Március tizenkilencedike egy híresen végigizgult nap volt. Hogy miért? Hát azért, mert csupán egy nap választotta el a másnapra beharangozott részleges napfogyatkozástól. Törpjeink nagy lázban voltak egész nap. Nem tudták, hogy kell elképzelni a dolgot.
  – Napfogyatkozásnak azt nevezzük, amikor a Földünk körül keringő Hold éppen a Nap és a Föld között halad át – magyaráztam nekik. – Nappal azért nem látszik a Hold, mert a Nap a Földtől távolabb eső felét világítja meg, de ilyenkor, amikor a Hold eltakarja a Napot, észrevehető, hogy ugyanúgy kering körülöttünk, csak mi legtöbbször nem látjuk.
  – És olyan is van, hogy Holdfogyatkozás? – kérdezte Bibircs.
  – Igen, azt éjszaka lehet látni – válaszoltam. – Olyankor a Föld kerül a Nap és a Hold közé.
  – És eltűnik a Hold? – kíváncsiskodott Gnómi is.
  – Nem tűnik el, csupán vöröses fénye lesz, ha teljesen takarásba kerül.
  – És most teljesen takarásba kerül a Nap?
  – Igen, van, ahol teljesen eltűnik, de mi ezt nem láthatjuk innen. Ezt nevezik részleges napfogyatkozásnak.
  – De jól hangzik! És belenézhetünk közben a Napba? – érdeklődte Bibircs.
  – Nem szabad belenézni! Károsodhat a szemed tőle! – világosítottam fel őket.
  – Akkor hogyan lehet látni? – szontyolodott el Gnómi.
  – Kaphatók különféle szűrő szemüvegek ilyen alkalmakra, amik kiszűrik az ultraibolya fény nagy részét, de csak újat érdemes használni, mert a régiek már nem biztos, hogy kellően védenek a sugárzás ellen.
  – Mivel lehet még? – kérdezte Bibircs.
  – Hegesztőmaszk is megfelelő, ha valakinek csak az van otthon.
  – És nekünk van ilyesmink?
  – Nincs, de nem kell aggódni. Meglepetést tartogatok a számotokra, amivel mindannyian biztonságosan nézhetjük az eseményt.
  Remek ötletet kaptam, hogyan tudnánk végigkövetni a napfogyatkozást, ezért én is nagyon izgultam. Féltem, hogy másnap vagy nem kel fel nálunk addigra a nap, vagy felhős lesz az idő, de szerencsére egyiktől sem kellett tartani: gyönyörű idő volt, és a kezdés előtt egy órával már napfényben úszott az udvar.
  A megoldás lényege a következő: két lap vagy karton kell hozzá, egy kisebb és egy nagyobb. A nagyobb lapra hegyes ollóval egy kis lukat kell fúrni, és olyan messze eltartani egymástól a két lapot, hogy a nagyobbik teljesen beárnyékolja a kisebbiket. Ezzel a módszerrel megjelenik a napfény a kis kartonlapon. Ha nem lett tökéletes a kis luk, akkor is nagyszerűen látszódik a Nap fordított állású képe. Ez a camera obscura elve, amit egy kerek lyukakkal ellátott fémszűrővel is tökéletesen lehet szemléltetni.

  Reggel nekiláttam a két lap elkészítésének, és ki is próbáltam a működési elvét, amint lehetőség nyílt rá. A nagy lapot a fejem mellett tartva, a kisebbiket messzire eltartva magamtól próbáltam, mekkora legyen a két lap mérete, hogy sikerüljön a mutatvány. Elsőre nem jött össze, mert nem lett teljes a takarás, de másodjára már tökéletesen működött a dolog. Addig nem is néztem, mit mutat a kis lukon átszűrődő fényfolt. Amikor másodjára minden stimmelt, megnéztem, és azt hittem, nem lett jó a luk. Forgattam mindenfelé a lapot, de sose jelent meg tökéletes kör a kis kartonon, és ekkor megvilágosodtam: elkezdődött a napfogyatkozás!

  Odavezényeltem a törpöket – akiket előzőleg a szobába küldtem, hogy ne lábatlankodjanak –, hogy ők is meglássák a csodát. El se hittem, hogy ez ilyen jó móka lesz! Azonnal rohantak kifelé, hogy minél hamarabb megnézhessék, mi folyik odakint. A szavuk is elállt tőle, öröm volt rájuk nézni. Először nem hitték el, hogy az a kis paca a Hold takarásában lévő Nap.

  – Eltart ez még egy darabig – mondtam nekik –, tíz perc múlva ismét megnézzük, hogy akkor mit mutat.
  És valóban: tízpercenként, egymást leelőzve szaladgáltunk a teraszra meglesni, hol tart az esemény. Már majdnem bután éreztem magam, hiszen a környéken senki sem foglalkozott vele. Az élet folyt a maga medrében: sehol egy lélek, csak mi jelenünk meg időnként az ajtóban önelégült arckifejezéssel. De aztán rájöttem, hogy ez az egész gondolatmenet a nagy butaság. Miért ne érezzük magunkat jól, ha megtehetjük? Aki ilyen "apróságokkal", mint egy napfogyatkozás, nem tud mosolyt csalni mások és önmaga arcára, az valóban belekeseredhetett ebbe a nyavalyás életbe.

  Mi mindig felhőtlenül szórakozunk egymással, mert a legjelentéktelenebb, legmindennapibb dolgok is érdekesek és fontosak számunkra, mint például találkozni egy farontó lepke hernyójával, nézni egy szorgoskodó homoki hernyóölő asszonyságot, vagy éppen sétálni egy majdnem teljesen átlagos erdőben. Ezek azok a mindennapos dolgok, amiknek a nagyszerűségét nem látja az emberek többsége. Na, de mire való az élet, ha nem arra, hogy az ilyen csöppnyi dolgok feltöltsenek minket szabadnapjaink során? Ha rágondolok arra, hogy ma reggel végignéztem egy rigófiú reggelizését, ahogy kihúzott egy 8 centis kukacot a földből, aztán jóllakott vele, a nap folyamán bármikor tudok mosolyogni rajta egy jót, mert eszembe jut, hogy képes vagyok végignézni, szakítani időt arra, hogy meglássam ezt. Még akkor is, ha semmire nincs időm vagy épp rohanok valahová. Ettől érzi magát az ember másnak, többnek, különlegesebbnek, és ha nagyképűen hangzik is, de úgy vélem, van benne igazság.

  Az egész napunkat lázban töltöttük. Gyönyörködtünk a fogyatkozás tetőzésében, és még az online NASA felvételbe is belepillantottunk. Megmutattam nekik, hogy milyen egy teljes napfogyatkozás. Lélegzetvisszafojtva néztük, hogy a teljes takarás után egy rövid idő múlva felvillan a napkorona a fekete folt mögött és glóriaként veszi körül a Holdat. Én azt hiszem, ez egy olyan élmény, amit életünk során biztosan nem fogunk elfelejteni.
  A természet és a világmindenség csodáinál nincs szebb dolog, épp ezért ki kell használni minden látnivalót, mert ezek a dolgok valóban elkísérnek minket hátralevő életünk során.

  Az élő közvetítés után a vándorló folt ugyanazt az utat tette meg a papírlapon, csak visszafelé, míg végül teljesen ki nem kerekedett a kép. Az érdekességéből sokat vesztett, de ugyanúgy végigkövettük tízpercenként, és izgulva néztük, hogy hódít teret ismét a Nap, és tűnik el a Hold egyre kisebbedő kiflije az egy centimétert sem elérő képen.