A Liget. Nosztalgikus hely. Emlékek egész sora tör elő belőlem, amikor rágondolok. Ezért vittük el Gnómit, hogy megmutassuk neki. Nem, mintha valami hatalmas látványosság lenne, mi is régen jártunk arrafelé.
  A felújított Népház és a csúf Gőzfürdő között lévő parkocska (akárcsak a Gőz) élt már szebb napokat is. Például nem voltak ilyen göröngyösek a Ligeti-tavat körülfutó út kockái. Ma séta közben is figyelnünk kell, hová lépünk, míg régen, ha nagy ritkán kedvünk szottyant, este futottunk körülötte három-négy kört, mert unatkoztunk és mozgásra vágytunk.
  Folyt a tóba víz a Gőzfürdő felől, amiből rendszeresen ittam 13-14 éve. Az elmúlt öt évben akárhányszor arra tévedtem, egyszer sem jött egy csepp víz se. Az eredete kétes számomra, de amikor a nyári melegekben megszomjaztam, jól esett az üdítően hideg víz, ami abszolút csapvíz ízű volt. És nem csak én voltam ezzel így, igaz, én nem üvegekbe töltöttem, és amikor hazamentem, a saját ágyamban aludtam éjjelenként...

  A szigeten álló pad sem a tóból kikandikálva nézett ránk, hogy üljünk rá bátran. Emlékszem egy alkalomra, amikor a többiek sajtos rúddal etették az ott tanyázó récéket. Ezt követően leültünk erre a padra. Én nem adtam nekik, mert sóher vagyok, és szeretem a sajtos rudat (persze Gnóminak nem egészen így meséltem el). Amikor egymást kergetve elszálltak felettünk, az egyik madár könnyített magán, amiből mindenki kapott, csak én nem. Ezt a sajtos rúd sztorit a pórul járt pad látványa rögtön felidézte, bár egyébként is felejthetetlen.
  A túloldalt álló fűz a tó fölé hajolva szomorkodik. A szigeten élő társa biztosan gyakran vigasztalja, bizonyára sokszor küldenek egymásnak szerelmes levelet a tó tükrén, vagy egyszerűen csak együtt szomorkodva lógatják ágaikat a vízbe, amikből még én is törtem sok-sok éve, hogy hazavigyem a mongol futóegeremnek. Máig szeretettel gondolok a kis jószágra, igaz, néhányszor alaposan megharapott, amiből kettőt elismerek, hogy megérdemeltem...
  Néhány pad vagy padhely mellett elmenve elgondolkodtam, mennyit ültünk annak idején ezeken! Nyáron egy szál pólóban csapkodtuk egymáson a szúnyogokat, télen pedig hosszú kabátban ültünk a pad havas támláján, mint a verebek, ahová odafagytunk néhányszor. Megesett, hogy egy vaddisznó csörtetett át az erdőből jövet. Olyankor kissé be voltunk tojva, de sose történt semmi probléma. Ma, ha rájuk vagy a helyükre nézek, ahol valaha álltak, fájó szívvel megyek tovább, mert valószínűbb, hogy többet fekszenek, mint ülnek rajtuk, és ki tudja, lehet, hogy ők is a szigeten álló padhoz hasonló módon végezték, csak sokkal messzebb hurcolva az otthonuktól.
  Szép fák sorakoznak a tó körüli erdőben. Sokszor néztem a törzsüket, és egyszer sikerrel is jártam, mert megpillantottam egy gyönyörű hőscincért, ami szintén felejthetetlen élmény volt.
  Rendszeresen kikotorják a tavat, hogy kitisztítsák. Ilyenkor víz helyett munkagépeket láttunk a mederben egy hétig. Ez csak azért volt illúzióromboló, mert a kotrógépben nehezen él meg a tavirózsa... :) Régen csak elvétve volt itt-ott, ma viszont (a tó méretéhez képest) sok helyütt láthatóak. A békák, szitakötők és récék szívesen időznek és bujkálnak köztük úgy, hogy még egy kíváncsi törp se veszi észre őket.
  Igen, Gnómi is elbotlott nem egyszer. Ő is megsajnálta a számára ismeretlen padot. Ő is gyönyörködött a magas tölgyekben, mint hajdanán én. Ő is megnézte a megmaradt padokat és a füzeket. A szomorúbbra felmászott, mint annak idején mi, és észrevette azt is, hogy nem folyik a víz. Ez inkább egy mesélős nap lett, mint rosszalkodós. Gnómi csendben hallgatta a történeteimet és az emlékeimet, és velem együtt sajnálta, hogy nem néz ki egy kicsit jobban a tó környezete, ahol régen az esti életünk folyt, ahová gyűltünk, és ahonnan elváltunk egymástól.
  A park felújítása elkezdődött, és vele együtt a Liget is sorra kerül tavasszal. Kíváncsian várjuk a változásokat, és reméljük, negatívumok nem érnek minket, mint például egészséges fák kivágása, csak mert úgy egyszerűbb, vagy a pompa túlzásba vitele. Gnómi türelmetlenül várja, hogy összeugrálhasson mindent. Megszépült állapotában is eljövünk majd, és beszámolunk a változásokról.