Nemcsak külföldön keressük az izgalmas kikapcsolódási lehetőségeket, hanem otthon is, és nem kell ehhez nagy távolságokban sem gondolkodni. Mint ahogy az akkoriban frissen megnyílt dinnyési Várparkban, úgy a szintén új tatai Fényes Tanösvényen is remek szórakozási lehetőséget véltünk felfedezni. Akkor nagyjából fél éve fejezték be az építési munkálatokat, de se a készülése közben, se a nyitás után nem hallottunk róla. Véletlenül bukkantunk rá, ezért mindenképp ellátogattunk oda.
  Tata a Vizek Városa, ezt minden keresztrejtvényfejtő jól tudja, de hogy miért, azzal nem biztos, hogy mindenki tisztában van. Több tucat forrás járult hozzá Tata második nevéhez, amik régen több mint 10 malomnak adtak munkát. A legidősebb a Cifra malom, ami a 15. században már működött, és ma is látható.
  Mélyművelésű szénbányászat folyt a környéken, ami jelentősen megváltoztatta a vízi világot. Általánosságban, hogy a kitermelni vágyó szénhez vagy érchez hozzájussanak, és a területet ne mossa el a víz, ki kell szivattyúzni onnan, ezt nevezik vízkiemelésnek. Ennek következtében ezek a források 1950-től kezdtek kiapadni. 1973-ban szűnt meg az utolsó tatai forrás. A vízimalmok sem jutottak vízhez, ezzel elvesztették jelentőségüket és átalakultak; ma már szállóként, étteremként, múzeumként üzemelnek, de olyan is van, ami műemléki védettséget élvez. Ha ma is gőzerővel működnének a források, fedezni tudnák Budapest vízigényét, vagy 15 nap alatt feltöltenék az Öreg-tavat. Ami érdekes következmény az az, hogy néhány forrás barlangja feltárult a kutatók előtt.

/Főbejárat/

  Az erdő, ami a Fényesen található, szintén megérezte a víz ingadozását. Az itt lévő mocsaras terület vízszintje lassan apadni kezdett, amitől megsüllyedt "az addig úszó-lebegő égerláperdő". Összesen 1 métert süllyedt, teljesen kiszáradt, járhatóvá vált az egész. Sok védett vízinövény pusztult el ezáltal, amiknek ma sincs nyoma a területen. Ha figyelmesen olvassa az ember az információs táblákat, sok érdekes dolgot megtudhat. Ilyen például az, hogy egy kipusztultnak hitt növény évtizedek múlva ismét előkerülhet, ha az élettani körülmények megfelelőkké válnak számára.

/A víznyomást jelző oszlop/

  Amikor a források visszatértek, és ismét táplálni kezdték a  mocsarat, a vízszint a megsüllyedt erdő számára túl gyors ütemben kezdett emelkedni, ettől rengeteg fa megfulladt. A forrásterület több mint 300 növényfaj, ebből 30 védett, fokozottan védett és Vörös listás faj élőhelye. Hazánkban csupán két helyen él a nagy aggófű, ebből a 95%-a Tatán található. Az élőhelyének romlása miatt fokozott figyelemben részesül: Fényesen egyetlen egy tő van, ami jelenleg évről-évre virágzik. Eszmei értéke 100.000 forint.
  Nemcsak az erdőben érződött a változás, pincéket és kerteket árasztottak el az újrafakadó források. Még nem tért magához teljesen a természet, de el lehet képzelni, mi történik majd, ha a víz visszaköveteli a saját területét a betontól és aszfalttól...
  A tanösvény pénztárépülete előtt egy oszlop mutatja a föld alatt lévő víz nyomását. A honlapon az olvasható, hogy gombnyomásra feltör a víz a csőben, akár 15 méterre is. Törpjeink alaposan rá is csodálkoztak, mert – bár nem tudtunk a gombnyomás lehetőségéről – így is nagyon tetszett nekik ez a látványos bemutató.
  Megvettük a jegyeket, és mivel megígértük, hogy Gnómiék nem molesztálnak majd egy szitakötőt sem, nekik nem kellett belépőt fizetniük. A mocsár területén sok szitakötőfaj él, köztük is előfordulnak védett státuszúak. Kértünk még egy prospektust is, aztán lassan elindultunk az épület mögé, ahonnan elkezdődött a móka. Beléptünk "a természet templomába".

