Párom látta a neten, hogy Schwenningenben, ahol Gnómival megismerkedtünk, épp elcsíphetjük a szalmakiállítás utolsó napját a templom melletti réten. Mindig találunk valami hirtelen programot, ha jó helyen keressük. Néhány képet láttunk belőle, de az igazán nagy meglepetés akkor ért minket, amikor megálltunk az út szélén, és kiszálltunk az autóból.

  Meglepően sokan voltak, alig találtunk helyet. A megnyitókor biztosan jó nagy társaság lehetett, mert falatozásra és sörözésre is voltak padok kitéve, és ezen az utolsó napon is sor állt a pult előtt. Még nem hallottunk erről a rendezvényről, mert nyár közepén laktunk itt, idelátogatásunkkor pedig október közepe volt.
  Kiszállást követően Bircsi megijedt a hatalmas nagykerekűtől. Féltette Gézát, az autónkat, nehogy ő is úgy járjon, mint az a szerencsétlen a monster truck alatt.

  – Ne aggódj – nyugtattam meg –, az csak egy kellék a szalmaszörny szerepléséhez.
  A környék cégei, klubjai készítették ezeket a különféle alkotásokat, frappáns formációkat. Voltak nagyon összetett művek is, és olyanok is, amikről nem tudtuk, mit ábrázolhat, csak a tábláján elolvasva derült ki, hogy mit kéne látnunk, és hogy egy óvodai csoport remekművével állunk szemben.

  Találkoztunk Annával, aki épp a nyaralást élvezte a kissé szeles napsütésben egy kis stégen ülve. A medencéjében elhajított üres üveg, egy szellő borzolta szitakötő és egy kacsa is látható volt, és ha megnyomta valaki a gombot, még beszélt is, hangján érezhető volt, mennyire örül a nyaralásnak.

  Belebotlottunk egy körhintába, amire szívesen felültek volna törpjeink, de kellően megnézve, hamar rájöttek, hogy nagyon szúrná a hátsójukat, akármelyiket is szeretnék kipróbálni. Ha valaki megnyomta a nyíl alatti gombot, ez zenélni és forogni kezdett, törpszemmel nézve is nagyon gyorsan, úgyhogy örültek neki, hogy nem volt erősebb a kipróbálás utáni vágyuk, mert egy kézzel mindig a sapkájukat kellett volna szorongatniuk a fejükön.

  Hamar kiszúrtuk a tömegben Shaunt, a bárányt, aki az egyik kedvenc mesehősük lett az évek alatt. Mindig nagyokat kuncognak a történetein, és a neten fellelhető játékokkal is rettentő mód szeretnek játszani. Nem kellett kétszer mondani nekik, hogy menjenek oda hozzá egy fotó erejéig...
  Ismerőssel is találkoztak, mégpedig a vámpír minyonnal, akivel a Lichtenstein kastély előtt futottak össze a verőfényes napsütésben.
  – Szia! – üdvözölte Bircsi.
  – Már megint a napon találkozunk? – mosolygott rá Gnómi.

  – Sziasztok! – nagyon megörült az ismerős sapkák láttán a vámpír. – Új szemüvegem van, már nem olyan érzékeny a szemem. Ha gyenge napfényben vagyok, nem történik semmi bajom.
  Amíg ők elbeszélgettek, mi megnéztük a többi darabot is, amiket még nem láttunk. Volt három méter magas söröskorsó, négy méter átmérőjű Fekete-erdő torta, és még megannyi más.
  A hirtelen kutyorított egy órás program nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat, ezért Bircsi bedobott az adománykasszába némi aprót. Ha lesz rá módunk, talán a következőre is elnézünk. Kíváncsi vagyok, akkor milyen alkotásokkal kápráztatják el gnómjainkat...