Amikor beálltunk a ház elé, a fürdő lakói megismerték a kocsi hangját, amitől nagy sürgés-forgás támadt az állatok között. Végigtotyorásztak a lakáson, hogy a szoba ablakából jelezzék jöttünket a kertben lévő szürke gémnek. Az ajtón belépve láttuk, micsoda fejvesztett készülődésbe csöppentünk, pedig csak azt se tudták, hova álljanak a fogadásunkra. Meglepődtünk a kedves fogadtatáson. Gnómi mindenkihez odaszaladt, hogy megköszönje, utána rögtön mesélni kezdte, mik történtek vele otthon. Mi addig bepakoltunk, kipakoltunk, berendezkedtünk, ettünk valamit, aztán lefeküdtünk aludni, de ő még mindig mesélt.

  Másnap reggel a szokásos szellőztetés alatt ismét kiszökött a résnyire nyitott ajtón, hogy üdvözölje a gémet, aki mindig olyan magányosnak érzi magát. A kert felé tartva meghallott egy jajveszékelő sáskát, aki fennakadt egy parányi bokron, és nem tudott kikeveredni az ágai közül. Megpróbált segíteni neki. Nehezen, de kiszabadította a szerencsétlenül járt hatlábút.

  – Köszönöm a segítséget! – mondta a sáska. – A szürke gémhez jöttem, de elszámoltam a landolást, és a bokorban kötöttem ki. Ha nem jössz ilyen hamar a segítségemre, várhattam volna holnap reggelig, amíg megérkeznek a többiek, mert ez a gém olyan süket, mint az ágyú. Egész nap csak a békákat lesi abban a kis pocsolyában – dohogott kissé rosszallóan, de azért szeretetteljesen.

  Az egész műveletet végignéztem az ablakból. Mikor bejött a kis gnóm, leültettem a kanapéra. Azt hitte, most jól megkapja, amiért szó nélkül kiszökött, helyette azonban megjutalmaztam egy csokis keksszel, aminek roppantul örült. Alig várta a másnapot, hogy találkozhasson a többiekkel. A reggeli ajtónyitáskor már ott gubbasztott félig elbóbiskolva. Ki se nyitottam az ajtót, már nyomakodott át rajta. Minél hamarabb meg akarta látni, itt vannak-e a vendégek. Még alig pihenték ki az utazás fáradalmait, de amikor meglátták Törpit, nagyon felderültek, mivel mind a négyen törpök voltak.

  A gém mindenkit sorban bemutatott. Először is a leselkedő gnómot, aki nagyon szeret kukkolni. A napokban mindig várta a szellőztetéseket, meg azt, hogy kiüljek olvasni, mert szerette volna Gnómit látni. Aztán ott van még a kőműves törp, aki előszeretettel épít téglából bárkinek bármilyen viskót. Nem kér érte semmit, hobbiból készít mindent. Utána következett a strandoló törp, aki csak azt várta, mikor tud végre bemenni a kapun, hogy csobbanjon egyet a medencében. Valaki eltulajdonította a kulcsot, ezért leült a sarokra, amíg elő nem kerül a tettes. Az utolsó törpöt nehéz volt megtalálni, mert elbújt. Amikor Törpi megkérdezte, miért bujdos, megmutatta neki a kulcsot, ezzel be is mutatkozott, ő a huncut törp. Nagyon megkedvelték egymás társaságát, rengeteg csibészséget és fondorlatot tanult tőle. Micsoda egyetértés van köztük! Jó rájuk nézni, nem? Abba már nem olyan kellemes belegondolni, mi lesz, ha ezeket az új dolgokat kipróbálja egyszer.

  Ahogy a gém megígérte, több bulit is csaptak, de olyat, hogy a környéken ólálkodó rozsdafarkúak a közelébe se repültek a kertnek! A szitáló esőben elemükben lévő rozsdások a party hallatán mindig messze elkerülték a portánkat. Hiába, no... ilyen az, amikor a törpök jól érzik magukat...