Számtalanszor jártunk már az Angolparkban, és megannyiszor megnéztem a romokon keresztülfolydogáló vizecske és a boltívek nyújtotta képet. Elképzelni sem tudtam soha, miféle épületek állhattak itt annak idején, és milyen idősek lehetnek, de az tény, hogy a fennmaradt romok már önmagukban is egy minden bizonnyal érdekes és díszes épületkomplexumot sejtetnek.

  A telepített Cseke-tavat körülvevő vaskos fák közt sokszor elfelejtem, hogy ez egy mesterséges vidék, de épp azért, mert semmi nem utal erre. Az erdő fái között a mindent elborító borostyán, a természet hangjai, mint például a nádirigó éneke, a mókusok ugrándozása, a harkályok munkálkodása és a néha hallható vízcsobogás egy olyan felhőtlen világot láttat, aminek élmény részese lenni. Az egyik érdekessége, hogy az országban ide ültettek elsőként szomorúfüzeket.

  A nemrég felújított Pálmaház felől szoktuk leggyakrabban megközelíteni a parkot, ahová az Esterházyak a pálmáikat és citromfáikat hozták telente, és ahol mostanság előszeretettel rendeznek esküvőket, bálokat. Előtte áll egy természetvédelmi tábla, amivel büszkén pózolt a kis zöldség. Erre a címre a fák fajgazdagsága miatt is méltán szert tehetett a park.

  Két forrás barlangja található a közelben, mert a bányászat következtében elapadt vizek helyett láthatóvá váltak. Ezek nem látogathatók, de a műemlékromoktól befelé haladva található egy műbarlang. Kis kárpótlás, ahova sűrűn bejártam. Mindig megnéztem belülről, mintha valami új dolgot látnék, bár nagyban hozzájárul az a tény is, hogy most sem tudom, hogy néz ki. Annyira feledékeny vagyok néha, hogy lassan eldughatom magam elől a karácsonyi ajándékokat. Hallottam néhány nem túl jó hírt a barlangban lévő életvitelszerű ott lakásról és az ehhez kapcsolódó kinézetről, ezért nem engedtem meg Gnóminak, hogy bekukucskáljon.

  A romokkal kezdtem meg ezt a történetet. A közérthetőség miatt elmondom, hogy valójában nem volt itt semmiféle épület. Charles de Moreau francia építész munkája az egész romhalmaz (szó szerint), de emellett más Esterházy-épületek is viselik az ötletei végeredményét. A műrom legnagyobb része Vértesszentkeresztről származik. A 12. században épült apátságból megmaradt töredékek egy részét szállították ide, de ezen kívül két római kori sírkövet is tartalmaz, és természetesen a csobogó sem véletlenül csobog épp ott.

  Gnómi is mindig el van telve a látvánnyal, akárhányszor ellátogatunk ide. Gyakran ül ki a tó partjára színpompás szitakötőket lesni, de azért kellő távolságot tartva, nehogy egy récének megtetsszen a hegyes sapkája. Együtt nézzük a sirályok és gólyák röptét, bújócskázunk a mini szigeteken, és nézzük az ugrándozó halakat. Néha nehezére esik csendben maradni, nehogy elriassza őket a horgászók elől, de ezzel együttvéve mindig jól érezzük magunkat, bármilyen irányba indulunk el benne.