Az első közös törpös karácsonyunk 2012-ben történt.

  Amikor kis barátom megtudta, hogy egy nagy és zöld fenyőt rejt az a papírdoboz, amit már más alkalmakkor is jó párszor megpróbált kibontani, még lelkesebben és nekihevültebben próbálkozott bebújni valamelyik sarkon. Meglepően sokáig nem adta fel, harcolt, amíg csak ki nem fáradt, és még utána is. Mivel nem bírt vele, belerúgott egyet elkeseredésében.

  Nem kellett nagyon sokat várnia a titokra. Szenteste reggelén már előhalásztuk a csomagot, és elkezdtük összetákolni a műfenyőnket. Gnómi elég furcsa arckifejezéssel nyugtázta, hogy ez a fenyő nem is fenyő, nem is egész, és még illata sincs. Aztán elmagyaráztuk neki, hogy ha ez igazi fenyő lenne, már nem élne akkor se, amikor megvennénk, ez a műfenyő egyébként sem él, így nincs lelkiismeret-furdalás. Bár azt, hogy nem él, vitatnám. Valóban ritkán, az évben csak egy alkalommal van szerepe, mégis családtagként porosodik a sarokban. Ha az ember szeret egy tárgyat és gondoskodik róla, annak valósággal lelke van. Valójában azt ápoljuk a gondoskodással. Nem kellett neki tovább ecsetelni, miért nem járulunk hozzá ünnepek táján az örökzöldek kivágásához semmilyen formában sem. Egy műfára jó esetben 15-20 évente csak egyszer kell beruházni, ami 2-3 év múlva megtérül, onnantól pedig nem könnyíti a pénztárcát a favásár. Igaz, lehet venni cserepeset vagy földlabdásat is, de nem vagyok biztos benne, hogy egy tömblakásban jól érezné magát, pláne amiért mi sokat utazunk, így nem is látna minket sűrűn.

  A mini Magyarország körbejárása után Gnómi hazaérve elmesélte Lacikának és Mókucinak, milyen érdekes dolgokat látott, és milyen jól érezte magát a kicsinyített épületek között. Lacikát 8 éve egy téli este bízta rám a párom, hogy vigyázzak rá, Mókucival pedig én ajándékoztam meg őt (és Lacikát is, hogy ne legyen egyedül). Mindketten szájtátva hallgatták a történetét. Utána csaptak egy laza bulit otthon, egyfajta elő bulit, mielőtt megint elvisszük Gnómit a picsogós madárkáékhoz.

  Nagy volt az öröm, mikor meglátták egymást! A kis madárkák még a tojásaikat is bemutatták neki név szerint! Meglepődött, mekkora változások történtek, míg távolt voltunk. Ebből kifolyólag, sajnálatára nem lehetett bonbonestet tartani, mint a legutóbb, mert nem volt kire rábízni a tojások felügyeletét. Hogy nézne ki, ha a tojásaik szeme láttára bonbonoznának ismét be? Így csak egy szolid délutánt terveztek beszélgetéssel, egy kevés élménybeszámolóval, kivel mi történt, mióta nem látták egymást.

  Csodálkozom azokon, akik tengerpartra mennének nyaralni, szigetre vagy tipikus turistákat mágnesként vonzó helyszínekre, miközben az átlagnyaraló a saját hazáját sem ismeri. Most, hogy utazunk egyik helyről a másikra, és szebbnél szebb helyeket látunk, elgondolkodtunk párszor azon, hogy a németek minek mennek rendszeresen a Balatonhoz, ha nekik is van Bóden izéjük és sok más kristálytiszta vizű, a hegyekből fakadó ereket összegyűjtő, gyönyörű környezetű tavuk?
  Ha csak a látványt nézem, sokkal szemet gyönyörködtetőbb egy ilyen, akár a Zugspitze mellett 900 méteren lévő Eibsee, akár a Starnbergi-tó. Való igaz, ezek nem túl nagyok, és nem vagyok tisztában a strandolási lehetőségekkel sem, de kíváncsi lennék, hogy a németek is ennyire ismerik vajon a hazájukat, mint mi a sajátunkat?
  Egy véletlenből kifolyólag tudomást szereztünk egy kiállításról, ami a közelünkben lévő Kisbéren tekinthető meg. Meglepő, de sosem hallottunk róla előtte, nem is tudjuk, mióta áll ott egy mini Magyarország…

