Mindig nagy eseménynek számít, ha sok időt töltünk utazással, mert ilyenkor a kis törpök vígan elbohóckodhatnak a hátsó ülésen, ha pedig megunják, durmolhatnak a csomagok között. Amint ismét miénk a lakás, a következő napokban kezdődhet a kis barátok és növények üdvözlése, rakoncátlankodás a lakás egész területén, valamint azoknak a dolgoknak a birtokba vétele, amikről véletlenül megfeledkeztünk. Kint felejtett pillecukor, ropi, csoki... semmi nem jelent akadályt nekik, mindig megtalálják a módját, hogy hozzáférjenek a finomságokhoz.

  Ilyenkor szobafogságra ítéljük őket. Ha sétálni támad kedvünk, őket otthon hagyjuk, hogy tanuljanak az esetből, de természetesen úgy próbáljuk mindezt elérni, hogy ne legyünk túl kemény szívűek, ugyanakkor tudassuk is velük, hogy bizony akadtak dolgok, amiből kimaradtak a rosszalkodásuk miatt. Ilyen az, amikor betérünk egy kávézóba falatozni, és hozunk nekik onnan egy-egy tábla gnómicsokit. Jelzés értékű, hogy gondoltunk rájuk, és hogy minden bizonnyal volt a kávézó közelében valamiféle járgány, amiről lemaradtak a szobafogság alatt. Ebből aztán rögtön észbe kapnak, hogy ha nem csintalankodnak annyit, legközelebb ők is jöhetnek, és bele is ülhetnek, hogy kibrummogják magukat.

  Nemcsak a kávézók és üzletközpontok közelében, hanem a belvárosokban is előfordulnak birtokba vehető járgányok, amiket már messziről kiszúrnak a gnómszemek. Sokszor előrefutnak, hogy minél hamarabb beleülhessenek, és mire mi odaérünk, ők már általában ki is játszották magukat. Folytatódhat a séta. Néha azért akad még némi riadalom az emberek közt, amikor a két gnóm elviharzik közöttük, de már egyre kevesebb ilyen esettel kell számolnunk.

  Ha úgy érzem, hogy a többnapos lakásban tartózkodás alatt valami új rosszalkodás fogalmazódik meg a sapkájuk alatt, keresek nekik valami garantáltan hosszan tartó elfoglaltságot, mint például a száradó tarhonya felvigyázása. Hetekkel ezelőtt kipróbáltam, hogy tésztagép nélkül milyen tarhonyát tudok készíteni saját magam, és mivel ízre semmivel sem maradt el a bolti mögött, nekiálltam a gyártásának. Gőzerővel dolgoztunk rajta Gnómiékkal, mert két hét múlva vendégeink érkeztek, akiknek szerettünk volna házi tésztát ajándékozni. Megkértem Törpiéket, hogy a padlófűtésre terített tésztát sűrűn figyeljék, és ha teljesen megszáradt, szóljanak, hogy készíthessük a következő adagot. Olyan jó mókának bizonyult ez számukra, hogy a két hét alatt alig hallottam a titkos sutyorgásukat, ami mindig valami frappáns csínytevés előszele.

  Minden újabb adag tarhonya három napig elfoglalta őket. Egy nap volt a készítésé, két nap a szárításé, utána kezdődött minden elölről. A kész cuccot egy nagy papírdobozba töltöttük, olyanba, amiben eredetileg is tésztát vásároltam. A törpök szorgoskodása nagyon eredményes volt, hamarosan kiderül, mennyi tarhonya készült el közel egy hónap alatt úgy, hogy csak a második felében hajtottunk rá keményen a tésztagyártásra. Magam is meglepődtem a végeredményen...