Amikor a Zarával való találkozással megkoronáztuk az otthon töltött időnket, felkerekedtünk a németországi utazásra, és már egy másik szállásra mentünk vissza, nem oda, ahonnan hazautaztunk, mégpedig a következők miatt:
  Előfordul, hogy körbenézünk a neten olcsóbb vagy jobb lakást keresve, ha a meglévő nem megfelelő, vagy előre le van foglalva abban az időben, míg mi huzamosabb ideje benne lakunk. Így találtunk még otthon tartózkodásunk alatt egy három sarokkal arrébb lévő, sokkal tágasabb lakást, mint a szaunás lak volt. Párom le is levelezte a háziúrral, aki mondta, hogy két hét múlva le van foglalva a lakás egy egész hétre, de semmi gond, mert erre az időre ő keres nekünk másik szállást. Vagyis két hétig laknánk náluk, utána egy hétig máshol, és visszaköltözhetünk, ha még maradunk. Nagyon megörültünk neki, amiért már levélben ilyen kedves és segítőkész volt, így természetesen kaptunk az alkalmon. Gnóminak pedig a lelkére kötöttük, hogy ha odaérünk, jól viselje magát, mert ha nem, akkor nem kap meglepetést. A leghatásosabb módszer, amit eddig kitaláltam a törpszeleburdiság kezelésére, és ami mindig beválik.

  Személyesen is épp olyan kedvesek voltak a házigazdák, mint a levelek alapján képzeltük. És a segítőkészségükért hoztunk egy üveg magyar bort ajándékba. Erre a háziúr hozott a pincéjéből egy üveg saját termést, és a kezünkbe nyomta. Nem volt apelláta, el kellett tüntetnünk. Még Gnómi is kapott egy gyűszűnyit, nehogy egy hétig hallgassuk a reklamációját, amiért dugdossuk előle a palackot.

   Egy hete laktunk náluk, amikor a háziúr feljött és mondta, hogy ők holnap elmennek Gutachba, megnéznek egy skanzent, ahol 400 évvel ezelőtti, a környéken jellegzetes parasztházakat mutatnak be, és ha úgy gondolom, amíg L dolgozik, addig elvinnének engem magukkal. Reggel indulnak, délután jönnek is vissza. Csupán 130 km. A kis zöldség rögtön puccba vágta magát, jelezvén, hogy ő készen van. Mivel jól viselkedett, úgy döntöttem, magammal viszem.

  A skanzenben lévő batár nagy házakat darabokra szedve szállították oda, utána apránként legózták össze eredeti állapotuknak megfelelően. Sok helyütt kilátszik az eredeti, kopott gerenda.  Például az egyik nagycsaládos ház, ami 13 méter magas, 10-15 fő férőhellyel, 1599-ben épült. Alul istálló, a házon kívül az egyik ajtó előtt, de bőven a tető alatt egy hűtő: egy kút hosszúkás vályúval, a végén lefolyó. Egy kis fa építmény a vályúra helyezve, ami alul nyitott a víz felé. Az ajtaja mindig zárva, így nem megy be se a meleg, se bogarak nem férnek hozzá.  Az irdatlan tető alatti balkon teljesen fedett, oda sosem süt a nap, de fényes nappal meglepően világos. A bent lévő kellemes faillat mindenhol jól esett, alig tudtam betelni vele. Az ajtónyílásban felül sok helyen mintás léc látható, ha nem figyel az ember, könnyen lefejeli. Így lesz tökkelütött az ajtókeret. Ráadásul a küszöb néhol 5 centi vagy ennél magasabb, tehát szuper lehet átesni rajta és még bele is fejelni egyet.

  Ámulatba ejtett egy megoldás, mégpedig a víz szállítása. Különféle átmérőjű farönkökbe megfelelő vastagságú fúrórúddal lyukat vájtak, ez volt az akkori vízvezeték. A falon a rönkök és a fúrók láthatóak. Szerintem az eresz is hasonló megoldással készült: a szálfákat hosszában kettévágták és kivájták a közepét (vagy fordított sorrendben).

  A konyhában az egyik tűzhelyen egy kerek vaslapot láttam, rajta recepttel. A házinénink mondta, hogy az egy korabeli gofrisütő, az pedig ráírva egy eredeti recept. Gnómi egyből felpattant, hogy most azonnal készítsek neki egy adagot, mert ő bizony nagyon éhes. Válaszképpen rá akartam csukni a tetőt, de idejében észbe kapott a kis rosszcsont.
  Az egyik balkonra kikukucskálva meglátott egy magányos cicát, akihez odaszegődött pár percre. Annyi időre, míg megtaláltam, merre tekereg, de a cica erre a csöpp időre is nagyon örült a társaságnak.

