Mielőtt hazamentünk volna karácsonyra, Gnómi észrevett a szomszédban egy várakozó törpöt. Nem maradt már ideje rá, hogy tisztességesen bemutatkozzon, de azért ráköszönt, és megígérte neki, hogy amikor visszajövünk, mindenképp meglátogatja ácsorgása közepette. Mint azt nagyon jól tudjuk, az ígéret szép szó, és ő be is tartja, tehát amint megérkeztünk, másnap valóban meglátogatta, de nem egyedül. Bibircset is vitte.
  – Szia! – köszöntötte Gnómi. – Miért álldogálsz itt egymagadban?
  – Sziasztok, apróságok! Télen mindig kijövök a ház elé, és várom a havazást.

  – És miért olyan jó az? – kérdezte Bibircs. – Hiszen hideg van ilyenkor...
  – Az lehet – válaszolta a nagy törp –, de próbáltatok-e már este felnézni egy villanyoszlop alól a hóesésre? Gyönyörűen megvilágítja a pihéket, valósággal megfeledkezem olyankor a külvilágról.
  – Még nem próbáltuk – mondta Gnómi –, de legközelebb mindenképp megnézzük, tényleg olyan jó mulatság-e!
  – Ó, biztosak lehettek benne, hogy nagyszerű élmény, ha nem fúj a szél!
  – Köszönjük a jó tanácsot! További jó hóvárást kívánunk! – azzal elbúcsúztak tőle.

  Ezzel még nem ért véget a Bibircset érő újdonságok sora. Gnómi elővette a törpdeszkát, és mutatott neki néhány trükköt. Aztán felsegítette, és vigyázott rá, hogy le ne essen róla, amíg nem tanulja meg, hogyan kell biztonságosan megállni rajta. Hát nem aranyos látvány, ahogy támogatják egymást? Olvadozik ilyenkor a szívem.

  De hogy ez még ne legyen elég, este folytatódott az élményáradat. Most először végre begyújtottuk a kandallót, hogy lássuk, milyen szépen táncolnak a lángok odabent. Valóban kellemes látvány, egészen addig, amíg nem gyullad ki az ember arca a nagy hősugárzástól. Szigorú büntetés terhe mellett megtiltottam nekik, hogy felügyelet nélkül a közelébe menjenek, ezért biztonságos távolságban elhelyeztem egy széket, ahonnan egész este nézhették, hogy ég és ropog a tűz. Reggel ugyanott találtam őket. Addig bámulták a táncoló lángokat, míg egymásra borulva el nem aludtak tőle.