Az otthon töltött napokat sikeresen megkoronáztuk egy parklátogatással, ami rendkívül jól sikerült. Láttuk, milyen szépen felújították, és milyen vonzóvá tették a környékbeliek számára. Ezek után alaposan feltöltődve indultunk neki pár nap múlva Münchennek, ahol előre nem sejtett látnivalóban volt részünk.

  Az utazásunk megszokott módon telt el: gnómjaink semmire se riadtak fel, csak arra, amikor szóltam nekik, hogy repülőtér következik. Imádják nézni a repülőket, főleg az tetszik nekik, ha a pálya melletti erdős rész mögül hirtelen jelenik meg fölöttünk a leszálláshoz készülődő gép. Olyan ritkák az ilyen pillanatok, hogy eddig még nem sikerült lefényképeznem, de minden erőmmel azon leszek.

  A nap hátralevő részében nem történt semmi, este eltettük magunkat másnapra. Amint reggel kiszálltunk az ágyból, Törpiék befurakodtak a mi helyünkre, mert nem felelt meg nekik a sajátjuk. Így folytatták a durmolást, míg meg nem csörrentek a reggeli tejeskávé kellékei. Akkor kitelepültek a teraszra, és két korty közt belebámultak a friss ködbe.

  Tudtunk róla, hogy a közelben egy törpbölcsőde üzemel, de amikor mi ott jártunk, sose volt nyitva, vagy épp egy törp nem sok, annyit sem láttunk a környéken. Ezen a napon viszont nem hogy nyitva volt, de még be is mentünk...

  Egy süncsaláddal találkoztunk először, akik épp készültek elhagyni az épületet.
  – Sziasztok! – üdvözölte őket Gnómi. – Láttatok odabent törpöket?
  – Nem láttunk – válaszolta Sünanyuka.
  – Én sose látok egyet se – csatlakozott Sünapuka.
  – Ó, de kár! – sajnálkozott Bircsi. – Mindig lekéssük őket, bárhová is megyünk.
  – Azért, mert nagyon bujdosó természetűek – mondta az egyik kis süni. – Mindig elsőként jönnek, és elsőként is mennek haza. Csodálkozom, hogy ti nem vagytok ilyen félénkek.
  Egy kicsit megoldódni látszott a rejtély, miért nem találkozunk soha egyetlen gnómmal se, akárhol fordulunk is meg. Ettől függetlenül kicsit beljebb mentünk, hátha felfedezünk valami apró gnómnyomot.

  Odabent sok apró dolgot találtunk: játszóteret, játékkonyhát, pici székecskéket, játékokat, pöttömnyi pihenősarkot kanapéval és nyugággyal, de törpöt valóban egyet se.

  Nem voltunk nagyon csalódottak, mert legalább egy kis bepillantást nyerhettünk a helyi gnómfauna bölcsődéjébe. Már ez is nagy szó, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy ilyen sok parányi dolgot láthat egy helyen.
  Hazamentünk, és a törpöket beültettük a TV elé, ahol rendkívül érdekes műsort adtak, mégpedig arról, hogyan készülnek a Shaun mesék.

  Hogy készülnek ezek a cuki grimaszok, miből állnak a figurák, mennyi időbe telik egy rész felvétele és ami nagyon érdekelt bennünket: mekkorák valójában ezek a barik.

  Hát, ekkora a bababárány. Nem sokkal nagyobbak, mint a gnómok. Egy élmény lehet ilyen bábkészítőnek lenni, vagy megformázni a mimikájukat ezeknek a tündéri bariknak. Iszonyatos munka áll egy 7 perces rész megvalósítása mögött, és amióta ezt megtudták ők is, egyre jobban tetszik nekik az effajta mese.

  Bár nem találkoztunk a bölcsődében egy gnómmal se, de ilyen végtelenül cuki információáradat után mégis eredményesnek éreztük az egész napot. Sajnálatos módon nem történhetnek velünk mindig csupa jó dolgok, és amikor visszaértünk a szállásunkra, ezt meg is tapasztalták a kis apróságok...