  Épp jókor értünk a malomhoz, mert tíz perc múlva kezdődött egy bemutató a működéséről. Megvártuk, Gnómi addig büszkén pózolt az évszámos gerendával. 1609. Ma el se tudja képzelni az ember, milyen lehetne ebben a korban élni, dolgozni, eltartani a családot a reggeltől estig tartó folyamatos munkával, amiért nem pénzt, hanem valami sokkal értékesebbet kap cserébe: élelmiszert, állatot, egy másik ember segítségét, ha épp szükség van rá.
  A bemutatón beindították a vízimalmot, csattogtak az őrlőkalapácsok, és pergett ki egy faragott férfi száján keresztül a kis favályúba a megőrölt gabona, amiben még Törpi is kotorászhatott, hogy meglássa, milyen finom liszt születik a 400 éves malom munkája során. Elképesztő teljesítmény! A mai elektromos berendezések nagy része menthetetlenül tönkremegy, ha valami meghibásodás történik bennük. Értékeljük jobban, amit a természet ad nekünk! Például a fát.

  Rettentően érdekes az egész skanzen! Egész napos kirándulás, időtöltés. Az egyik házban még a kor jellegére vonatkozó kifőzde is van, főtt krumplival, cipóval, egy kis leülős teremmel. Ha legközelebb oda kerülünk, mindenképp megnézzük még egyszer, és eszünk is. Ki nem hagynám!  A körbejárás után kiültünk az étterem elé inni egy kapucsínót és enni egy Fekete-erdő tortát. Közben Gnóminak megengedtem, hogy szabadon kóboroljon, amíg nem indulunk haza. Egyből megtalálta a helyét:

  Egy kis ajándéküzlet is van, ahol fából készült forgó-csilingelő kerti alkalmatosságok, sípok, logikai játékok és egyéb kis apróságok vannak. A készítők, valamint az eladó segítőkészen mutatta meg a kíváncsi csoportoknak, mi hogyan működik, miután senki nem jött rá. A házinéni megkérdezte a vendégeknek spanyolul magyarázó készítőt, nem tud-e véletlenül magyarul, amire lett mosolygás többfelől, mikor válaszképpen azt mondta, hogy a magyar nyelv egészen más, nehezebb kategória, sajnos nem ismeri a nyelvet. Mikor kiderült, hogy magyar vagyok, mondta, hogy van valahol egy magyar feliratos varázskereszt. Ez egy ördöglakat-szerű logikai fejtörő. Elkezdték keresni, de nem találták, én meg nem látok jól messzire, így nem láttam, de végül csak egymásra találtunk. A házinéni megpróbálta szétszedni, aztán mosolyogva adta vissza az eladónak, mikor nem jött rá a lényegére. Rögtön megvettem, és mivel volt rá lehetőségem, kértem, hogy a hölgy égesse bele emlékbe a nevünket.
  Törpi épp nem látta, hogyan kell szétoperálni, mert elvarázsolta a többi apró fakészítmény. Egy gnóm méretű padocskát nézett, láttam rajta, hogy már el is képzelte, milyen jó lenne rajta üldögélni a kertben... Annyira kíváncsi természet, hogy kénytelen voltam este elöl hagyni neki, had szenvedjen vele. Reggel ez a póz fogadott. Egész éjjel nem sikerült rájönnie a megfejtésre, aztán elaludt rajta. Még a sapkája is kiegyenesedett a nagy erőlködésben, de nem írom le a nyitját.

  Teljes mértékben meg voltam elégedve a viselkedésével, amiért megkapta a beharangozott meglepetést, mégpedig egy kis tölcséres fagyit azzal a feltétellel, hogy nem maszatolja össze magát.

  Ezt a nagyságot élőben látni hihetetlen. Le nem írható, hogy mire voltak képesek az emberek a 16-17. században. Minden házban minden megvolt, egybeépítve az állatokkal, a terményekkel, a dolgozószobákkal és műhelyekkel, a kamrákkal és raktárakkal, a hálókkal, ahol sosem volt télen fűtés. És az a fa illat, ami mindenhol terjeng, egyszerűen lehengerlő!

/Ez itt a reklám helye ;) - Vogtsbauernhof/