Frissen ébredős szombati nap köszöntött ránk. Szépen havazott.
Amikor kinéztünk az ablakon, mindent hólepel borított.

A törpök nagyon be voltak már zsongva,
legszívesebben azonnal kifutottak volna,
hogy összejárkálják a friss havat,
de nekem jobb ötletem támadt.

Reggelizzünk meg – mondtam nekik –,
addigra talán több hó esik.
Majd építünk belőle valamit,
ha mindenki szépen eszik.

Az ötletnek örültek, mert amíg ettek,
mint a kisangyalok, úgy viselkedtek.

Utána kimentünk, tiszta havat kerestünk,
amiből könnyűszerrel lehet építkeznünk,
majd a két törp a terasz alá bevonult,
ahová szerencsére nem sok hó hullt.

Nem is tudom, mit kell akkor tenni,
ha két törp egyszer csak elkezd tüsszögni...

Izgatottan kezdtünk neki az alkotásnak,
ők még soha hasonlót nem csináltak.
Nem is tudták, mi az, amit kiterveltem,
ezért közben volt nagy szájtátás bőven.

Lett két szeme, és lett neki karja,
került rá hóból formázott sapka.
Szakállnak tiszafa leveleket kapott,
senki nem épít ilyen fess hógnómot.
Köményből kedves, mosolygós száj –
és máris olyan, mit egy törp elvár!

A kertben nem gyűlt össze elég nagy hó,
ezért megtelt emberrel s gnómmal az autó,
hogy a közelben lévő magasabb helyek
mutassák nekünk az igazi telet.

Üldögéltek fenyőn, a hátsójuk fázott,
pózoltak még csodaszép völggyel a hátukban,
de egyik se mondhatja, hogy nagyon megázott.
Milyen jó is, hogy elférnek a kabátomban...

Az erdőben rövid sétát tettünk,
abban ez mind benne van,
sok élménnyel gazdagabbak lettünk,
jó volt járni a szabadban.

Bezuttyantunk az autóba,
hazafelé vettük az irányt,
a két kis törpe kifáradva
elbóbiskolni próbált.

Menet közben már aludtak,
elaltatta őket a táj,
hófehér fák suhantak
az út két oldalán.

Ez egy rímes történet lett,
ilyet sokat ne várjatok,
mert fáradt vagyok két gnóm mellett.
Köszönöm, hogy itt jártatok!