Ahogy Németországból hazaérkeztünk az ünnepekre (2013), rá másnap Gnómi kifundálta, milyen módon fog összebarátkozni a szekrényen található csecsebecsékkel. Előtte vett egy tartalmas kagylófürdőt azon az alapon, hogy ezeket legalább jó sokáig érte a víz annak idején... Ezt követően bemutatkozott a porcelán kutyusnak, akitől megkérdezte, miért néz mindig ilyen ijedten? Mindig mindenkihez van egy-két szava.

  Elérkezett a második karácsony ideje. Mivel már tisztában volt a díszítés alapszabályaival, inkább ki se ment a szobából. Nem bírta volna megint kivárni, míg este eljön az ajándékozás ideje. Ennek megvolt az előnye és a hátránya is természetesen, ezt minden gnómtulajdonos könnyen kitalálhatja. Az előnye az volt, hogy nem kellett kommandóznunk, mikor kimentünk a szobából, a hátránya pedig az, hogy egész idő alatt útban volt. Majd feldöntötte a fát, pedig még nem is volt feldíszítve.

  Amikor elkezdtük a díszeket feltenni, mindenkit sorban üdvözölt, hogy "Szia! De rég találkoztunk!" vagy "Egész idő alatt abban a dobozban voltál? Nem gémberedtél el nagyon?" vagy "Gyere, rakoncátlankodjunk együtt!" Így indított a malackánál, a macinál, és a tésztaangyalkánál is, aki kevésbé értékelte a humorát, hiszen szerinte az ő feladata az, hogy méltóságteljesen emelje a karácsonyfa színvonalát.

  Szegény Törpi hoppon maradt, de sebaj, jött a következő, igen jó mókának tűnő játék: a karácsonyfaégők feltétele. Még be sem fejeztük, már hintázott a zsinórján.
  Szenteste napján szokásos családi ebédre és Jézuska várásra vagyunk "hivatalosak", mielőtt nálunk is megkezdődik az ajándékozás ideje. Alaposan gondolkodóba estem. Mit kezdjek ezalatt Gnómival, aki olyan jól érezte magát a fán lakó díszekkel. Semmi esetre sem hagyhatjuk egyedül itthon, még a végén feldönti Christ.

Gyorsan betuszkoltam a zsebembe, mielőtt észbe kapott volna, és vittem magammal az ebédre. Jó darabig duzzogott az egyik sarokban, amiért olyan ünneprontó vagyok, de hát ne képzelje magáról azt, hogy ő inspirálta a törpkeresős játékokat... Hát hová vezetne ez?!

  Persze egyértelműen csak addig tartott ez az állapot, amíg nem ismerkedett össze valaki magához valóval, akivel aztán jól érezték magukat egész délután. Először kissé félelmetesnek találta az új barátot, de amikor ez észrevette Gnómi zavarát, megmutatta, hogy valójában ő nem is olyan félelmetes, mint amilyennek első ránézésre tűnik.

  Azonnal feloldódott a hangulat, és jót nevettek mindketten a dolgon. A sutyorgásból kihallatszott a folyamatos borstörés más orra alá, és persze az egész estés lelőhetetlenség. De legalább nem kellett a szemem sarkából lesnem, mikor csinál valami rosszaságot a durcázás miatt.

  Szerencsére nagyon jól telt a délután, és Törpi is jól érezte magát. Könnyen megbékélt a helyzettel, hogy felügyelettel kell töltenie a napot, nem pedig otthon, a fán ugrándozva. Azt hiszem, nem növi ki ezt a gyerekes, szeleburdi viselkedést egészen addig, amíg el nem rongyolódik a sityakja, de remélem, ez az idő több tíz évben lesz mérhető...