/A tatabányai Turul emlékmű/

  Hétvégén ilyennel indítani a napot 9 óra körül remek kezdetnek ígérkezett. Próbáltuk titokban tartani a meglepetést Gnómi előtt, de fogalmunk sincs, miből érezte meg, hogy valamit forralunk.
  Ő volt az első, aki felkelt aznap. Ez nagyjából azzal jár, hogy miért alszunk még?! Keljünk fel minél hamarabb, mert őgnómságának már csorog a nyála a reggeli tejeskávéra, és különben is, mit képzelünk, hogy így megváratjuk a meglepetéssel?! Szóval jól indult a reggel…

/Tatai vár/

  Szép napsütéses és melegnek ígérkező nap kezdődött, öröm volt elindulni abban a tudatban, hogy nemcsak Gnóminak mutatjuk meg kis hazánk nagyobb látványosságait, hanem mi is új élményekkel gazdagodunk. Mi sem voltunk még korántsem mindenhol, ezért olyan épületeket láthattunk, aminek a létezéséről és a mai rendeltetéséről fogalmunk sem volt. Természetesen több ismerős építészeti remekmű mellett időztünk el, mint például a Szegedi dóm, aminek a látványával nagyon nehéz betelni, akár makettként, akár teljes életnagyságban áll előttünk.

/Szegedi dóm/

  Az Országház aprólékosságát Törpi a saját szemével vizsgálta meg. Ha épp bent ülésezett a törpbizottság is, ezt mi sosem fogjuk megtudni, mert mi nem látunk be a parányi ablakokon. Tizenkilenc év alatt épült fel, átlagosan ezer ember dolgozott rajta, majd száz évvel később, a Dunára néző oldal felújítása 21 évbe telt. A világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete.

/Az Országház/

  Érdekes még a Kisfaludy gőzös, ami a legelső balatoni gőzhajó volt 1846-ban. Bár három évtizeddel előtte már jártak a Dunán gőzösök, a Balatonra csak ekkor bocsátottak vízre egyet, mégpedig Széchenyi születésnapján, és ő vágta hozzá a pezsgősüveget is. Harminc évig egyedül járta a Balatont, míg meg nem alakult egy másik gőzhajótársaság. Bár az eredeti tervek megsemmisültek, egy makett és a képzelet alapján újjáépítették. Múzeum- és sétahajóként üzemel, és korhű öltözékben végzi dolgát a hajószemélyzet.

/A Kisfaludy gőzös/

  Kastélyok, várak, templomok és más nevezetesebb épületek várják az arra járókat, hogy ingyenes belépés mellett megcsodálják őket. Gnómi is alaposan végigjárta mindet, egyet sem hagyott volna ki. Kíváncsi volt rá, milyenek a magyar nevezetességek, és hogy miért is azok.
  Nagyon jól éreztük magunkat, és mivel a kis zöldség se nagyon ugrándozott össze mindent, ezért elvittük a közeli játszóra egy kicsit, mielőtt hazavettük volna az irányt.
  Délelőtti programként csak ajánlani tudom, remek kikapcsolódás és művelődés egyben.

 /Ez a reklám helye ---> mini Magyarország makettpark/

(Ui. 2022: Mostanra valószínűleg kiépült a park környezete, és sokkal komfortosabb élményt nyújthat.)

  Eljött az új helyre költözés ideje, még ha csak egy rövid időre is. Nem kellett sokat várni a lakók bemutatkozására. Amint beléptünk az ajtón, rögtön szembetalálkozott Gnómi az ajtó őrével, aki nem volt elragadtatva attól, hogy napokig egy vicces sapkás gnómnak hajlongjon minden belépése alkalmával.

  Jól meg is cibálta, de nagy bánatomra még idő előtt kisurrant a kezei közül. Pech. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá, hogy néz ki Gnómi sityak nélkül… Megint gonosz vagyok. Gyorsan beszaladt a szobába a tökfödőjét igazgatva, nehogy véletlenül meglássam. …hogy kopaszodik? Vagy mi? Biztosan legalább annyira elengedhetetlen kellék a törpsipka, mint a boszorkány seprűje…


  Bent a szobában találkozott egy katicalánnyal. Mire mi beértünk, már összeborulva mesélte, miféle megrázkódtatás érte rögtön az ajtóban. A katica erre elmondta az ő történetét. Neki a pettyeket próbálta meg letépkedni a hátáról. Alig tudott megmenekülni. Borzalmas volt hallgatni. Belegondoltam abba, hogy a boszorkányról meg épp a kötelező kellékként nyilvántartott bibircsókot akarná letépni. Na, arra befizetnék!


