A zöldellve pompázó rózsabokor csak úgy hemzseg az élettől, ha eléggé megfigyeljük, és ez egy szinte kimeríthetetlen lehetősége annak, hogy két virgonc törp lekösse magát valamivel, mikor semmilyen rosszalkodás nem jut az eszükbe. Ezen a reggelen egy átmeneti vendég rendezkedett be az ágak között. Olyan nagy volt, és a helyzete miatt ijesztő is, hogy még én is megijedtem tőle. Végtére is nem számítottam rá, hogy a  levegőben egy megdermedt pókba botlom. Bármennyire csodálom ezeket az élőlényeket, a legkisebb is szörnyen meg tud ijeszteni, ha például a plafonról épp a fejem mellé ereszkedik a fonalán.
  A reggeli szellőztetés közben az apróságok megejtették reggeli sétájukat a friss levegőben, ekkor bukkantak rá a hálójában trónoló pókasszonyságra. Olyan méltóságteljesen ült ott, mint valami királynő, ezért Bibircsék kellő tisztelettel köszöntötték őt.

  – Jó reggelt! – mondták neki. – Milyen szép időnk van ma reggel, nem igaz?
  – Nektek is jó reggelt! – válaszolta az új vendég. – Valóban csodásan kezdődik ez a nap! Gondoltam, kipróbálom, milyen ezen a bokron a kapás. Az előző környéken csak muslicák kerültek terítékre, és már nagyon untam, muszáj volt váltanom egy rövid időre. Remélem, nem zavarlak titeket itt, az ajtó előtt!
  – Ó, nem, dehogyis! – válaszolta Gnómi. – Amikor nyitva van az ajtó, folyton beszökdösnek a legyek, és sosem tudom kikergetni őket. Te segíthetsz nekünk, cserébe minden reggel meglátogatunk, és elbeszélgetünk egy kicsit.

  – Hogy te milyen ötletes kis törp vagy! – dicsérte az asszonyság. – Ez nagyon jól hangzik, szívesen venném a látogatást, akár napi többször is!
  Azzal elbúcsúztak egymástól, hagyták a vendéget nyugodtan vadászni. Délben megnézték, sikerrel járt-e, és bizony ekkor már jóízűen lakomázott egy kövér légyből. A pók elégedetten szólt a bokorról.
  – Rég nem ettem ilyen jót! Néhány napig biztosan maradok még.
  A következő két napban, ígéretükhöz híven több alkalommal is ráköszöntek az új lakóra, míg egyik reggel azzal nem fogadta őket, hogy délután felkerekedik, és új környéket keres magának. Sok sikert kívántak neki, és mikor a délutáni sétánkból visszajöttünk, hűlt helyét találtuk, még a hálóját is összecsomagolta.
  Másnap reggel ismét új vendéget találtak az egyik, ajtó melletti levélen.
  – Sziasztok! – köszönt rájuk a kis zöldség.
  – Szia! – viszonozták az üdvözlést. – Hát te ki vagy?
  – A nevem Poljuliska. A közeli bokorról figyeltelek titeket, és láttam, milyen kedves kis törpök vagytok, ezért most, hogy ez a csúnya nagy pók eltűnt innen, idetelepedtem hozzátok.

  – Ez igazán kedves tőled – mondta Bibircs. – Meddig maradsz nálunk?
  – Két hétig biztosan, még jobban ki kell fejlődnöm ahhoz, hogy találjak magamnak egy kedvemre való Poljóskát. Most a nimfa állapotban vagyok, ezért nézek ki ilyen esetlenül, de két hét múlva majd ti is meglátjátok, hogy megváltozom.
  – Ez nagyon izgalmasan hangzik. Készíthetünk közös fényképet is az átalakulásodról? – tudakolta Gnómi.
  – Igen, ha szeretnétek.
  – Hogyan láttad a pókasszonyságot olyan messziről? – érdeklődött Bibircs.
  – Tudjátok, nem csak két összetett szemem van, hanem ha jobban megnézitek, a fejem búbján van még két kis pontocska is, azok a pontszemeim, így nagyon jól látom a bibircsókot az orrodon.

  Ebéd után Törpiék kiszaladtak hozzá, hogy megnézzék, változott-e valamit. Ő is éppen ebédelt, és mivel egy másik levélen volt, nem a megszokotton, a törpök először nem találtak rá. Keresték, keresték, de nem látták, mert a kis poloska átment egy másik levélre, és a közepén található főérbe szúrta a szívókáját. Úgy belemerült az evésbe, hogy közben nem vette észre az őt kereső gnómokat. Amikor rájött, hogy nincs egyedül, úgy megijedt, hogy a szívókája is kicsusszant a levélből, majd mint aki jól végezte dolgát, a hasa alá csapta.

  – Ne legyetek ilyen türelmetlenek – nyugtatta őket –, várnotok kell még néhány napot, hogy látszódjon rajtam valami változás. De én is ugyanúgy össze tudok rezzenni, mint ti, ha megijedek, ezért csak lassan közelítsetek.
  Elnézést kértek, és megígérték, hogy ezután jobban odafigyelnek arra, hogy ne legyenek olyan szeleburdiak.  Néhány nap múlva nagy vihar volt. Egy órán keresztül dörgött, villámlott, és esett az eső. Szerencsére minket kikerült, csak fényképezést és viharos szelet kaptunk pár perces esővel, de ez a "kellemes lehűlés" Magyarországon jégesővel, megszámlálhatatlan kicsavart fával, vezetékek és tetőlemezek leszakadásával, tetőcserepek lebontásával és özönvízzel szórta kegyeit.

  Vihar közben kaptam egy üzenetet: "Tisztelt Ügyfelünk! Az időjárásra való tekintettel, kérjük, óvják félős gnómjaikat a vihar okozta riadalom következményeitől!" Megfogadtam a jó tanácsot, és bevittem őket a szobába, hogy ne legyenek egyedül a dörgésben, mert tudom, hogy mindketten félősek.
  Nagyon aggódtak a kis Poljuliska miatt, de másnap reggel megkönnyebbültek, mikor kimentek az ajtón, és a kis élőlény rájuk köszönt.

  – Sziasztok! Elbújtam a szél elől a levél fonákján, így nem esett semmi bajom!
  Egy alkalommal sehol nem találták Poljuliskát, hiába keresték két napon keresztül. Mivel szó nélkül távozott, gondolták Törpiék, hogy bizonyára visszajön még, hiszen el sem köszönt, és jól gondolták. Amikor meglátták őt, meglepődtek, hogy a kis gömböcből egy megnyúltabb formájú poloska lett. Első találkozásukkor még semmi nem látszott a hátán lévő pajzsból vagy címerből, de ekkorra már megjelent rajta négy pötty, egy-két nap múlva pedig már hatot számolhattak Gnómiék.

  Összességében valóban két hétig lakott a bokron. Lehet, hogy tovább is maradt volna, de mi hazautaztunk, ezért nem tudtuk nyomon követni a teljes kifejlődését. Elbúcsúztak, és megígérték egymásnak, hogy találkoznak még a közeljövőben. Puljuliska betartotta az ígéretét, mert karácsonykor váratlanul meglátogatott minket odahaza, de addig még rengeteg említésre méltó dolog történt velünk!