Még mindig akadnak olyan helyek a közelünkben, amik említésénél eszünkbe ötlik, vajon miért nem jártunk még ott? Nagyon közel van, nagyon szem előtt, miért nem jutott eszünkbe ellátogatni több ilyen helyre? Ezt az arborétumot néztük egyszer, de zárva volt a kapu, és a kiírás szerint csak csoportokat fogadtak előzetes bejelentés alapján. Valamit alaposan félrenézhettünk, mert minden nap látogatható, akár egyedül is kóborolhat benne az ember, ha úgy tetszik.

  A kapun túl van a parkoló, ami ingyenes. Az arborétum kapuján bemenve jobbra van a pénztár. A belépők kifizetése után örömmel indultunk neki a felfedező körútnak. Szemkápráztató örökzöldek sorakoznak az út mindkét oldalán, közülük kiérve pedig folytatódik a gyönyöráradat. Az út bal felén végig hatalmas, terebélyes fenyők kísérik utunkat. Akkorák, hogy nem is lehet látni őket teljes pompájukban. Gnómi lefutott az útról a füvek közé, hogy megnézze, milyen hatalmasak ezek a fenyők, de alig látott ki onnan. Minket már nem is látott. Viccesen bukdácsolt. Én végig láttam, merre jár, mert ott az összes sáska egyszerre rebbent százfelé hangos "Vigyázat! Gnóm!" kiáltások közepette. Mikor kijött, irgalmatlanul kinevettük. Csoda, hogy kilátott a sok icipici bogáncs közül, amik makacsul és teljesen beborították. A fenyők részvéttel hajladoztak, amikor megszabadítottuk tőlük.

  Egy-egy különleges vagy érdekes fa előtt tábla áll az út szélén, ami írja, honnan származik, mire használják az iparban és a gyógyászatban, és ha van érdekessége, az is szerepel rajta. Mint például a karvastagságú borostyánnál, amiről leírja, hogy nem fojtja meg a fát; a vörös fenyőnél, aminek legidősebb példánya 1000 éves (a Magyarországon található legidősebb fa a Zirci Arborétumban él); az óriás mamutfenyőnél, ami a Föld legnagyobb testtömegű élőlénye a jó esetben több ezer évével, 100 méteres magasságával, 7 méteres törzsátmérőjével és 1000 tonna súlyával. Ilyenkor mindig eszembe jut, mi képes kinőni egy magból...

  Egy fenyőerdős részen megláttunk egy padot, ahová leültünk megpihenni. Közben érkezett egy üzenetem: "Üdvözöljük Fenyőországban! Próbálja ki kedvezményes Susogó díjcsomagunkat! További információ itt és itt". Gnómi ujjongva mondta, hogy próbáljuk ki, ezért beleugrottunk a lehetőségbe.
  Amikor ismét elindultunk, sűrű bocsánatkérések között tért ki előlünk egy csiga.
  – Elnézést – kezdte –, de ezek a tűlevelek csiklandoznak és szurkálnak, nem tudok úgy sietni, ahogy szeretnék, de azért ne lépjetek rám!
  Megnyugtattuk afelől, hogy gondosan a lábunk elé nézünk, Gnómi pedig elmesélte, micsoda hatalmas méretű gigabigák élnek máshol, amit a csiga elég nehezen tudott elhinni. Azért, ha netán olvassa ezt a blogot, itt található a beszámoló róla.

  És ha fenyőerdőben vagyunk, természetesen elkerülhetetlen, hogy tűlevelekből épült palotákba ne botoljunk. Megtanulta a leckét, ezért most nem piszkálódott a szorgosan lakberendező hangyákkal, inkább csodálattal nézte, milyen összehangoltan dolgoznak az apró teremtmények.

  Meglátogattuk a tavat. Vörösszárnyú keszegek úszkáltak benne békésen, szitakötők és lepkék kergetőztek körülötte. Itt kaptam még egy üzenetet: "Kedves Ügyfelünk! Figyelmébe ajánljuk legújabb akciónkat, amely keszeglest, szerelmes szitakötő megfigyelést, valamint most először egy "hesszelő bogárral" való, hosszan tartó szemezést tartalmaz. Aki kibírja a bosszantó kis élőlény kitartó egy helyben lebegését mozgolódás és hessegetés nélkül, az megérdemelt nyereményeket vehet igénybe a Madárdalos pihenőnél".

  Kibírtuk a bosszantóan jól szemező hesszelő bogár érdeklődését. Gnóminak sikerült lencsevégre kapnia (szó szerint) a telefonommal. Ezután meglátogattuk a pihenőt, ahol egy látványosan földig csüngő ágú, terebélyes fenyő várta az összegnómolódás pillanatait.
  Festői a környezet. A fenyőfák közé bújtatott pihenőn túl, az óriási fa mögött kellemesen fehérlő kamillamező terül el, e látványt pedig a háttérben sorakozó szép, dús fenyők koronázzák meg. Azt hiszem, eléggé kiderült, de mondtam már, hogy imádjuk a fákat?

  Maga a táj a nagy nyugalommal egy főnyeremény. Pláne az lehet tavaszi reggeleken, mikor sok-sok madár hangjától zsong az arborétum. Nagyon jól éreztük magunkat. Gnómi egész idő alatt a fenyőn ugrándozott. Amikor elfáradt és odaült hozzánk a padra, észrevett valami érdekeset. Megkérdezett minket, hogy használhatja-e Sanyikát (a fényképezőt). Nem volt szívünk nemet mondani, de hogy kicsit megnehezítsük a dolgát, mondtuk, hogy létrát magának kell szereznie hozzá, ha fel akarja érni. Nem telt bele öt perc, már kész is volt az alkalmatosság, amivel felérte. Valószínűleg soha nem tudjuk meg, mit láthatott, mert Gnómi nagy bánatára épp lemerült a gép, de sebaj! Legközelebb jobban odafigyelünk az elemutánpótlásra.

/Ez itt a reklám helye: Agostyáni Arborétum/