  Itt is lettek banánhaverjai, ha már úgy összeszoktak az előző helyen. Addig sem nyaggatott, hogy mikor visszük ismét haza, míg velük játszott. Elterveztük, hogy megint hazahozzuk, de most extraként végigjárjuk szép hazánkat, és megnézünk mindent, amit csak érdemes megnézni. Egy kis "mosolyturnéra" gondoltunk. Ne csak itt keveregjünk hónapokon keresztül. Talán kevésbé lesz unalmas neki, és mi is élményekkel gazdagodunk. Itt az idő, hogy végre megcsodáljunk egy csomó olyan épületet, amiknek a létezéséről oly sokunknak fogalma sincs. Sosem késő befoltozni a műveltségünkben felfedezett lukakat…

  Elkocsikáztunk a közeli nagyvárosba, hogy bejárjunk egy parkot, hátha Gnómi kicsit kifárad benne. Szép volt és jó nagy, tele hatalmas fákkal. Kis kiülős helyecske várta a fagyizni és sörözni vágyókat, körülötte egy szép rózsalugas kerttel, szép, gondozott virágokkal. Gnómi nem győzte megcsodálni őket. Vígan szaladgált mindenfelé.

  Szereti szabadnak érezni magát. Ezzel nincs egyedül. Természetesen itt is barátokra lelt. Nem volt nehéz, mert kifogott két soha el nem fáradó gyereket. Ők egész nap csak futkosnak ide-oda, hát felkapták Gnómit is, és együtt futkároztak tovább. Mi addig megnéztük a tavacskát a park közepén. Szépen látszott nem messze, a hegyen lévő Rötteln vár.

  Voltunk bent a várban (összesen kétszer), nagy élmény volt. Miután körbejártuk, akkor láttuk, hogy a jegykiadó épületben egy kis múzeum is megtekinthető. A legérdekesebb egy 300 évvel ezelőtt vert pénz, amin az évszám is látható, egy teljesen szétrohadt fa testű puska, ami a vitrinben celluxszal van egyben tartva, ágyúgolyók és elrozsdásodott zárszerkezetek... Volt olyan pénz, ami ránézésre úgy nézett ki, mintha egy kis alumíniumnak tűnő kerek lapocskát átütöttek volna pontozóval, majd úgy, ahogy elkészült, sorjázás nélkül használható is. Csodás belegondolni, hogy régen ennek vásárlóértéke volt. És mekkora! Az emeleten még ősrégi kódex-szerű könyv is van az 1700-as évekből, valamint egy kis fegyver- és páncélarzenál.

 Kivártuk, hogy kifáradjon végre, ezután hazaindultunk. Ekkor előadta a legújabb tervét: vezetni óhajtott. Rájöttünk, hogy Gnómi szeret autókázni, de ne-e-em kell annyira elkényeztetni! Hazaérve addig könyörgött, míg beültettük a vezetőülésre, így legalább meglátta, mi az, amit nem lát onnan. Az anyósülést szereti, tudja, hogy mindig segítek neki kukucskálni. Gézát (az autót) is megszerette. Nem volt nehéz, hiszen zöld.

  A kirándulás után garantáltan nem kellett semelyikünknek esti mese, úgy csobbantunk ágyba, mint a sirályok. Ismét egy sikeres napot tudhatunk a hátunk mögött... 

   A szaunás hely közelében van egy építészeti extrákat bemutató múzeum. Természetesen oda is ellátogattunk, hiszen csupán 10 perc volt gyalog. Tökéletes hétvégi program, bár az épületbe nem mentünk be.
  Kezdetnek rögtön egy ilyen szerszámkupac költemény fogadja az arra autózókat. Egy fogón és egy csavarhúzón áll egy kalapács. Igen művészi, pláne a bárányfelhőkkel kiegészítve. Gnómi szeretett volna lefényképezkedni velük. Csak annyi szerencséje volt, hogy épp felértem a fogó csavarját, különben nem lett volna hova állítanom, és ez is nagyon magas volt neki. Rögtön lehasalt rajta, mert félt, hogy leesik, bár nem esett volna keményre, csak a szépen zöldellő pázsitra, annyi meg még nem árt meg neki. Gonosz vagyok.

