Kezembe került a Gulliver utazásai című könyv. Mondani csak jót lehet róla, bár eddig semleges volt számomra. Nem tudtam, miről szól, sem azt, miért klasszikus, de elolvasva teljesen egyértelmű a válasz. Gnóminak is roppantul tetszett, bár volt benne néhány jelenet, amitől valósággal forrongott.
  Amikor a gonosz törpéről olvastunk az óriások országában (Brobdingnag), mindig vérig volt sértve. Megértettem a felháborodását. Igaz, hogy komiszak a törpök, de sose vetemednének arra, hogy egy élőlény testi épségét veszélyeztessék (persze mindig akadhatnak kivételek). Inkább huncutak, tréfálkozóak, de végtelenül együttérzőek másokkal, főleg, ha bajról, szomorúságról van szó.

  Mindig meg kellett nyugtatnom, hogy nagyon jól tudom, ő nem ilyen, mint amilyennek a könyvben le van írva. Erre rögtön elpárolgott a mérge. Tudta, hogy amit mondok, azt tényleg úgy is gondolom.
  Maga a történet hatalmas tükröt mutat az emberi gyarlóság minden fokának. Mindezt egy 1667-ben született író tollából olvashatjuk. Nem most volt, de azóta semmi nem változott... Akinek elege van a mai világszemléletből, aki szívesen élne egy szigeten, elzárva minden modern találmánytól, nevelgetne állatot és művelne földet a család megélhetéséért, annak ez a könyv egy kisebb menyország, ahová bármikor visszavonulhat. Rávilágít olyan emberi tulajdonságokra, olyan társadalmi és politikai világnézetekre, a sok harcra és háborúra, egymás magunk javára történő kihasználására, amitől elszégyelli magát minden rendes meglátással felszerelkezett ember. Ma ezt a logikus érvelést naivitásnak nevezik, és igen, naiv vagyok. Kötelező olvasmány mindenkinek, aki egy két milliméteres virágocskát képes észrevenni a fűben, amint teljes életnagyságában pompázik ebben a mai, szürke világban!