/Üdvözlő szitakötő/

  Elsőként egy szitakötő üdvözölte Gnómiékat, és elmondta nekik, hogy jól figyeljenek minden kis apróságra, halk hangra, mert ha egy kis türelemmel lesznek, meghallhatják az erdő neszét. Arra is figyelmeztette őket, hogy ne térjenek le a járófelületről, mert míg őt megtartják a növények levelei, gnómoknak már nem biztonságos a talaj, és nagyon hirtelen változhat a vízmélység is. Nem beszélve arról, hogy védett élőlényeket taposhatnak össze, ha nem figyelnek, hova lépnek. Az erdőben madarak fészkelnek, a mocsárban pedig vadásznak, ne zavarják meg őket, mert például a közelben fészkelő holló nagyon érzékeny a zajongásra, és ha lehet, ne ugráljanak a faszerkezeten, mert nem azért építették. Gnómjaink nagyon jól megjegyeztek minden hasznos tudnivalót, amiből nem egyet megtanultak már előző kirándulásaink alkalmával, ezután továbbmentünk, hogy megnézzük, mi vár ránk kalandos utunk során.

  Kicsivel beljebb érve elénk tárult az erdő halott fáinak nyoma. A vízfelszínt zöld réteg borította, közülük kandikáltak ki a megfulladt fák csonkjai. A kidőlt fatörzseken teknősök sütkéreztek, a zöld növényréteg között békák rejtőzködtek. Csodás környezetbe csöppentünk, és a törpök is ujjongtak, amiért ilyen izgalmas helyre jöttünk a nyár napsütéses melegében. Bibircsnek remek ötlete támadt, és megkért, hogy fényképezzem le a zöld vízzel. Nem tudtuk, mi a terve a képpel, de örömmel lefotóztam.

  Valóban sokféle szitakötővel találkoztunk az itt-tartózkodásunk alatt, nem győztünk gyönyörködni bennük. Piros, kék, zöld... minden színben tündököltek, ahogy hirtelen manővereikkel mutogatták nekünk, hogy ők a legprofibb repülő rovarok. Néha leszálltak, hogy Törpiék közelebbről is megcsodálhassák őket, aztán – huss – tovaröppentek.
  Egyikük megmutatta Bibircsnek, hol kelt ki, és vált kifejlett rovarrá.

/A tönk bal oldalán látható a levedlett ruha/

  – Előfordul, hogy évekig élünk a vízben, kis halakkal, rovarokkal, ebihalakkal táplálkozunk, közben sokat kell vedlenünk, mert folyton kihízzuk a ruhánkat. Úgy éreztem, hogy megfelelő az idő a víz felett, ezért kimásztam erre a tönkre, és végleg kibújtam a vízi ruhámból, hogy őszig repülve közlekedjek és vadásszak.
  – Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép színed van, és még izgalmas életet is élsz! – válaszolta Bibircs!
  Ahogy elhagytuk ezt a helikopterekkel és ebihalakkal teli területet, és kiértünk a szárazföldre, egy nagyon alacsony tábla jelezte, milyen fontos is a természet védelme. A méretéből ítélve gnómoknak tehették oda, ezért a kis apróságok büszkén pózoltak vele.

  A körút során eljutottunk egy forrásterülethez, ahol látványosan, bugyborogva jött fel a tiszta víz a mederből. Európai viszonylatban is említésre méltó volt az itt feltörő források vízhozama, amik a város különböző pontjain kívül az Angolparkban és az Öreg-tó medrében is előbukkantak. 1885-ben a Magyar Tudományos Akadémia kutatói 287.000 köbméterre becsülték a forrásvidék napi vízhozamát. A méréseket azért végezték, mert szerették volna Budapestet friss ivóvízzel ellátni, de a 70 km hosszú vezetékben nem hűlt volna le a források 20 fokos vize kellemesen iható hőmérsékletűre, ezért elvetették az ötletet. Később a bányászat beindulása is beleszólt volna a tervbe, ami miatt szintén kár lett volna megvalósítani.

  Nem ez az első hely, ahol megfigyeltük már, hogy a járófelület korlátja sűrűn meg van szakítva az ott álló fák miatt. Ez mindenképp nagyon szívmelengető látvány. Szeretjük az ilyen gondos megoldásokat!

