A sok szabadidő miatt sorban jöttek a jobbnál jobb kiránduló ötletek. Az egészben az volt a legjobb, hogy nem kellett a hétvégére várnunk. Amikor kedvünk szottyant nem otthon lenni, már ültünk is a kocsiba, hogy megnézzünk a közelben valami szépet vagy érdekeset. Ezért érdemes élni. Van, aki cigarettára költi a pénzét, hogy aztán az utcán eldobálja, van, aki elmulatja, és lehetne még sorolni, kinek mi jutott. Mi utazgatunk a közelünkben, és megnézünk minden olyat, amihez általában nem kell pénz, csak az utazásra. Gnómi is partner, mert szeret mindent látni, és azt azonnal. Hogy ne csak a németek országában történjenek várlátogatások, otthon is elkezdtük szép sorban. Első áldozat Csesznek vára volt.
  A 13. században, a tatárjárás után épült egy sziklacsúcsra. Sok kézen megfordult már. Volt királyok kezében, törökök és az osztrákok is megszállták, ezenkívül számos neves magyar birtokát képezte. Voltak, akik eladták más földekért, voltak, akik a királytól kapták a környező falvakkal együtt, volt az Esterházyaké, akik palotának rendezték be. Tökéletesen látszik a belsejében két emelet boltívmaradványa a falakon. Hogy mikori építésűek lehetnek, azt nem tudom, de mindenképp érdekes látvány! 

  Egészen addig tartott a vár élete, míg egy földrengés és később egy villámcsapás okozta tűzvész következtében végleg lakhatatlanná nem vált. Szomorú vég egy ilyen múltú végvárnak, de azért ma is él, bár másféle élete van: kirándulók járják körbe vagy iktatják be úti célul, turisták, várlátogatók mennek megcsodálni, középkori rendezvényeket és kulturális programokat szerveznek benne. A Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek néhány szépen faragott kőtöredéket (és talán mást is), amik az aktuális építtető gazdagságára utalnak. Ha egyszer eljutunk a múzeumba, mindenképp felkeressük.

  Letettük a kocsit a parkolóban, ahonnan elég jó a rálátás a romra. A vár alatt van a kassza, ami télen 10 órakor nyit. Vettünk egy prosit, és Gnómi kívánságára nyomtunk egy emlékérmét, ami, valljuk be, koránt sem nézett ki olyan szépen, mint a német váraknál, de tökéletesen megfelel arra, hogy sok év múlva előhalásszuk a többi ilyen közül.
  A vár romjaiban is érdekes és impozáns. A prosin végigkövettük Gnómival, melyik résznek mi a neve, így haladtunk végig az egész építményen. A különálló torony láttán még a sapkája is kiegyenesedett. Láttam, milyen szívesen átszökne a fahídon, de ennek elkerülése végett inkább bedugtam az ingzsebembe, amitől durcáskodni kezdett.

  – Ha kilépsz a deszkákra – mondtam neki –, egyenesen a torony előtt legelésző barik és kecskék elé fúj a szél, ők pedig megrágcsálnak. Micsoda szégyen lenne, ha csócsált sapkával jönnél velünk a Zirci Arborétumba?
  Egyből megenyhült, csak a hiányos sapkát kellett felhozni neki mentségül, ezért aztán sértetlenül jutottunk el az arborétumba, miután mindenhol megnéztük a várat. Nem sétáltuk körbe, mert Gnómi megijedt a racka juh kinézetű növényevőktől, akik a gyalogút mellett kolbászoltak.

  A Zirci Ciszterci Arborétum, melyben igazán kellemesnek ígérkező körutunkat megkezdtük, az ország legmagasabban fekvő növénygyűjteménye. Sok információs tábla áll az út mentén növényekről és bogarakról egyaránt. Gnómi futott egyiktől a másikig, alig várta, hogy meglássa, azon miféle új tudnivalót olvashat. Természetesen eközben a vidéket is alaposan szemügyre vettük. Nagyon megtetszett neki két élőlény. Az egyik az orrszarvú bogár, ami nagy kedvencem. Azt mondta, szeretne ilyen szép bogarat élőben látni. Mivel 15 éve nem láttam, mindig lesem az alkalmat, hátha épp most fedezek fel egyet valamelyik fa törzsén, így elég valószínű, hogy mindketten fogunk még találkozni vele.

  A másik érdekes élőlény a tölgymakk ormányos. Na, olyat még sose láttam, de valószínűleg a méretei miatt, hiszen a legkisebb példányok még az egy centimétert is alig érik el. Ki gondolná, hogy az egyik legnépesebb hazai bogárcsaládból származik?

  Játékos tanulásról is gondoskodtak: több helyen vannak forgatható fakockák. A felsőn négy apró állat képe, alatta pedig az életmódjuk és táplálkozásuk van leírva. Mindhármat egymás alá forgatva sok érdekeset megtudhat a kíváncsi látogató (és gnóm).

  A növénykert egyik nevezetessége a 170 éves hárs. Ha jól emlékszem nem találkoztunk vele, vagy csak nem tudtuk, kivel állunk szemben, de ettől függetlenül méltó befejezéssel ért véget a kiruccanásunk, hiszen arborétumban sétálni mindig nagyszerű.
  Ha valaki a vár mellett sétálva találkozik a négylábúakkal, adja át nekik (hogy milyen módon, az mindegy), hogy Gnómi csókoltatja őket...