Az előző posztban leírt várlátogatós napon más programot is beterveztünk, mégpedig mosást. Mivel a szálláson nem volt rá lehetőség, így elmentünk közel 40 km-rel arrébb egy nagyvárosi mosodába, ahova bevittük, kimostuk és hazahoztuk a ruhákat. Ez volt az egyetlen a közelben a mosodakereső oldalon, meg sok más lap szerint is. Amíg ilyenkor várakozunk, általában elmegyünk sétálni a közelben, esetleg beülünk egy kis kávézóba vagy pékségbe falatozni és inni egy kapus csávót. Most sem tettünk másképp.

  Ahogy elmentünk a kávézó előtt, egy bagoly integetett felénk (valójában Gnómi felé), hogy menjünk be, és üljünk le mellé. Nem nagyon kérettük magunkat. Rendeltünk két kapucsínót, amit szép nyugodtan, komótosan elszürcsölgettünk. Közben Gnómi elcsente a kekszemet, amikor egy pillanatra elfordultam. Elég szúrós tekintetet vetettem rá első pillanatban, de mikor megláttam, miért vette el, egyből megenyhültem. Meglepetésemre elfelezte a baglyocskával. Megsajnálta, amiért biztos senki nem kínálja meg őt a finom sütikből és a kávé mellé adott apróságokból.

  Miután ilyen testvériesen megosztoztak, sokat mesélt a bagoly az emberekről, akik betévednek. Például, hogy milyen ocsmány módon képesek összemorzsázni az asztalt, és aztán úgy hagyni, míg egyesek belesöprik a tányérjukba az asztalról. Nem beszélve azokról, akik nem képesek megmozdulni, hogy a tányérjukat és csészéjüket a tologatós kocsira tegyék, ahol a helye van az elfogyasztott rendelésnek, míg akad olyan, aki a pulthoz viszi vissza a csészéjét, ha nem találja a kocsit. Még sok mást is mesélt, de nem figyeltünk teljesen oda, had beszélgessék ki magukat nyugodtan.

  Ez volt az első olyan alkalom, amikor bevittük magunkkal egy kávézóba. Láttam rajta a kíváncsiságot, hogy mi vajon mit szoktunk csinálni a kiürült csészékkel. Leült mellénk a sarokba, ahonnan valósággal leste, hogy ott hagyjuk-e. Pechére mi mindig "elmosogatunk", vagyis a helyére tesszük a dolgokat, sőt, még az asztalt is lesöpörjük magunk után. Mondanám, hogy csalódott az eseményekben, de nem tehetem. Nagyon büszke képet vágott hozzá, amiért velünk van, mert nem kellett lebőgnie a bagoly előtt, amitől láthatóan megkönnyebbült.
  Befejeztük a kávézást. A bagoly megköszönte a társaságot és a kekszet. Elbúcsúztunk tőle, és visszamentünk a mosodába.