A Duna völgye körül meglátogatott várak és kastélyok közül kettőt találtunk magánkézben, ezen felbuzdulva szerettünk volna egy olyan helyre elmenni, ahol kedvünkre kóborolhatunk a romos falak között. Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy nézzük meg a Hausen várromot.
  A kirándulás úgy kezdődött, hogy beálltunk egy csöppnyi parkolóba, egy farönkrakás mellé, ahonnan semmilyen táblán nem láttuk kiírva, merre található a rom. Előttünk egy grófnőről elnevezett allé volt, de az lefelé vezetett, ezért azt egyből elvetettük. Egy percnyi tanakodás után eldöntöttük, hogy elindulunk az erdő felé. Az út mentén póznák sorakoztak, tehát úgy véltük, csak vezet valahova. Biztos van ott valami, amit érdemes látni.

/Az elővár kör építésű fala vagy tornya/

/Balra a lépcső, amin lementünk a hídhoz, jobbra az árok/

  Sétáltunk két percet, és előttünk termett egy privát birtok. A betonút a kapun túl folytatódott, de mi balra indulva, az erdőn keresztül körbe tudtuk kerülni az egész kócerájt. Végig kővel szórt úton haladtunk. A szemfüles törpök hamar észrevették, hogy az erdei út mentén már a várfal maradványa húzódik. A fák közül kikerülve egy kis gyümölcsösbe értünk, jobbra nézve, kicsit távolabb pedig látszott az az épület, amit megkerültünk. Ez a rész a vár külső kertje, amiben áll még néhány idős fa és mellettük több fiatal is. Tovább bandukolva ismét falakkal találkoztunk. Mindent elborított a zöldellő moha, épp ezért Bibircs nem szívesen kószált messzire, mert félt, hogy összekeni a ruháját.

/Bibircs kedvenc része a fennmaradt magányos fal/

  Találtunk egy fatáblát, ami kissé kopott volt, nem látszott rajta minden tisztán, így Gnómi inkább maga akarta felfedezni a terepet. A fatábla mögött pici kert található, amit valószínűleg a lakók használnak, amögött meg a külső gyümölcsös terül el. Innen látszik, hogy a vár előtti kis árkon túl egy pukli hajdan teljes egészében körbe volt véve fallal. Ez az elővár.
  Elhaladtunk a kiskert mellett, lementünk egy lépcsőn, és egy új táj tárult elénk. Jobbra megint egy kapuba botlottunk. Ez a birtok másik oldala volt. Ez az "új kastély", ami lakott, ezért magánterület. Csak balra mehettünk, a híd felé, ami átvisz az árkon túlra. A hídról jobbra nézve szakadékot, balra a messzeségben fehérlő Hausen im Tal települést láttuk, ami a híd alól gyalogszerrel is megközelíthető.

/Hausen im Tal, mögötte a Duna/

  Felemelő végigjárni ezt a területet, ahol szó szerint mindent ellep az élénkzöld színű, élettel teli moha. A falmaradványokat éppúgy, mint a földet, a sziklákat vagy a fákat, ezért ha a falakat keresgéli valaki, nagyon oda kell figyelnie. Amiért érdekes ez a rész az az, hogy innen nyílik az egyik legszebb kilátás a falura. Valójában csak innen tűnik puklinak, mert ha a szélére ér az ember, hamar kiderül, hogy szakadékban végződik, vagyis ez a szikla széle. Rajtunk kívül épp senki nem látogatta, ezért szabadjára engedhettük gnómjainkat. Bibircsnek nagyon tetszett az a fal, ami egészében megmaradt, szívesen fotózkodott vele. Ez a rom legjellegzetesebb része, ugyanis a szerpentinről felnézve egyedül ez látszik az egészből. Az is látszik lentről, hogy a kis lőrések alatt még egy emeletnyi építkezés van, valamint a korlát alatt végig folytatódik az épület a szikla legszélére állítva.

/A szerpentin felülnézete/

  A korlát mellől letekintve gyönyörűen kirajzolódik a szerpentin, sose láttunk még felülről egyet se, ezért a törpök rögtön befészkelték magukat a fényképező elé. Csodálatos panoráma várja az idelátogatókat, mindenképpen érdemes megnézni.

/A szemfüles törp és a pad/

  Nagyon aprólékosan nézelődtek, ennek következményeképp Törpi észrevett egy szakadék szélén álló padot.
  – Oda is elmegyünk? – kérdezte sóvár tekintettel.
  – Ha nem bohóckodsz sokat, akkor igen – válaszoltam neki.
  Lépten-nyomon ilyen kilátópontokra lel az ember, ha figyelmesen böngészi a völgy látványosságait, de úgy gondolom, megéri kutatni ezekért a csodás kikapcsolódási lehetőségekért.

/Lökdösődő Gnómi/

  Bibircs megborzongott, amikor meglátta, hová készülünk, de megnyugtattam azzal, hogy nem kell olyat tennie, amit nem akar. A zsebemből is kukucskálhat, de nem kell félnie, nem történhet semmi baja, hiszen mindig fokozottan vigyázunk rájuk.

/A magányos fal távolról/

  Negyed óra múlva, mikor úgy gondoltuk, mindent láttunk, és kellően feltöltődtünk a rengeteg moha és néhány idős fa társaságától, elindultunk vissza a kiskert felé. Utólag már tudjuk, hogy kis túlzás azt mondani, hogy mindent láttunk, mert a Wartturm-ot, vagyis az őrtornyot nem leltük sehol, de nem is tudtunk róla. Szörnyű veszteség, majd legközelebb ő lesz az első célpont.
  Megkerestük azt a padot, ami annyira megmozgatta Gnómi fantáziáját. Nem volt nehéz ügy, mert csak végig kellett menni a kiskert előtti várfal mentén. E rövid séta alatt ritkás, de vaskos és roppant hosszú ágú fák alatt haladtunk. A törpök nem hitték el, hogy a fa elbírja ezeket a vízszintesen nőtt, hatalmas tömegű ágakat, amikkel jó messzire nyújtózkodtak az idős fák.

  Bibircs nem sejtette, hogy máris a padokhoz készülünk, ezért úgy megijedt, amikor meglátta őket, hogy el akart szaladni, de Gnómi gyorsabb volt nála.
  – Nem igaz, hogy ilyen nyuszi vagy! – korholta Törpi. – Gyere, legalább nézd meg, milyen szép lesz a kilátás onnan! – Azzal finoman odalökdöste a pad mögé.

  Erről a pontról sikerült megpillantania a magányosan álldogáló falat, ennek köszönhetően megtetszett neki a hely, és Gnómi társaságában kimerészkedett a padokhoz is. Leültek a szélére, és gyönyörködve néztek végig a völgyön. Már nem is volt olyan félelmetes gondolat, hogy ott ücsörögjenek. Leültünk mi is, pihentünk egy negyed órát, azután komótosan visszasétáltunk a parkolóba, és hazajöttünk. Egy újabb élményekkel teli nap kipipálva.