Amikor felmegyünk egy hegyre, és egy ablakromból szétnézve még egy-két várat látunk a közeli púpokon, már tudjuk, hogy nem fogunk unatkozni a szabadidőnkben. Többször előfordult ilyen. Itt minden talpalatnyi hegytetőre építettek valami erődöt. Vétek lett volna nem kihasználni a megközelíthetetlenségükből származó előnyöket.
 Havas erdőn sétáltunk keresztül, sok szép dolgot megfigyeltünk, és a hóban huncutkodtunk, jobban mondva Gnómi huncutkodott. Nekiállt hóan... izé, hógnómikát készíteni. Nagyon kinevettük, de csak csendben és elfordulva. Aztán betettem a zsebembe, hogy meg ne fázzon.

  Eljutottunk a vár bejáratához, ahonnan első lépésként nagyszerű szétnézni a tájon. Minden háborítatlanul havas, nem jut eszébe senkinek megrángatni az ágakat. A kedvenc téli kombóm a fekete ágakon mindent beborító fehér hótakaró. Az utóbbi években otthon nem sok részem volt benne, csak akkor, ha elmentünk a közelbe télkereső kirándulásokra. Emlékszem, általános iskolában sosem voltak csupaszok a fák. Mindig volt hó és a havas fákon nagy csapatokban, fekete fellegekként ültek mindenhol a varjak. Manapság már keresni kell az ilyen természetes dolgokat...

  A kapu fölött négy címer jelzi, mikor kinek a birtokába került a vár. Ezután belépve harmadszor érdemes megnézni az ott álló gyönyörű fenyőt. Nem kóborlásra alkalmas terep ez, mert összességében nagyon pici, de lehet nézelődni, mert ez is 700 méter tengerszint feletti magassággal büszkélkedhet. (De nem csak ezzel.)
 Majdnem másfél személyes lépcső vezet fel a várfalra. Havasan, jegesen élmény volt, mikor tolakodtak mellettem, de elértem a célom: feljutottam a tömött falra. Gnóminak könnyű volt, csak ugrándozott a lábak közt, észre se vették. Hiába vártunk, nem tudtunk megfelelő képet készíteni, mert nem maradtunk teljesen egyedül.

  Lefelé menet a lépcső alján megvárt minket néhány ember. Amikor leértünk, az egyik eldobta a csikkét, és beletaposta a hóba. Gnómi mérgesen kezdett el ugrándozni előttük a korláton. "Mi az, hogy ő nem gyűjti a csikkét, sőt, a természetbe szórja?! Tudja, hogy átlagban 7 év, mire lebomlik, addig meg károsítja a környezetet? Nem hallott még a TerraCycle-ről?!" Alig tudtam elcibálni. Mindenesetre elszégyellte magát a tettes. Reméljük, legközelebb keres egy kukát...
  A kilátóba is felmentünk. Nagyon szeles idő volt. Gnómit becipzáraztam a télikabátomba, s onnan nézett szerteszét. Nem időztünk sokat, mert a fülünk olyan hideg lett, mint a fagyott kutyaláb. Ideje volt meginni egy forró valamit a bódénál.

  Kértünk egy-egy Käsekuchent (azaz "sajtkalácsot", amiről nem tudjuk, miért sajt, mikor túró, és miért kalács, mikor torta) és hozzá forrócsokit. Roppant finom ez a túrós miújság, sokszor lepjük meg magunkat vele, ha betérünk egy pékségbe. Amíg falatoztunk, Gnómi felfedezte a terepet. Talált egy kar nélkül szomorkodó hóembert. Elszaladt, hozott neki a vár elől egy letört ágat, a helyére tette, de másikat sajnos nem lelt neki sehol. A hóember ennek is nagyon örült. A kedves gesztus fejében elé tehettük a forrócsokinkat hűlni, hogy könnyebben ihassuk.
  Bent már minden oldalon megnéztük a kilátást. Havas, kopasz fákkal borított hegyoldalak, feketéllő, tiszta autóutak. Szép. Utána kimentünk a vár elé, és elindultunk a Sibyllenhöhle felé, balra fordulva. Nagyszerű felnézni. A kilátótoronyra alulról nézve hihetetlennek tartja az ember, hogy lehetséges ilyen helyekre építkezni. A torony alatt található a barlang (Gnómi mellett). A bejáratánál tábla áll, nem lehet eltéveszteni. Több mint 100 éve ásatások folytak a vár alatt. Sok állati csontot találtak, ha minden igaz, mamuttól (vagy mammuttól, mert a kettő nem teljesen ugyanaz), medvétől, barlangi oroszlántól stb, amiket 15.000-20.000 évesre becsültek.

  Most visszagondolva nagy csalódás az, hogy fogalmam sincs, miért nem jutott eszembe felmászni és bemenni. Már amúgy is beázott a (nem túl téli) cipőm, egyre ment volna... Gnómi annyira nézte a tornyot, hogy majd leszédült a hegyoldalról. Valószínűleg ezért nem vette ő sem észre, micsoda csoda lehetne oda bemenni a mi kalandvágyunkkal. Ez kimaradt, de folytattuk a várkörutat. Kezdetben korlát segített lejönni a barlanghoz, utána már nem volt sehol. Egyszemélyes, alig kijárt hóösvényecskén mentünk, jobbra tőlünk a legurulásra hívogató hegyoldal. Ismét jött a kabátba cipzárazás, míg ki nem értünk arra az útra, ahonnan megközelítettük a várat. Már akkor észrevettem, hogy körbe lehet járni, így megvolt a két légy egy csapásra.
  Úgy gondolom, nem mondom el neki, mit hagytunk ki. Nem ez az első eset, hogy jobban utánajárva a dolgoknak kiderült, nem néztünk meg mindent, mert nem volt tudomásunk róla. Legközelebb, ha véletlenül erre vetődünk mindenképp megejtjük még egyszer!

/A reklám helye: Teck vár és a barlang/