Az első közös törpös karácsonyunk 2012-ben történt.

  Amikor kis barátom megtudta, hogy egy nagy és zöld fenyőt rejt az a papírdoboz, amit már más alkalmakkor is jó párszor megpróbált kibontani, még lelkesebben és nekihevültebben próbálkozott bebújni valamelyik sarkon. Meglepően sokáig nem adta fel, harcolt, amíg csak ki nem fáradt, és még utána is. Mivel nem bírt vele, belerúgott egyet elkeseredésében.

  Nem kellett nagyon sokat várnia a titokra. Szenteste reggelén már előhalásztuk a csomagot, és elkezdtük összetákolni a műfenyőnket. Gnómi elég furcsa arckifejezéssel nyugtázta, hogy ez a fenyő nem is fenyő, nem is egész, és még illata sincs. Aztán elmagyaráztuk neki, hogy ha ez igazi fenyő lenne, már nem élne akkor se, amikor megvennénk, ez a műfenyő egyébként sem él, így nincs lelkiismeret-furdalás. Bár azt, hogy nem él, vitatnám. Valóban ritkán, az évben csak egy alkalommal van szerepe, mégis családtagként porosodik a sarokban. Ha az ember szeret egy tárgyat és gondoskodik róla, annak valósággal lelke van. Valójában azt ápoljuk a gondoskodással. Nem kellett neki tovább ecsetelni, miért nem járulunk hozzá ünnepek táján az örökzöldek kivágásához semmilyen formában sem. Egy műfára jó esetben 15-20 évente csak egyszer kell beruházni, ami 2-3 év múlva megtérül, onnantól pedig nem könnyíti a pénztárcát a favásár. Igaz, lehet venni cserepeset vagy földlabdásat is, de nem vagyok biztos benne, hogy egy tömblakásban jól érezné magát, pláne amiért mi sokat utazunk, így nem is látna minket sűrűn.

  A mesém után elmondtuk neki a fa felállításával kapcsolatos szabályokat. Nálunk ez mindig meglepetés. Mi összeépítjük, de rajtunk kívül senki nem láthatja feldíszített formában, csak akkor, amikor a családfő megrázza a picike csengettyűt. Addig kommandózva közlekedünk ki és be. Akkor özönlik be a fa köré mindenki. Közben a megszokott karácsonyi nóták szólnak, kicsit elmélázunk fölöttük, ezt követően átadjuk az ajándékokat. Megkérdeztük Gnómit, szeretné-e látni, hogyan építjük fel Christ (Chris a műfenyő). Azt mondta, inkább legyen meglepetés, az olyan izgalmas!  Imádja a meglepetéseket, de mindig az ajtó előtt somfordált, hátha bepillanthat a szobába. Nagyon elővigyázatosan jártunk el, ezért semmit nem láthatott belőle. Mondanám azt is, hogy valósággal belezöldült az erőlködésbe, de nem vagyok ennyire gonosz.  Miután megszólalt a csengő és résnyire nyitottam az ajtót, jelezve, hogy be lehet jönni, ő volt az első, mindenkit félresöpörve az útból. Nem győzött gyönyörködni a szépen kicsinosított és világító fán.

  Annyi szaloncukrot ehetett, amennyit csak bírt. Volt köztük bonbonmeggyes is a változatosság kedvéért. Csak annyi kikötésem volt, hogy megrágcsálni nem ér, ha elkezdte, muszáj megennie akkor is, ha kakaósba harapott. Ez volt az ő ajándéka az első közös karácsonyunk alkalmával.