  Kellemes idő volt, ilyenkor lehet a legjobban fára mászni, vagy egyszerűen hintázni egy megfelelően lengő ágon. Kihagyhatatlan élvezet! Mikor megunta, továbbmentünk. Kíváncsian érdeklődött egy kis elkerített rész iránt. Messziről nem láthatta, mi az, ezért most valósággal vonszolt, hogy minél hamarabb megnézhesse. A meglepetés határtalan volt. Nem képzelte volna sose, hogy egyszer valóban találkozhat elefántokkal!

  Mikor összebarátkozott velük, már futott is volna a múzeum boltjába, hogy vegyen egy zsák földimogyorót. Mogyorót...? Azt hiszem, titokban Tom & Jerryt néz a TV-ben. Szerencsére még időben sikerült elcsípnem a grabancát, hogy aztán együtt elolvassuk, miért is ne legyen neki olyan sietős. A táblán írva van, hogy "Kérjük, ne etessék az elefántokat!" Azt az elszontyolodott képet látni kellett volna!

  Nagy bánatában kidühöngte magát egy sziklán. Mire felért a tetejére, hogy onnan nézzen szerteszét, meg is nyugodott szépen. A kilátás is tökéletes volt onnan. Nem, mintha megelégedett volna a magassággal, hiszen a szerszám kompozíció meghódítása után ez nem volt feladat neki. Szerinte. Azt már rég elfelejtette, hogy oda nem mászott, hanem én tettem fel, de sebaj. Nem fogom a kis zöldség kedvét szegni ilyen apróságokkal. Pózolt a múzeummal is, mert ilyen is kell a gyűjteménybe. Kihagyhatatlan.

  Összességében tartalmas volt ez a nyárrészlet, amit itt töltöttünk a szaunás lakásban, és még művelődnie is sikerült egy kicsit. A betűk haverok. A könyv pedig az egyik legcsodálatosabb dolog, amit ember alkothatott (a babáncsipsz mellett). De mielőtt azt gondolná bárki, hogy mentünk tovább, hát még nem. Történt még blogba illő kirándulás...

  Úgy döntöttünk, amíg a Boden-tó környékén vagyunk, elmegyünk hajókázni egy kicsit. Nem mindennap kelhet át egy gnóm a Dunán, amit itt Rajnának hívnak, egy színes, mindenhol horgolt ruhácskával beborított révvel. A két parton lévő padok, korlátok is mind be voltak horgolva, rajtuk jókívánságok. Kétszáz embert kérdeztek meg, és azokat a kívánságokat írták ki a horgolt anyagra varrt kis foltokra (ha jól értelmeztem az olvasottakat). Mint például "Bárcsak olyan kalácsot tudnék sütni, mint a nagyi", "Több időt szeretnék a barátaimmal tölteni" és hasonlók. Még cirill betűs is akadt néhány. Sokan csak egészséget kívánnak, semmi mást. De másra nincs is igazán szükség...

  Természetesen kihagyhatatlan volt a Chanderli gőzös megszemlélése, aminek az induló állomása tőlünk tíz percnyi sétára esett. Végignéztük, ahogy elindul, végigpöfögve a házak mellett, fekete füstöt eregetve fölül, alul pedig kiengedve a fehér gőzt. Nagyon örülhetnek az ott lakók vasárnaponként... Csak ekkor megy ez a nosztalgiajárat, ami látványosságnak minősül. Sokan fényképezték az egész vonatot. Van benne bárkocsi, dohányzó és nemdohányzó vagonok. Nem szálltunk fel rá, azonban elkocsikáztunk a végállomására, 13 km-re, és ott vártuk meg a beérkezését.

  Addig Gnómi beugrott a favonatba játszani, hogy hamarabb teljen az idő. Mikor megunta, leült a padra várni. Türelmetlenségéből kifolyólag hamar ficergősre fogta. Egy pillanatra nem maradt volna nyugton! Szerencsére hamar megérkezett a gőzös. Ezen a képen inkább a gőzmozdonyt kell keresni, mint Gnómit, de remélem, ez sem okoz túl nagy feladatot.

