Igazán téli hangulatot varázsolt az a kevéske hó, ami hirtelen lehullt, és innentől kezdve gnómjaink gyakran leskelődtek az ablakban, hogy vajon esett-e még hozzá, de pechükre inkább a havas eső volt jellemző, amiből semmi nem maradt meg. Rendületlenül várták, a fél napot az ablakban töltötték.

  Ha nem a szobában, akkor a nappaliban, miközben a növényeket nézegették, milyen szépen fejlődnek, virágzanak. A kövirózsa egyfolytában gyönyörű periszkópokat növesztett. Még el sem száradtak az egyiken a virágok, már nőtt a következő. Sokat gyönyörködtünk benne mindannyian.

  Bircsi már nagyon türelmetlen volt, állandóan kitalált valamit, amivel könnyebben telik az idő. Például elkobozta a telefonomat, és addig nyomkodta, míg megtalálta rajta a zenéimet. Akkor aztán egész nap felcsendültek a nóták egyszer innen, másszor onnan, attól függően, hogy éppen melyik ablakba telepedtek le.

  Ha megunta, gnóméleonosat játszottak Törpivel, és olyan sikeresen el tudott bújni, hogy párom találta meg, mikor hazajött a munkából, és leült a kanapéra. Gnóminak egész idő alatt meg se fordult a fejében, hogy az a kis csücsök nem a takaró gyűrődése, hanem Bircsi sityakja, aki onnan mindent látott, és biztosan jókat kuncogott Gnómi tanácstalanságán.

  Kezdett hűvösre fordulni az idő, de még nem gyújtottuk be a kandallót, ezért jól beöltöztünk itthonra. Az apróságok bevackolták magukat a sarokba, és órákon keresztül sugdolóztak egymással. Bár sose fogjuk megtudni, miről beszélgettek ilyen jókat, de legalább nem voltak láb alatt, és nem járt az eszük csínytevéseken.

  Egyik nap csomagunk érkezett. Elkezdtük a karácsonyi ajándékok beszerzését. Törpi már előre örült neki, hogy lassan eljön a csomagok időszaka, amikor kedvükre kommandózhatnak a kibontás közben. Bircsi meg azért, mert megint lesz egy szép nagy felületük, amit szépen összerajzolgathatnak. Most sem történt másként, és mindkettőjüknek teljesült az óhaja.

   Ezzel a csomaggal óriási szerencséjük volt, mert a leragasztása cseppet sem volt gnómbiztosnak mondható. Semmilyen erőfeszítésükbe nem telt, hogy befurakodjanak, egy sapkaszöszük sem akadt be sehova. Mivel nagyon sötét volt odabent, óvatosan közelítettek, mert nem tudhatták pontosan, lesz-e benne valami olyan, amibe beleragadnak, vagy ami megszúrja őket.

  Pillanatok alatt kibontották a csomagot, és kiderült, hogy számukra megint nincs benne semmi. A csomagküldő nem tudhatta, mekkora meglepetést lehet szerezni a törpöknek egy-egy aprósággal, amit a magukévá tehetnek, mert valószínűleg ennek a feladónak sem voltak törpjei, hogy tudjon erről...

  Utána visszazárták, és Bircsi kívánsága teljesült, mert alaposan összefirkálták a doboz oldalát. Bircsi körberajzolta Gnómit, Gnómi pedig Bircsit, és az volt a feladatuk, hogy megmutassák a másiknak, milyennek látják őt. Mókásra sikerült, ezen is jókat nevettünk. El is tettük emlékbe, hogy évek múlva ugyanilyen jókat nevethessünk a sztorin.

  Ha nem volt a lakásban tennivalójuk, kimentek az ajtó elé. Próbálták megjósolni, mikor fog leesni a megfelelő mennyiségű hó ahhoz, hogy jól összehajigálhassák egymás sapkáját a mini hógolyókkal, de sajnos nem volt hozzá megfelelő időjárás, mert jórészt inkább sütött a nap. Ennek ellenére a szomszéd törpe idén is hamarabb jött havat várni.  Úgy tűnik, a gnómtürelmetlenség mintapéldányai nem csupán nálam laknak, hanem ez általános jellemző gnómberkekben.

  Üdvözölték a törpöt, akivel Gnómi már a tavalyi tél kezdetekor megismerkedett, év elején pedig Bibircs is.
  – Hogyhogy nálad van hó, míg az egész utca csupasz? – érdeklődött Gnómi.
  – Úgy, hogy idelapátoltam magamnak, mert egy kupacban nehezebben olvad el. Addig élvezhetem egy kicsit a havas környezetet, míg nem hullik az igazi, téli hó.
  A jószívű törp megosztotta Törpiékkel az összegyűjtött havat, és kedvükre ugrándozhattak benne még napokon keresztül, mire végleg elolvadt. Nem kellett már nagyon sokat várni a télre, mert pár nap múlva havas táj fogadta a gnómokat, amint kinéztek az ablakon, de addig még el kellett ütni az időt valamivel.

  Például egy kis kommandózással. Letettem az éjjeliszekrényemre az esti filmnézéshez elővett kekszet, és amíg nem figyeltem oda, Bircsi takarásának segítségével Gnómi belecsócsált a csücskébe. Nem hittem volna, hogy Gnómi majd ilyen rossz hatással lesz Bircsire az évek folyamán, hogy ilyen orcátlan dologra is képes lesz rávenni őt. Nem mintha nekik nem hoznánk haza néha egy-egy finom falatot... Ha nélkülük megyünk például kávézni, a kis kekszet mindig hazahozzuk nekik azért cserébe, hogy most nem vittük őket magunkkal.

  Hazalátogatásunk alkalmával otthoni sört is hoztunk, valami olyat, amit még nem próbáltunk. Abból is kaptak, közösen koccintottunk vele, hogy ne maradjanak ki belőle. Úgyhogy nem is értem, miért volt szükséges ez a zugevős megviccelés, persze utólag mindig nevetünk az ilyesmiken, tehát végeredményben nem nagy kihágások ezek...