Elmentünk egy nagy áruházba, ahol kinéztünk egy pár karácsonyra szánt ajándékot. Gnómit is vittük, hátha támad valami jó ötlete. Bár segíteni nem nagyon tudott, és végül elkapkodták a kinézett meglepetést is, azért jól szórakozott a húszperces keresgélés során. Az ő ajándékát egy hete vettük meg, amit nem szimatolt ki.

  Ha emlékeztek még rá, az egyik mosodai látogatásunk alkalmával nem volt cseresityakja, amit megúsztasson. Ebből indultunk ki, mikor megláttunk egy három darabos gnómikulás sapka szettet. Nem volt kérdés, hogy betegyük-e a kosarunkba. Otthon jól megfontolt helyre dugtuk, nehogy véletlenül megtalálja addig, míg el nem jön a napja.

  Miklós napján, azaz december hatodikának reggelén kapta meg a meglepetését. Szóhoz sem jutott boldogságában. Kiválasztotta a legjobban csálésítható sapkát, azt a fejébe nyomta, és napokig le sem vette. Az ablakon leste, hátha találkozik az egyik nyuszival, hogy megmutassa neki, micsoda szép új sapkája van. Még a jukkának is eldicsekedett vele, azután leült a székecskéjébe kipihenni a napi ugrándozást.

  Másnap találkozott a nyuszival. Lelkesen mutogatta a gnómsapka kollekció legújabb darabját, de ő csak a fűben kotorászással foglalkozott. Hiába mondta neki Gnómi, mennyire örül, a nyuszi arrébb ugrándozott a viccesen fel-le járó farkincájával.

  Járt egyet a ház körül, hátha találkozik valaki olyannal, aki jobban tudja értékelni az örömét. A ház előtt rá is bukkant a megfelelő partnerre.
  – Szia! – üdvözölte Törpi az ismeretlent. – Hát te ki vagy? Nemrég még a söprögető törp állt az ajtó előtt...
  – Szia! Én egy télapó vagyok. Lassan jön a tél, ilyenkor havas, lucskos itt minden. Én takarítom el a havat az útról, a söprögető törp meg odabent szárazra törli a padlót, ha valaki végigtrappol rajta. Kiegészítjük egymást. Ezt nevezik munkamegosztásnak. Milyen szép sapkád van, kis törp!

  Más se kellett, Törpi rögtön összebarátkozott vele. Tetszett neki, amit a munkamegosztásról mondott. Csak azt sajnálta, hogy neki nincs társa, akivel bármilyen apró törpeséget megoszthatna.

  Este elterveztük, hogy benézünk a belvárosba. Kíváncsiak voltunk az ünnepi kivilágításra. Azt mondta, csak akkor jön, ha nem kell levennie a sityakját. Volt szívünk megfosztani ettől az örömtől? Hát persze, hogy nem volt! Olyan jó látni, mikor ennyire tud lelkesülni. Összesen tíz percet kószáltunk, mert hideg volt. Ebben a tekintetben még jól is jött a plusz öltözék.

  Nagyon tetszett neki az új ruhadarabja. Még akkor se vette le, amikor a főzésben segített, de közel egy hónap alatt, míg a sapka a kedvence volt, több aranyos történet is született, amiket sorban elmesélek majd...