  Mikor megérkezett, beállt a vízcsap alá, megtöltötték a tartályát, végigellenőrizték mindenhol. A gyerekek addig felmehettek a vezetővel megnézni, hogy működik. Elég sok idő volt, mire megtelt a tartály. Sokan fényképezték, rendkívüli volt az érdeklődés. Ezután hátratolattak vele, lekapcsolták a mozdonyt, és az hátrament a szín elé, hogy megpakolják szénnel. Addig az érdeklődők a kis gőzös "hálószobáját" is megnézhették belülről. Miután evett-ivott, fél-egy óra múlva indult visszafelé. Ekkorra mi már otthon voltunk.

  Szép estéken a szállás körül sétálgattunk, ekkor ismerkedett meg egy vidám, barátságos törppel. Később, a végleges továbbállásunk előtt Gnómi elbúcsúzott a barátjától. Szegény törp fal fehérré sápadt, amikor megtudta, hogy mostantól nem látják egymást... Gnómi megígérte, hogy ha legközelebb erre járunk, mindenképpen beugrik a kertbe, hogy megveregessék egymás vállát. Ez csak természetes. Nemcsak a szauna teraszra kell emlékezni, hanem a kialakult barátságokra is.

  Utazásból sosem elég neki, ezért mosolyra húzódott a szája, amikor otthonról felkerekedtünk. A következő helyen egy kissé ráfaragott, mert nem volt kivel társalognia. Néha egy-egy banán akadt, akit életre keltettünk néhány perc erejéig, mielőtt eltüntettük volna. Ekkor vettem észre, hogy kis barátom szeret művelődni. Nem mintha magától kinyitná a könyvet, de amikor belemerültem egy-egy történetbe, észre sem vettem, amint a hátam mögé somfordált és onnan olvasta azt, amit én. Ilyen például Reymontnak a Parasztok című könyve, amiért Nobel-díjat is kapott. A lengyel parasztságról szól, szegényebbekről és gazdagabbakról egyaránt, a mindennapi munka nehézségeiről, az ünnepi szertartásokról. Az egyes szereplők jellemrajza alapján tökéletesen megelevenedik előttünk a leírott történet.
  Nem mellékesen még mókás szövegek is vannak benne. Az egyik személyes kedvencem az a rész, amikor Tereska levelet kap a bírótól, amit az ura írt neki, de nem tudja elolvasni. Elindult a paphoz, de őt lekéste, mert már elindult a vásárra, a kántorhoz meg azért nem mer elmenni, mert éhínség van, mindenki a vásárra hordja amije csak van, és üres kézzel nem illendő beállítani hozzá. Utolsó próbálkozásként a barátnőjével próbálják kisilabizálni, de ő se tud, csak nyomtatott betűket olvasni. Azt mondja erre a barátnő: "Csupa szarkaláb meg kacskaringó, mintha tintába mártott legyet eresztettek volna a papirosra."

  Amint új könyvet kezdtem, arra is rávetette magát, csak hogy teljen az idő. A nyomorultaknak se kellett két-három hétnél több, annyira izgalmas, fordulatos és meglepő elemek tarkították a történetet. Vannak benne ugyan néha kitérők, amik az akkori kor hátterét magyarázzák, azok elég szárazak és néha nehezen olvashatók, de megéri átrágnia magát az embernek rajtuk, mert utána ismét felveszi a fonalat, amit aztán alig akartunk elengedni. Nem egy alkalommal előfordult, hogy olvasás közben felkiáltottunk csodálkozásunkban, hogy milyen zseniális módon fonja össze az író a korábbi szálakat az újabbakkal. Olyan élmény, amitől reflexből a homlokára csap az ember.


  Szerencsére Törpi könnyen feltalálja magát, nem lóg a nyakamban és nincs láb alatt sem. Mondhatnám, nem nagy igényű, ha a kalandvágy mutatója megfelelően fel van töltve. Törekszem is rá, hogy minél többet lásson, minél több élménye legyen. Hogy 15-20 év múlva elmondhassa magáról: ő egy sokat látott, sokat tapasztalt, világot látott gnóm.
  Minden reggel tartalmasan kezdtük el a napot. Egy igazán jó reggeli után madarat lehet fogatni az emberrel. Nem kis gyönyörűségemre rászokott a tejeskávéra; végre ebben az élvezetben is társra találtam benne.