  Van egy kis terület, szinte egy kis tó, ahol két kis móló látható a két parton, köztük egy kötélpálya, amin belül egy csónakot lehet irányítani a másik part felé. Elképzelhető, hogy itt versenyeket vagy oktatást tartanak a gyerekeknek. Rögtön odavonzza a gyakorlott törp szemét a függőhíd, amin minden bizonnyal nagy élmény lehet átkelni. Nem is gondolkodtak sokat rajta, szaladtak is, és egymást támogatva, néha felbukva, de átjutottak a túlpartra, ahol egyéb érdekes látvány tárult a szemük elé. A túlparton lévő mólóhoz érve megpillantottak egy piros színű szitakötőt. Kedvesen köszöntötték.

/Ha felcsillan a törpe szeme, lehet ellenkezni vele?/

  – Milyen szép színed van! – nézte Gnómi.
  – Köszönöm! Ez azért van, mert én egy Piros szitakötő vagyok – válaszolta a helikopter. – Csak addig virítok így, amíg élek. Utána kifakulok, úgyhogy nem mutatnék jól a gyűjteményedben!
  – Nem vagyunk gyűjtők! – világosították fel a törpök. – Mi nem bántunk semmilyen élőlényt, csak gyönyörködünk mindenben, ami szép. Nem kell félned tőlünk.

  – Ezt jó hallani, mert egyébként 10.000 forintotok bánná. Nagyon értékes vagyok, de különben is hamar elrepülnék, és sose látnátok többé. Viszont, ha kedvetek tartja molesztálhattok egy siklót, épp alattatok úszik. Rémítsétek meg egy kicsit a kedvemért, mert állandóan megijeszt, amikor itt pihenek. Most is azt tenné, csak látja, hogy nem vagyok egyedül, és inkább elsomfordál.
  Nem volt elég gyors a kis sikló, mert Bibircsnek sikerült elcsípnie egy fotó erejéig.

  Ezt a kis tavacskát megkerülve, kis hídon mentünk át, ahol nagyszerű látvány tárult elénk. Nem, nem magas füvek hajlonganak a szélben, hanem az átlátszó víz alatt ringatóznak a vízi növények. Csodás, nem igaz?

  A következő részen sok vízitök és tündérrózsa pompázik, szinte csalogatják a bátor törpöket, hogy a leveleikre ugorjanak. Bibircs nagyon jól tudta, hogy őt valószínűleg egyikük se bírná el, Gnómi pedig féltette a sapkáját, és különben is emlékeztek a szitakötő szavaira, aki megintette őket, hogy bármi ilyet kipróbáljanak.

  A hasznos információkat rejtő táblák alatt érdekes tudnivalókat is olvashat az ember, de mindeme jó dolgok mellett egy kép alatt sem olvasható, mit ábrázol; milyen béka, milyen szitakötő, milyen hal vagy növény. Óriási hibának tartottuk, bár összességében ez volt az egyetlen negatív élmény a mocsárral kapcsolatban.
  A madárles épületénél lévő tábla például ezt írja: "Tudod-e? ...hogy a Fényesen kívül húzódó lápréten (innen alig 200 méterre) 1975-ben "megnyílt a föld"? A beszakadt hatalmas karsztos tölcsérben 15-20 méter magas fák tűntek el."

  A körút vége felé Gnómi összetalálkozott egy szőrös hernyóval, aki étvágygerjesztően jóízűen falatozott egy útszéli növény leveléből. Mivel folyton teli volt a szája, inkább nem szólította meg, nehogy morcos kedvében találja. Alig tettünk két lépést, a járda másik oldalán egy gondos felügyelet alatt álló tetűóvodát talált. Sok szorgos hangya strázsált a kövér tetvek körül. Őket sem szólította meg, mert nem volt kedve ilyen nagy társasághoz. Folytattuk a sétánkat, és rövid időn belül visszaérkeztünk a jegypénztárhoz. Még egyszer megcsodálták a víznyomást jelző oszlopot, aztán visszasétáltunk az autóhoz. A napsütéses időben kicsit kitikkadtunk, alig vártuk, hogy hazaérjünk.

  Amikor este végignéztük az erről a napról készült képeket, Bibircs azt mondta, keressük meg a képen a békát, amit ő rögtön kiszúrt a vízben. Aki megtalálja közületek, kap Bibircstől egy soha-nem-látott kategóriás sapkalengetést. Igazán kár lenne kihagyni, csak tessék, csak tessék!