Eljött a karácsony (amiről azért írtam korábban, hogy a két ünnep egymás mellett legyen), kezdtünk készülődni a hazaútra. Vidáman indultunk neki a közel ezer kilométernek, megállókkal tarkítva az utazást.
  Ilyen volt az a benzinkút, ahol egy kedves maci köszöntötte a vendégeket. Beinvitált bennünket is a boltba, Gnómit pedig marasztalta addig, amíg bent kiválasztjuk a megfelelő frissítőt. Dolgunk végeztével megindultunk a kocsihoz, de kis barátunknak nyoma veszett.

A maci tájékoztatott bennünket a holléte felől. Hol lett volna, ha nem pár lépéssel arrébb, egy miniatürizált játékgépnél? Flipper és foci keveréke lehetett, de már nem láttam, hogyan működött, mert addigra befejeződött a játék. Csodálkoztam, hogyan indította el Gnómi a gépet, aztán észrevettem a kocsiban, hogy nyitva a dugipénzes zsebem cipzárja... Csúnya nézéssel nyugtáztam, hogy ilyet bizony meg ne lássak többet, mert megcibálom a sapkáját, ha nem viselkedik jól. Sűrűn hányta a bocsánatkéréseket, meg is sajnáltam közben, úgy törte magát.

  Elindulásunkkor megbeszéltük, hogy betérünk Melkre, szemügyre venni az apátságot. Annyiszor elmentünk már mellette, igazán ideje lenne megnéznünk, mert kívülről nagyon mutatós. Úgy voltam vele, nem érdemli meg, hogy bevigyük magunkkal, de olyan sóvárgón nézte a dombon az épületet, hát most sem volt szívem büntibe tenni. Átkozott nagy szerencséje van ennek a törpnek!

  Az apátság alatt épp útépítés folyamata zajlott, és mivel egyébként is belvárosi részhez méltóan keskeny utcák fogadtak minket, gondolkodtunk is rajta, hogy ezt most mégis kihagyjuk. Apróbb nehézségek árán, de szerencsénkre találtunk parkolót arra a fél órára, míg bementünk körülnézni. Először a külsejét néztük meg, de csak a legelső, erre alkalmat adó helyről, utána mentünk a bejárathoz. Csak meg kell nézni a vigyort Törpi képén, miután mégis jöhetett velünk megnézni belülről, és nem hagytuk kint a kocsiban egyedül.

  Csodálatosan szép építmény, nagyszerű lehet belőle a kilátás! Benne meg természetesen a belátás, úgyhogy nem sokat várattunk erre az élményre, hanem mentünk is a bejárat felé. Kihalt volt az egész: reggel lévén nem sokan jártak arrafelé. Az udvarban láttuk, ahogy elfut egy tornaruhába öltözött fiú, majd eltűnik egy ajtó mögött. Ebből engedtük meg magunknak azt a következtetést, hogy gimnáziumként ma is üzemel, de többet nem tudtunk róla. Egy-két ember kolbászolt az udvarban, azok is ki tudja, kik voltak; turisták vagy a gimnáziummal kapcsolatban látogatták...

  A történetét nem ismertük, teljesen váratlanul jött, hogy ide is ellátogassunk, nem volt időnk utána járni, hova megyünk (azt a másfél évet leszámítva, míg majdnem minden utazásunk során elmentünk mellette). Akit érdekel, az nézzen utána. Én is ezt tettem. Mint kiderült, nagyon kedvelt úti cél, hiszen sok érdekességet és barokk szépséget tartogat a látogatók számára. Mi csak azt néztük meg, ami körbejárva látható, valamint a templomot, ami tele van pompával. Természetesen könyvtár is található benne, ami – azt hiszem – jegyváltást követően látható, közel 100 000 kötetnyi könyvállománnyal, nem beszélve a kéziratokról, amik szerintem még a mai napig tartogathatnak meglepetéseket.

  Érdemes lett volna a pénztárnál megnézni, indul-e körbevezetés, és mennyibe kerül, mert kiderülhetett volna, hogy előzetes jelzés esetén csoportoknak magyar körbevezetés is lehetséges. Így utánajárva sajnálhatja az ember, ha csak bekukkant a bejárati ajtón, és nem tud az egészről semmit, hiszen maga az épület mögött fekvő park mérete is megköveteli, hogy két óra hosszat elidőzzön itt az ember. Talán majd legközelebb abban a megtiszteltetésben is részünk lehet, hogy sétáljunk egyet ebben a zöld övezetben...

/Ez itt a reklám helye, ahol magyar nyelvű tájékoztató is található: Melki apátság/