  A nagy nyári hőségben előszeretettel ültünk ki sziesztázni egy kicsit a teraszra – vagy a szaunába, ahogy én hívtam. Mintha beállt volna a levegő, és meg se moccant volna vagy 10 éve. Amikor pár hét múlva továbbálltunk egy másik szállásra, kicsit sajnáltuk a teraszt, de ez legyen a legkevesebb, mert máshol majd más kellemes élményekben lesz részünk.

  Mivel Gnómi viszonylag jól viselkedett, mióta megismertük, így elhatároztuk, hogy amikor hazautazunk, bemutatunk neki egy pár otthoni, hozzá hasonló teremtményt. Itt van rögtön a picsogós madárka. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, miféle dolgokat sugdostak egymás fülébe, de nagyon jól érezték magukat együtt, sőt még egy kicsit a tojásokon is ülhetett, hogy segítsen.

  Következőnek a kertész törpöt mutattuk be neki, aki büszkén pózolt a növényével, bármi legyen is az. Gnómi nagyon megörült neki, már kevésbé érezte egyedül magát kis törpvilágában. Nyájasan eldiskuráltak csöpp világuk rejtelmeiről. Valószínűleg ebbe sem nyerünk soha bepillantást... Hogy élvezi, hogy végre tud hozzá hasonlóval beszélgetni!

  Miután kibeszélték a törplét fáradalmait, önfeledten átadták magukat a pihenés mámoros élvezetének, más szóval alig lehetett kirobbantani a nyugágyból. De megértettem, rá is fért egy kis szieszta. Öröm volt elnézni őket, ahogy nagyokat viháncolva múlatták az időt. Had szórakozzon kedvére az új társaságban, elvégre nem mindennap találkozhat velük, és ki tudja, mikor láthatják viszont egymást.

  Az est fénypontjaként magára hagytuk a díszes társaságot némi finomság kíséretében. Alaposan bebonbonozott a szentem, jól kiütötte magát. Másnap azt sem tudta, hányat evett belőle, nem hogy azt, hányadika van... Hiába, néha ilyen is kell. ;)

  Gnómi télen nem volt túl aktív, sőt, ez a tunyaság eltartott fél évig is, de amikor újból beindult a kis kalandvágyó gépezet, úgy döntöttünk, elvisszük a közeli Hohentwiel várba, ahol kedvére kikóborolhatja magát. Ez a vár egy vulkanikus hegyre épült, mint a környéken más várak is, amik közül többet láthatunk is fentről. Ilyen például a Hohenkrähen és a Mägdeberg, amik alig 2-3 kilométerre fekszenek egymástól.
  Ezek a területek már 8-9 ezer éve is lakottak voltak, az emberek szívesen éltek ilyen nehezen megközelíthető területeken, mint amit a Hohentwiel is nyújt. Területe hatalmas: kilenc hektár. Ez Németország egyik legnagyobb várromja. A vár területe és a környező erdő természetvédelmi terület. Több növénykülönlegességnek és állatfajnak ad otthont a környék, ilyen például az olaszsáska (Calliptamus Italicus), ami Dél-Európában elterjedt ugyan, de Közép-Európában a kihalás szélén álló sáskafaj. Az elmúlt száz évben Németországban több alkalommal is veszélyeztetettnek nyilvánították.
  A hegyoldalon két borászat is van.

/Kijutottunk a várból egy kis sötét, nyirkos épületrészen át/

  Erdőn keresztül, betonúton kell végighaladni a főkapuhoz, ami csodásan néz ki. Ez egy durván kikövezett alagút, ahol (véleményem szerint) a lovak is könnyűszerrel fel tudtak menni annak idején. Forgókapun kell bemenni, ami egy kis kártyával működik. A mellette lévő kis vendéglátóban kell megvenni, ami nagyon barátságos árú, nem is emlékszem már, talán 3,5€ körül van. Vasárnap ingyenes a bejárás, de első alkalommal ezt nem tudtuk. Jegyet akartunk vásárolni, és köntörfalazás nélkül adtak is. Nem említették meg, hogy ingyenes, hiszen ezzel is támogattuk a vár rekonstruálását és fenntartását. Ki van írva valahova a belépéssel kapcsolatos tudnivaló, de nem olvastuk el figyelmesen. Sebaj, ez nem nagy összeg, akár hetente is jöhet az ember, mert a bent lévő környezet, a kilátás, a minden alkalommal felfedezhető újdonságok, a látványtól kapott gondolatok és elképzelések minden pénzt megérnek!
  A vár fő útvonalán (az alsó udvar forgókapus bejáratától egészen a belső vár kapujáig és csapóajtajáig vezető nehéz emelkedőn) végig ilyen elnagyolt kövezés van, gondolom azért, mert így az állatok nem csúsztak vissza a hintóval, szekérrel, és most nekünk is viszonylag könnyű a járás. Igaz, hogy még így is csúsznak az egyes kövek, és kényelmetlen a hepehupákon járni, de fel lehet jutni a belső várba anélkül, hogy elcsúszna az ember a simára kopott köveken.

