Kis gnómunknak feltűnően rossz hangulata lett. Nem volt étvágya, és a huncutkodása is alábbhagyott némileg, amire rögtön felfigyeltünk. Azt mondta, fáj a foga, ezért olyan letört egy hete. Ha előbb szól, és nem a kertbe jár ki a törpök közé, hogy elterelje a gondolatait, főzhettem volna neki kamillateát, amitől jobban érezhette volna magát. Makacs egy teremtés, és még a gondjairól sem mindig szól azonnal. Meg is dorgáltam érte.
  – Ha hazamentünk – mondtam neki –, első dolgunk lesz fogorvoshoz menni.
  – Jaj, nnemááár... – kezdte volna, de nem tűrtem az ellenkezést.
  – Nincs apelláta! Megyünk és kész!

  Egy merő rettegés volt a bejelentés után. Szorgalmasan itta a teát, sőt, még meg is kért, hogy készítsek neki. Szerencsére épp ekkor jött a húsvét, amire hazamentünk. Hogy ne legyen egy csomóban a gyomra, először elmentünk kakas barátjához. Elterelő hadműveletnek szántam, és sikeresen összejött a dolog. Sokkal jobb kedve támadt másnapra.
  A rendelőben nagyon tetszett neki a mosolygó fog, felvidult tőle, amikor ránézett. Egy szempillantás alatt sorra került, ideje se volt belegondolnia a dologba, de nem is volt mibe, mert csak gyulladáscsökkentőt kapott, hogy jövő héten ki lehessen húzni a ferdén növő bölcsességfogát. Megrémült egy kicsit az operáció, húzás és bölcsfog szavak hallatán.
  – Ezek szerint – kérdezte kikerekedett szemekkel – én nem leszek bölcs?
  – Ó, dehogynem! – válaszolta a kedves doktor bácsi. – A kettőnek nincs egymáshoz köze. Nagy kő esett le Gnómi szívéről, és alig várta, hogy végre jóízűeket falatozhasson. Eljött a nagy nap. Most nem voltunk egyedül, a rendelőben egy kismadár várt a sorára.

  – Szia! – üdvözölte Gnómi. – Neked mid fáj? Hiszen nincs is fogad...
  – Szia, te tudatlan törp! – morgolódott a madárka. – Nincs jobb dolgod, mint ilyen ostoba kérdéseket feltenni? Nem hallottál még sose a csőrfájásról? Persze honnan hallottál volna... ki se látszol a sapkádból!
  – Nem kell ilyen gonosznak lenned velem – szontyolodott el Gnómi –, igenis hallottam róla egy biztósítós madártól, csak hirtelen elfelejtettem. Rossz magot ettél tán?
  – Igen – válaszolt megenyhültebben –, zsizsikes volt a búza, amit az étteremben elém tettek...
  – Nahát! Ez felháborító!
  Egészen addig beszélgettek, míg sorra nem került a kis tollcsomó. Utána Gnómi következett. Tíz percig tartott a "műtét", de a végén bölcsfogmentesen jött ki a kezelőből. Az orvos vígan szaladt ki a váróba "én nyertem" arckifejezéssel, tudtunkra adni, hogy egyben kint van a fog. Jól jött, hiszen a mellettünk várakozók is sajnálattal pillantgattak az ajtó felé a kiszűrődő hangok hallatán.
  Az ablakban nézelődő felfújható, kedves fog most is megmosolyogtatta, bár eléggé elhúzott mosolyt eresztett el az eset után, mint ahogy az látszik is. A lényeg, hogy egy hét múlva tömheti magába a kaját, nem úgy, mint amikor fájdalmai voltak, tehát azt mondta, megérte, és nem is volt olyan szörnyű.