Mint emlékeztek rá, írtam már Makiról, a szurikátáról, akinél egy szép napon látogatást tettünk Gnómival. Bibircs még nagyon félős volt akkoriban, ő inkább otthon maradt, mert nem mert ennek a ragadozó állatnak a közelébe menni. Ismét meglátogattuk, de most mindkét törp velünk jött. Meglepve tapasztaltuk, hogy Makinak egy nagyon picike kis barátja akadt. A babaszurikáta ugyanúgy járt, mint társa: az állatkertben kirekesztették őt. Nem volt más megoldás, neki is segítséggel kellett nevelkednie. Maki segített neki megtanulni a kaparászás és minden ilyen fontos dolog csínját-bínját. Kedvesen pátyolgatta kis neveltjét.
  Floki először nem mert kijönni a ketrecből, amiben olyan biztonságban érezte magát. Félt tőlünk, pedig Törpiék nem is rosszalkodtak. Folyton makogott valamit. Biztosan azt mondta Makinak, hogy menjünk el, mert ő addig ki nem teszi csöpp lábait a biztonságos búvóhelyről, míg érzi a törpök jelenlétét. Amikor rájött, hogy Gnómiék nem adják fel a reményt, hogy találkozhassanak vele, mégis előbújt. Igaz, ekkor is folyamatosan mondta a magáét, de már ügyet sem vetett a törpökre.

  Maki ezalatt mindannyiunk cipőjét és nadrágját gondosan végigkaparászta annak rendje és módja szerint, sőt ha a nadrág alá is befért, ott is bemutatta, mikre képesek hosszú körmei. Floki érdeklődve nézte, mit csinál barátja, és amikor Maki végzett az egyik cipővel, és elszaladt egy másikhoz, ő is megnézte, lehet-e még kaparni rajta valamit. Odabotorkált, megszaglászta, körmeivel illette, mint a nagyok, és amint barátja végzett másvalaki cipőjével, ott is körülnézett, van-e valahol olyan rész, amit Maki még nem kapart össze eléggé. Így vándoroltak egyik cipőtől a másikig. Ilyen sas szemmel valóban könnyű ellesni a fortélyát annak, hogyan legyünk "idegesítő kis vakarcsok", ha felnövünk. :)

  A pöttöm szurikáta annyira belejött a szorgoskodásba, hogy végül kíváncsi lett a gnómokra is. Megszaglászta Gnómit, de nem mutatott különösebb érdeklődést iránta. Jól megnézte Bibircset is, ő már jobban tetszett neki. A törp először húzódozott, de hamar megbarátkozott a helyzettel, elvégre nem is olyan nagy ez az állatka, hogy bármiféle kárt tehessen a sapkájában. Így töltötték el a hátralévő időt, egymást fürkészve és szaglászva, míg el nem búcsúztunk. Floki nem keseredett túlságosan el, bevonult a ketrecbe a kedvenc bújós játékai mellé, és onnan pislogott kifelé, míg szagunk sem maradt a lakásban.
  Körülbelül két hét múlva hallottunk a szomorú hírről, hogy a három hónapos Floki egy epilepsziarohamban elhalálozott...

  Hazafelé a városban hamar kiszúrták a törpök a nagybetűs felhívó táblát, miszerint "Ne szemeteljen!" Nagyon halkan beszélgettek, hogy lehetőleg ne halljuk meg, de a fülem már kiéleződött a törpduruzsolásra, ezért minden szavukat hallottam.
  – Ezt ekkora betűkkel kell hirdetni?! – csodálkozott Bibircs.
  – Látod, az emberek ilyen felelőtlenek – válaszolta Gnómi. – Főleg a városban. Nekik el kell mondani, hogy mire valók a szemetes konténerek és a kukák... Nem is értem, miért nem adnak magukra egy kicsit jobban?
  – Biztosan szeretnek a saját szemetükben élni...
  – Azt mondják, értelmesen gondolkodó élőlények...

  – Ha nálam lenne valami, amit el kéne dobnom – mondta Bibircs –, biztosan betenném a sapkám alá, amíg nem tudom biztonságosan beletenni egy kukába.
  – Mi közelebbről látjuk a természetet, mert kisebbek vagyunk. Nem csodálom, hogy ők még a szemetet sem veszik észre az utca kövén, ahol nap mint nap sietősen járnak a dolguk után...
  Amíg haza nem értünk, beszélgettek a témáról, mert szívügyük a természet, de azt hiszem, ennyi bepillantás épp elég a mondandójuk lényegébe. Páratlan éleslátásuk sok ember szemét felnyithatná, de aki nem fogékony az ilyen apróságnak tűnő dolgokra... az nem is olvassa ezt a blogot. ;)