgalmas után. A tér közepén furcsa jelenetre lettek figyelmesek.

  Bircsi nem igazán értette a helyzetet, de Gnóminak már ismerős volt a nagy port kavart látvány két szereplője: találkoztunk már velük, amikor régebben a belvárosban kószáltunk. A bika akkor is ilyen idegesen rángatta gazdáját, mert az nem engedte, hogy élvezze a szabadságát. Most is épp ez volt felbőszülésének oka: a gazda a sok emberre való tekintettel nem akarta szabadjára engedni őt, mert félt, hogy a tömegben valakinek bántódása esne. Akárhogy próbálkozott is, mégis a bikának lett igaza, mert ő bizony bement abba a sátorba, amit kiszemelt magának.

 Egész hétvégés program volt, és mi mindig mindenhová korán érkezünk. Igaz, hogy sok ember volt az utcán, de nem mindegyik sátorban foglalták még el helyüket az illetékesek. Ebben sem tartózkodott senki, de miután beszaglászott a sátor belsejébe, megnyugodva folytatták útjukat, és már nem ráncigálta folyton a gazdáját se. Okos enged, gazda szenved...

  Kedvenc nyári nassolásunkká vált az egyik olasz fagyizó kínálatát végigkóstolni, ezért ki nem hagytuk volna, hogy fagyizásaink kultikus színhelyét célba ne vegyük. Natúr joghurtos fagyikehely eperszósszal leöntve, jó nagy, zamatos eprekkel megspékelve... kettőt is meg tudtam volna enni belőle, mint ahogy egyszer majdnem sikerült is, ugyanis törpjeink annyira el voltak telve, hogy nem tudták megenni a sajátjukat, amit szintén én tüntettem el, noha én nem a szakállam mögé, mint ahogy ők szokták.
  Tökéletes befejezése a kiruccanásnak bármi olyan finomság, amiben joghurt van, és tudtam, hogy ha majd innen is tovább kell szedelőzködnünk, a város – sok szép emlék mellett ezzel is – emlékezetessé tette magát számomra.