Megint meglepetés készült. Míg nekem fogalmam sem volt, mi a terv, Törpi már bekészült az utazásra. Mindezt olyan alaposan megfontolva, hogy semmit sem sejtettünk se a készülődés, se az út, de még a kirándulás elején se.
  Amikor majdnem megérkeztünk, láttam pár ismerősen csengő településnevet. Középiskolában voltam itt egyszer osztálykirándulni, ebből körvonalazódott az úti cél.

  Gnómi már tudta, hogy valami várféleség lesz, és nem tévedett, mert a visegrádi várhoz tartottunk. Az eszem megáll tőle néha... ez valami törpmegérzés lehet? Nagy öröm volt, hogy ismét egy itthoni várat fogunk bejárni, és hogy utána biztosan utánanézek ezzel kapcsolatban sok-sok új információnak, amikről nem tudtam, tehát következzen most néhány sorban pár érdekes adat:

  A visegrádi vár előde a tatárjárás során pusztult el. Ezt a várrendszert 1260 körül építtette IV. Béla király és felesége a hozományból. A törökök idejében a várat többször visszafoglaltuk, majd amikor katonai jelentőségét elvesztette, a török kivonult belőle, lepusztult állapotban hátrahagyva. Nagyjából 150 éve kezdődtek az első törekvések a helyreállítására, s ezek napjainkban is folynak.

  Megszokott sorrend szerint először kívülről akartuk megnézni, de a kialakítása miatt szinte hozzáférhetetlen, és amúgy is csak a várfal mentén lehetne végigmenni. A kíváncsi látogató meg van fosztva a külső látványtól, csak belül tudja megnézni jegyváltás után. Van teljes árú jegy, ami tartalmazza a Panoptikum megtekintését, de ha valaki nem kíváncsi rá, vehet Panoptikum nélküli jegyet is. Mivel Törpit minden érdekli, így nem gondolkodtunk róla, hogy teljes jegyet váltsunk-e. Ő ilyenkor sokszor elbújik valahol, hogy még mi sem találjuk... Nem azért, mert sóher és nem akar belépőt fizetni, egyszerűen csak szeret csibészkedni. Nem találkoztam még nála nagylelkűbb és önzetlenebb törppel. Tudja ő, hogy a belépő megfizetése a látnivalók kinézetének megőrzésére és állaguk javítására is szolgál. Bár a kasszánál kint van a jegyek ára, gnómokra vonatkozó felhívást eddig még egy kirándulásunk alkalmával sem találtunk. Elképzelhető, hogy nekik ingyenes a bejárás... Vagy egyszerűen mindenki azt hiszi róluk, hogy a gombákon kívül semmi nem érdekli őket? Pedig, ha tudnák, micsoda tudásszomj bújik meg bennük, még egy tücsökhegedű kiállítás tábláján is feltüntetnék a diákok és nyugdíjasok alatt a gnómokat.

  A bejárat után nagyon furcsán viselkedett. Egészen úgy, mint amikor valami komiszságon töri a fejét, és már nem bírja magában tartani. Alig várta a magaslati helyek megnézését. Mindenhol előrement a megfelelő hely megtalálása érdekében. Végül a Duna felé indulva nagyon vonzotta a magasan lobogó zászló. Odaszaladt az oszlop mögé, ahol senki sem láthatta, levette a sapkáját – máshogy nem tudom elképzelni –, és elővett egy magyar zászlót. Próbálta kitűzni a másik mellé, de minduntalan elfújta a szél. Nem vetekedhetett a valódi zászlóval, ezt ő is tudta, de makacsul próbálta odatűzni mellé. Mi fentről néztük a Duna-kanyar nagyszerűségét, s közben végig láttuk, mit szenved össze szegényke a szélben, ami őt is majdnem felkapta. Gyorsan lesiettünk, hátha segítségére lehetünk, amire elbújt az oszlop mögé, hogy visszategye a zászlócskát a sityakja alá – mert hol máshol dugdosta volna eddig? Eléggé megmosolyogtam, amiért nem sikerült a terve, ő meg felvette a durcás képét.

  Megnéztünk mindent, ami tőlünk telt. A várat kívül-belül a kiállított ablak-, ajtó- és címertöredékekkel, a harceszközökkel és a koronázási ékszerekkel, emellett a csodás kilátást a környező hegyekre, valamint a Duna kanyargását is.
  A Panoptikumban két jelenetre bukkanhat a látogató: az egyik a királyi étkezés, a másik egy táncos mulatság. A táncfelkérés jobban tetszett neki, mint a dínom-dánom. Nekem is az a véleményem, hogy az illedelmes jelenet mindenképp érdekes látvány. Gnómi mindenhova befurakodott, még a szőlőszemek közé is bekukkantott egészen addig, amíg rá nem szóltunk, hogy ilyet nem szabad. Az ajtón ki volt téve a dohányzást és a kutya bevitelét tiltó tábla, nem csodálkoznék, ha legközelebb a gnómokat is kitiltanák a szeleburdi viselkedésük miatt.

  Évek óta szerettem volna kipróbálni az íjászatot, így a látogatás utolsó mozzanataként nem fogtam vissza magam. Ő már előre vigyorgott azon, milyen vicces muri lesz. Lőttem háromszor. Egyszer sem találtam, de az nagyon profin sikerült, míg ő a fűben hemperegve pukkadozott a nevetéstől. Bár kicsit másképp, Gnómisan, de visszakaptam a zászlókitűzés sikertelensége miatti megmosolygást, igaz nekem még így is önelégült képem lehetett, hogy egyszer sem találtam, mert egy élmény volt kipróbálni! Tudom, mit rontottam, legközelebb talán jobban sikerül...