  Először 2,5 órát voltunk bent, megnéztünk minden épületet, amikre ki van írva, mi volt annak idején. Pékség, elsősegélyhely, borospince, kastélyépület, börtön stb. Ennyi idő alatt se sikerült végigjárni az egészet, ezért még egyszer ellátogattunk ide. Legközelebb is 2,5 órát töltöttünk itt, de még akkor sem láttunk mindent. Természetesen ahova csak befért Gnómi, oda már bújt is be, így olyan területeket is láthatott, ami a halandóknak lehetetlen. Egyszer nekünk is sikerült bebújnunk egy jó sötét és nyirkos lyukba. Tíz métert haladva a végén látszott egy kis fény, ott kijutottunk a vár elé, amit láttunk is belülről, de nem tudtuk, hogy ki lehet-e oda menni. Mivel senkit nem láttunk ott már első látogatásunk alkalmával sem, így naná, hogy nem hagytuk ki!

  Persze az elképzelhetetlen, hogy Őgnómsága nem fényképezkedik le a Boden-tóval és a környezetével... Szeret dicsekedni is, de még mennyire! Például azzal, hogy milyen hetykén ki mert állni a fal szélére a sapkacibáló erősségű szélben. Nem kellett hozzá sok, hogy felkapja egy nagyobb szellő és sose lássuk többé...
  A kilátás csodás, tiszta időben a svájci Alpok is látszik a folyton havas csúcsaival. Az itt látható képen a fátyolos idő miatt kevésbé látszik a Boden-tó csücske, de azért kivehető valamennyire.

Aki megtalálja őt...
...annak jó a szeme! :D

  Néha megviccelt, és beugrott egy fűcsomóba, vagy egy virágcsokor közé. Ilyenkor úgy csináltam, mintha nagyon keresném, persze mindig láttam, ahogy röhög a markában.
  Amit csak tudtunk, megnéztünk a 2x2,5 óra alatt, de betelni vele nem sikerült, így sokszor adta tudtunkra, mennyire szeretne maradni még. Szerencsére Gnómival mindketten megfelelően kalandvágyók vagyunk, ezért tudjuk, mire gondol a másik.
  Például úgy próbált meg kibabrálni velem, hogy kiugrott a zsebemből egyenesen a lóherék közé. Úgy tűnik, mintha négylevelűt keresnék, de valójában Gnómikutató expedíciót indítványoztam.

 A várat elhagyva, az alsó udvaron elnézelődtünk még. Több grillezőhely is várja a szalonnasütésre vágyókat, emellett pedig a kis vendéglátóegység is nyitva van, ahol sört, kolbászt, kávét, teát, télen forralt bort lehet venni; amit csak megkíván az ember.
  Kértünk egy korsó hideg sört a nyári melegben, és szépen lassan elkortyolgattuk hármasban, közben néztük a tájat. Évente közel százezer embert vonz a várrom, és minden évben megrendezik a Hohentwiel Fesztivált, ahová sok-sok zenészt, fellépőt hívnak meg. Azt nem tudom, hogy korabeli ruhás fesztivál ez, vagy inkább mai rendezésű, de kíváncsi lennék rá.

  Törpi olyan nagyot húzott a pohárból, hogy teljesen kifeküdt tőle. A melegben hamar megcsapta a finomság. A kirándulás után ücsörögtünk még egy kicsit a padon, utána hazamentünk, és azon gondolkodtunk, vajon melyik várat fogjuk legközelebb meglátogatni. Biztosan valamelyik odafentről is láthatót, de ki tudja, mit hoz még a jövő?

