Elkocsikáztunk a közeli nagyvárosba, hogy bejárjunk egy parkot, hátha Gnómi kicsit kifárad benne. Szép volt és jó nagy, tele hatalmas fákkal. Kis kiülős helyecske várta a fagyizni és sörözni vágyókat, körülötte egy szép rózsalugas kerttel, szép, gondozott virágokkal. Gnómi nem győzte megcsodálni őket. Vígan szaladgált mindenfelé.

  Szereti szabadnak érezni magát. Ezzel nincs egyedül. Természetesen itt is barátokra lelt. Nem volt nehéz, mert kifogott két soha el nem fáradó gyereket. Ők egész nap csak futkosnak ide-oda, hát felkapták Gnómit is, és együtt futkároztak tovább. Mi addig megnéztük a tavacskát a park közepén. Szépen látszott nem messze, a hegyen lévő Rötteln vár.

  Voltunk bent a várban (összesen kétszer), nagy élmény volt. Miután körbejártuk, akkor láttuk, hogy a jegykiadó épületben egy kis múzeum is megtekinthető. A legérdekesebb egy 300 évvel ezelőtt vert pénz, amin az évszám is látható, egy teljesen szétrohadt fa testű puska, ami a vitrinben celluxszal van egyben tartva, ágyúgolyók és elrozsdásodott zárszerkezetek... Volt olyan pénz, ami ránézésre úgy nézett ki, mintha egy kis alumíniumnak tűnő kerek lapocskát átütöttek volna pontozóval, majd úgy, ahogy elkészült, sorjázás nélkül használható is. Csodás belegondolni, hogy régen ennek vásárlóértéke volt. És mekkora! Az emeleten még ősrégi kódex-szerű könyv is van az 1700-as évekből, valamint egy kis fegyver- és páncélarzenál.

 Kivártuk, hogy kifáradjon végre, ezután hazaindultunk. Ekkor előadta a legújabb tervét: vezetni óhajtott. Rájöttünk, hogy Gnómi szeret autókázni, de ne-e-em kell annyira elkényeztetni! Hazaérve addig könyörgött, míg beültettük a vezetőülésre, így legalább meglátta, mi az, amit nem lát onnan. Az anyósülést szereti, tudja, hogy mindig segítek neki kukucskálni. Gézát (az autót) is megszerette. Nem volt nehéz, hiszen zöld.

  A kirándulás után garantáltan nem kellett semelyikünknek esti mese, úgy csobbantunk ágyba, mint a sirályok. Ismét egy sikeres napot tudhatunk a hátunk mögött...