Különleges élményben volt részünk az ünnepek utáni itthon tartózkodásunk utolsó napjaiban. Mondhatnám, hogy találgassatok, de úgysem találnátok ki, épp ezért nem is szaporítom tovább a szót. Szeretnék rizsázni még egy kicsit, és elodázni a lényeget, de sajnos nem vagyok jó az ilyesmikben, így hát nem próbálok meg témát váltani, pedig nagyon szép napunk van ma. Nálatok is esett a hó? Én kimondottan örültem neki, mert szeretek havat lapátolni... Ja, igen... ott tartottam, hogy elmeséljem, miféle új barátságot kötött Gnómi. Mielőtt tényleg bezárnátok az oldalt bosszúságotokban, amiért nem keltettem fel kellően a kíváncsiságotokat, már kezdem is a történetet.
  Hirtelen ötlettől vezérelve felugrottunk Pestre. Egyúttal lehetőségünk nyílt arra is, hogy megismerkedjünk egy nem mindennapi "háziállattal". A családja kitaszította az állatkertben, ezért emberi segítséggel nevelkedett fel. Kíváncsi teremtés. Amint meglátott minket, kapaszkodott a ruhánkra, érdeklődően szaglászott és dörgölőzött. Csodálkoztunk rajta, mennyivel kisebb termetű, mint a természetfilmekből kitűnik. Ő Maki, a szurikáta.

  Beszélgettek már a kis törpök arról, hogy Gnómi szívesen megismerkedne vele. Utánanéztek, milyen állatról van szó. Bibircs rögtön azt mondta, hogy ő nem mer a közelébe menni egy olyan ragadozónak, ami a természetben skorpiókkal táplálkozik. A végén még kiforgatja a sapkájából (úgy tűnik, ő is félti), tehát, ha oda indulunk, őt nyugodtan hagyjuk otthon. Gnómi majd úgyis elmeséli neki az egész találkozást. Így is lett.

  A megismerkedést képekkel alátámasztani kevésbé sikerült, olyan izgő-mozgó állatka, de elég erőszakos vagyok fényképezés tekintetében, vagyis állandóan a kezemben van a telefon, még ha esély sincs használható kép készítésére. Ahogy leültünk a kanapéra, egyből közénk furakodott. Kaparászta a cipőnket, a ruhánkat, a kanapét mögöttünk. Felmászott a fejünkre, bemutatta egyedi tupírozási technikáját, sőt még az orrunkba is beszagolt ha nem vigyáztunk. Láthatóan élvezte, hogy van ki mögött dögönyözni a kanapét, és van, akinek bemászhat a ruhája alá. Gnómi is érdekelte, többször kikapta a kezemből. Szerencsére egyszer sem tépte le a sapkáját. Végül a kis zöldség kikönyörögte, hogy kedvére futkározhasson és ugrándozhasson Makival. Tíz percet engedélyeztem, aztán elbúcsúztunk, és hazajöttünk.

  Otthon aztán lelkesen mesélte el Bibircsnek, milyen élmény volt egy szurikátával kergetőzni, Bibircs pedig levonta a tanulságot: valószínűleg a jövőben is kimarad a Gnómi számára izgalmas kihívásokból, mert ezek neki túl félelmetesek. Hát, igen... egy polcról olvasni könnyebb, mint átélni ezeket az izgalmakat.