Megkérdeztem az apróságokat, mit ennének ebédre. Megvitatták a dolgot, és közös megegyezéssel arra jutottak, hogy karfiolfőzeléket ennének. Nagyon szeretik a zöldségeket. Gnómi esetében mindig a zöldségének tulajdonítottam, de Bibircs nem zöld színű, mégis odáig van értük. A lehető legjobb ízlésük van. Én hónapokig is elvagyok hús nélkül, úgyhogy örülök ennek.
  Hazahoztam a karfiolt, majd amikor nekiláttam az előkészítésének, a törpök körém gyűltek, hátha tudnak segíteni valamiben. Elkezdtem levágni a zöldet róla. Az ő feladatuk a levelek összeaprítása volt, hogy kisebb helyet foglaljon, és hamarabb lebomoljon a komposztban.
  Néhány levél lekerült már róla, amikor hangos sikoltásra lettünk figyelmesek. Mindhárman szörnyen megijedtünk. A levél alatt összegömbölyödött valami pihegett. Azt hittem, kettévágtam, de szerencsémre (vagy inkább az övére) nem. A kis valami megmozdult, két szemecske nőtt rá, és ekkor rájöttünk, hogy ő egy cuki kis meztelencsiga.

  – Békésen szundítok, ti meg így rám törtök? ˜Nem szégyellitek magatokat?!
  – Ne haragudj! – mentegetőzött Bibircs – Nem láttuk, hogy bent vagy a levelek között!
  – Legközelebb jobban odafigyelünk majd! – mondta Törpi is.
  – Te nem Gnómi vagy? – meresztette szemét a csiga.
  – De igen. Ismersz engem?
  – Igen! Csilla vagyok. Sokszor olvasom a blogod, amióta megtudtam, hogy csigabarát vagy! Micsoda szerencse, hogy nem egy jajveszékelő háziasszonyhoz kerültünk, aki első körben agyoncsapna! Hé, Csaba! Nézd csak, hol vagyunk!
  Meglepődtünk a felkiáltáson, amiből kiderült, hogy nincs egyedül. Vártunk fél percet, utána megjelent még egy ugyanakkora csiga.
  – Sziasztok! – köszönt a csigafiú. – Csak nem Gnómihoz van szerencsém? – nyújtogatta álmos szemeit.
  – Én pedig Bibircs vagyok...

  Amíg én alaposan meggyőződtem arról, hogy nincs több élőlény a karfiol levelei között, ők kellemesen elbeszélgettek. Szerettek volna emléket a találkozóról, ezért amikor végeztem, megpróbáltam néhány előnyös képet készíteni róluk. Miután kitársalogták magukat, a levelekkel együtt kitettük őket a komposztba, és folytattuk a karfiolfőzelék elkészítését, ami olyan finom lett, hogy megnyalták utána mind a tíz ujjukat... illetve... Azt hiszem, ez a mondás nem teljesen érvényes gnómberkekben, de azért remélem, értettétek a lényeget...