  Gnómi nagyon barátságos, és főképp nagyon szeleburdi törp. Minden érdekli, ami valami újat jelenthet neki.
  Mivel párom munkája miatt sokat kell költöznünk, ezért Gnóminak már nagyon sok barátja van. Persze ő sem bír megülni a popóján egy helyben, szóval nagyon élvezi, ha megyünk tovább.

  Ahogy új lakásba kerülünk, ő újra megnéz mindent, mindig összebarátkozik mindenkivel, aki ott lakik. És persze nagyon jól kihasznál minden olyan helyet, ahonnan könnyű lepottyanni. Nagyon szeret például csúszdázni, mint az kiderült az egyik nap. Rajtakaptam alaposan, már nem tagadhatta, hogy rosszalkodott, míg mi nem voltunk otthon.

Mert azt tudtam, hogy rendszeresen csinál ilyet, amikor otthon vagyunk.

  Állandóan a szívbajt hozza rám a felelőtlenségével, de az évek folyamán volt időm hozzászokni. (Lehet, hogy nem véletlenül felejtődött ott a teremben?) Tény, hogy unalmasak lennének a hétköznapok nélküle.

  Nagyon szeret bújócskázni. Lehet, hogy túl sok törpkeresős játékkal játszik, amióta hozzánk került? Betegesen rajong mindenért, ami zöld, és ami mögé kényelmesen el tud bújni. Szerencse, hogy a sityakja olyan jellegzetes, így viszonylag könnyen megtalálom.


  Persze semmi nem tarthat örökké. Amikor búcsút kellett mondanunk a lakásnak, ő már telefonált is a következő helyre, hogy indulunk, és várjanak minket, de nagyon. Tél volt, 40 centi hó hullott, így jó alaposan bebugyolálódtunk és útnak indultunk a következő célpont felé Gnómi nagy örömére.

  Üdv mindenkinek, akit Gnómi kéjutazása vonzott ide!

  Először talán azzal kezdeném, miért lettem gnómrajongó. Nem vagyok egyedül ezzel, ezért ha azt mondom, hogy Mateusz Skutnik, biztos vagyok benne, nem lesz mindenkinek ismeretlen a név, és megmagyaráznom sem kell a mániám. A sokak által kedvelt 10 Gnomes törpekeresős játéksorozatával pillanatok alatt belopta magát az én szívembe is. Persze nem csak ezzel. Minden játéka remekbe szabott a hanghatásaival, az egyszerű, kézzel rajzolt grafikájával. Ez az, ami legfőképp megfogott. Az egyszerűség, a mateuszi logika, a tündéri, apró részletek és a kifogyhatatlan leleményesség. A kijutós mániások nagy része odáig van a játékaiért, meg vissza. Tekintsünk el azoktól, akiket a hideg kiráz a neve hallatán is. :)
          (Ez itt a reklám helye: https://www.mateuszskutnik.com/10-gnomes/)

És jöjjön Gnómi története az ő és a mi szemszögünkből:

  Egy nap párom egy iskolában dolgozva rálelt egy kis zöld törpre. A termek ki voltak pakolva teljesen, de ő valahogy bent felejtődött. Ott árválkodott, ki tudja hány napja felé se nézett senki, így párom megsajnálta, és hazahozta nekem. Amikor megmutatta az új jövevényt, egy pillanat alatt bevillant a remek ötlet: bemutatom Gnómit annak a csapatnak, aminek évek óta tagja vagyok a neten, és akikkel lelkesen keresgéljük a frissen érkező törpöket Mateusz jóvoltából. Ez 2012-ben volt, azóta szerves része az életünknek. Bárhová megyünk, ha csak sétálni vagy boltba, már akkor is viszem magammal.

  Gnómi nagyon örült az új családnak. Másnap nem is bírt magával és nagy boldogságában a piciny szoba minden zugát kihasználta. Mindenre felmászott, mindenbe és minden mögé bebújt. Alig győztem kapkodni a fejem, de végül sikeresen megörökítettem ezeket az apró pillanatokat. Rögtön be is mutattam a többieknek, akik kitörő örömmel fogadták. Azóta is sok örömet szerzünk nekik 1-1 jól elkapott képpel.

  Az ő ösztönzésük és támogatásuk nélkül nem jött volna létre ez a blog. Remélem, lesz akkora sikere Gnómi történeteinek, mint amekkora élvezettel készítem őket.

  Eks ;)