Lázas kutatásba fogtam, ami a szekrényemet illeti. Kerestem valamit, amire szükségem lett volna, de sajnos nem találtam meg, helyette viszont más, rég látott dolgokra bukkantam. Középiskolai levelezésekre a barátnőimmel, amiket nagyon jó érzés volt évek múltán elolvasni, a furulyára, amit anyukámtól kaptam kiskoromban, emlék plüssállatokra, amiknek láttál rögtön megelevenedett az életem egy-egy részlete és egy kulcstartógyűjteményre. Amit érdekesnek tartottam a gyűjteményből, az két figura volt, amiket Gnóminak is bemutattam.

  Elsőként a levakarhatatlan csacsi jött szóba. Alaposan kitett magáért, mert nem volt könnyű lecibálni Törpiről úgy, hogy a sityakja épségben maradjon. Szerencsére nem lett belőle semmilyen kellemetlenség, mert mindketten nagyon jól érezték magukat. Nem minden szamár mondhatja el magáról, hogy gnómogolhatott egy törp hátán...
  A másik arc a szemérmetlen fráter nevet elnyert figura volt, aki többször is nagy sikereket aratott, amikor 14-15 évesen a kulcstartógyűjteményeinket mutogattuk egymásnak. Hogy miért nyerte el ezt a címet, azt inkább nem forszíroznám, találja ki mindenki maga. Vicces pofa, igazán jóízűeket nevetett rajta Gnómi.

  Grátiszként olyat mutattam neki, amitől elállt a lélegzete is! Egy törpdeszkát. Valójában ez egy ujjdeszka, amit  kamasz koromban vettem magamnak. Gondoltam, remekül állna Gnóminak, ezért nekiajándékoztam, hogy lekössem egy kicsit, ha nagyon unatkozna. Azt se tudta, hogyan köszönje meg ezt a nagy ajándékot!
  Megmutattam neki, hogyan lehet átugrani vele úgy egy álló Nokia 3410-est, hogy meg se suhintsa a gördeszka szellője. Roppant jól szórakozott, alig szállt le róla. Reggelenként meg se törölte a szakállát, már a deszkán bohóckodott. Ez így ment hetekig.

  Ez csupán egy kis előtörténet, mert itt még   nem ér véget   a deszkasztori, kérlek, addig is maradjatok velünk...