Furcsának hat, amikor odakint 6-7 fok van, némi felhőfoszlányok láthatóak, amik között kibújik a nap és megmelengeti az embert, és ebben a szeles, napos időben erősen havazik. Bár a hódara strapabíróbb, mint a hópihe, ez akkor is érdekes látvány. Főleg, ha út közben lepi meg az embert. Süt rám a nap, havat fúj az arcomba a szél. "Tűz a nap, és dörög az ég", ahogy Malek Andrea énekli. Nem gondolkodtam még azon, milyen ellentmondásos a dalszövegben ez a sor, de ez a hófúvás rögtön felnyitotta a szemem.
  Körülbelül negyed óra hosszan esett a dara, össze is jött belőle 3-4 centi hóréteg. Gondoltam, megtréfálom az apróságokat. Amíg ők máshol ténykedtek, én kinyitottam az ablakot, és ameddig a karommal elértem, építettem egy csöppnyi hóembert. Kerestem két szép szotyiszemet, és egy répából farigcsáltam neki egy parányi orrot. Amikor elkészült, bezártam az ablakot, elhúztam a függönyt, mintha semmi nem történt volna.

  Szerencsére hamar betaláltak a szobába, mert bent tébláboltam. Tudtam, hogy ha ott vagyok, előbb-utóbb ők is betévednek. Eltelt néhány perc, mire észrevették a jövevényt. Nem győztek csodálkozni, mit keres itt tavasszal egy hóember, de minden havas volt, szóval hamar elhessegették a kétségeiket. Először azt hitték, egy hatalmas méretű hóember áll a szomszéd kertben, mert az ő szemszögükből úgy nézett ki, de mikor elhúzták a függönyt, csodálkoztak, milyen csalóka képet mutatott magáról az apró kis hókupac. Elismerték, hogy jól megtréfáltam őket, és napokig nevettek a napsütésben tíz perc alatt tócsává olvadó emberkén.
  Lőttem egy képet róluk. Ugye, milyen más ilyen alacsonyról szemlélni ezt a kis hóembert? El is hiszem, hogy furcsállták a dolgot. Mennyi minden lehet még, amit ők másképp látnak, de mi ezt sose fogjuk megtudni...