Az új év első vendége Poljóska volt, aki már a madáréttermes lakásban is tiszteletét tette nálunk. Arról sajnos nem készült kép, mert lekötött minket a sok érdekes információ, amit tőle hallottunk. Az első látogatása a következőképpen zajlott:
  A szöcskefiútól hallotta, hogy él itt egy zöld élőlény, ezért meglátogatott minket. Valóságos információlánc alakult ki a kis zöldségek között: a lombszöcske mesélt a szöcskefiúnak Gnómiról, ő pedig a poloskának, így került hozzánk. (Akkor még zöld színű volt, de ősz vége felé átváltozott barnává, ezért nem ismertük most meg első pillantásra.)
  Épp boltból jöttünk haza, amikor megláttuk, hogy az ajtón várakozik türelmesen. Gnómi megijedt egy kicsit.
  – A poloskák büdösek! – mondta nekem kiábrándultan, de szerencsére a vendégünk is meghallotta  az elejtett szavakat.

  – Üdv! A nevem Poljóska. Bencepoloska vagyok – mutatkozott be illedelmesen. – Nem kell megrémülnöd tőlem. Csak akkor vagyok büdösbence, ha valaki megijeszt, vagy bántani akar. Hallottam meséket a huncutkodásaidról, ezért megpróbálok nem megijedni.
  Beinvitáltuk a kis poloskát. Gnómi elszórakoztatta egy kicsit, miközben ő megmosdott az utazás után. Amikor a szívókáját törölgette, Gnómi meg akarta piszkálni, hogy mi az, de ő rögtön elrántotta.
  – Vigyázz! – mondta. – Nagyon érzékeny! Ezzel szívom ki a növények finom nedvét, ezért muszáj jó karban tartanom.
  Dolga végeztével, és miután beszélgettek még egy rövid ideig, kikísértük a teraszra. Megemelte a páncéljait, megmutatta nekünk a szárnyát, aztán dúdolva röppent tova.
  – A viszontlátásra! Még találkozunk! – ígérte nekünk akkor.

  Betartotta ezt az ígéretet, aminek Törpi nagyon örült. Elmesélte nekünk, hogy a tatai óriásplatántól repült el hozzánk. Bibircs nem látta még a környéket, de kivette Poljóska szavaiból, hogy egy hatalmas fáról beszél. Nagyon kíváncsi lett rá. Amikor a kis poloska kipihente az utazás fáradalmait, elbúcsúzott tőlünk. Gnómiék remélték, hogy találkoznak még.

  Mivel kissé bevackolódtunk az ünnepek után, úgy gondoltuk, jó lenne sétálni egyet. Esett néha egy kis ideig a hó, közben folyton nulla és öt fok körül volt a hőmérséklet, így nem csoda, ha eddig nem támadt nagy kedvünk a kimozdulásra. Jót tesz a séta, még ha csak tíz perces is, és ezzel jó alkalom kínálkozik arra, hogy Bibircs is szétnézzen egy kicsit, ezért átmentünk Tatára. A tíz perces séta valóban tíz perc lett, mert sapka alatt is lefagyott a fülem. Nem tudom, Törpiék hogy vannak ezzel... Ez az idő épp elég volt rá, hogy megmutassuk nekik a téli álmot alvó óriást, aminek az érdekessége, hogy a 2014-es évi internetes szavazáson sok szép, különleges és idős fa közül ő vitte el az első helyet, ezzel az Év Fája címet kapta.

  Bibircs olvasta már a nevét korábban a blogban, de képet nem látott erről a csodás fáról, ezért alaposan megnézte magának az újdonságot. Ez volt az első alkalom, hogy együtt indultunk útnak. Azt hiszem, jó választás volt. Eddig nem volt se rosszcsont, se hangoskodó, sőt ő próbálta egy kicsivel nagyobb tiszteletre inteni Gnómit. Nagyon jól kijönnek egymással, egy rossz szavam sincs rájuk, ezért megleptük őket két mosolygós islerrel, aminek nagyon örültek. Másnap két kis túrós batyu került a tányérjukra. Mostantól dupla meglepetéssel kell szolgálni, már nem elég csak Gnómit meglepni. Remélem, mindig ilyen egyetértés lesz köztük, és ritkán fognak összekapni a jövőben.