Közeledett az ősz. Otthonról két hete láttam már az őszi képeket, és hiányoltam, hogy itt még nem találkoztam ilyennel. Egyik nap ahogy boltba mentem, végignéztem az utca lehullott gesztenyeleveleire. Amint rájuk léptem, egyből rám talált a tudat, hogy ősz van. Néhány napja vettem észre az első sárga fát a távolban, amikor kinéztem az ablakon, de a mocsár felé autózva, út közben mindenhol feltűntek a piros és sárga koronájú fák, és végérvényesen megérkezett az őszi hangulat is.
  Az elmúlt években rengetegszer elautóztunk a mocsár mellett, láttuk is, hogy van ott valami vízféleség, de mindig elfelejtettük megnézni. Október közepe volt, pontos tervezést követően eljött az ideje a látogatásnak.
  Ez a mocsár a Neckar folyó forrásvidéke. Tudtuk, hogy innen ered a város mellől, de hogy épp a mocsarat kell hozzá meglátogatni, azt nem. Ha tudtuk volna, már akkor eljöttünk volna ide, amikor még itt laktunk. A mocsár természetvédelmi terület, magát a forrást nem lehet látogatni, az el van kerítve a látogatók elől, de több helyen is áll emlékmű a forrásról.

  Pallón és erdei úton lehet a mocsarat megkerülni, közben persze sok madártájékoztatót olvashat az ember gnómja, ha figyelmesen lődörög az úton, ebből megtudható, milyen szárnyasok élnek a víz környékén, és mi a legfontosabb tudnivalójuk. A kis törpék hamar kiválasztották az indulási irányt, nem volt hát más dolgunk, mint követni őket... az ajánlott haladási iránnyal épp ellenkezően, de nincs itt gond, az élmény így is ugyanaz. Több fotóst is láttunk az állványa mögött megdermedve. Vittük magunkkal kukkert, mi is nézhettük a mocsárban vadászó madarakat, a fákon károgó varjakat.

  A mocsár kialakulásához hozzájárul, hogy a felgyülemlett víz nem tud se elfolyni, se átszivárogni a vízzáró rétegen, a terület emiatt felázik. Sűrű növényzet jellemzi, ami az évezredek során a pangó vízben elhalva, a mocsár feltöltődését eredményezi, ezért veszélyes lehet, mert könnyen beleragadhat nemcsak egy figyelmetlen, szeleburdi törp, hanem mi, emberek is. A feltöltődésnek köszönhetően tőzegréteg alakul ki, ezt a természeti jelenséget használták ki a környékbeli "mocsári emberek", amikor az 18-19. században tőzegkitermelést végeztek. Szárítást követően nagyon jó fűtőanyag nyerhető belőle, épp ezért négy méter mélyen bontották le ezt a réteget, ami hihetetlen mennyiség, figyelembe véve, hogy évente csupán 1 mm képződik.

  Erre a termelésre tett rá egy lapáttal, hogy a közelben sókitermelésbe fogtak. Csak ennek köszönhetően égettek el kb 55 millió tőzegtéglát. A kitermelésnek a nyomait később eltüntették, feltöltötték vízzel a területet, hogy megkezdődjön a mocsár regenerációja, így ma már természetvédelmi területként láthatjuk.

  Bircsi persze mindenhol megtalálja a szép harangvirágokon kívül a furcsa bogyókat is, amiket éles szemmel tanulmányoz. Nagy tudása van ezekről a növényekről, ezért mondta is Gnóminak, hogy ez egy ördögcérna, más néven goji bogyó, aminek éretlen termése nagy mennyiségben mérgező, de ettől októberben már nem nagyon kell tartani. Az ázsiai gyógyászatban alkalmazzák a termését teaként vagy aszalva, mert rendkívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban.

  Az erdei útra érve Gnómi felfedezett egy birkanyájat, amint egy fa alatt pihentek. Furcsa látvány volt, jól meg is nézte magának. Bibircs addig a Neckar forrásvidékének állított emlékművet olvasta. Több helyen is látható, van, amin egy kis történetet is olvashatunk.

  Mondanom sem kell, hogy a helyi törpfauna legnagyobb örömére rengeteg gombafélét találhatnak szemfüles gnómjaink egy ilyen helyen. Amerre sétáltunk, mindenhol észrevették őket a földön és a fán is. Én a földre ejtett pénzérmékkel vagyok így, ők a gombákkal. Kinek mire van kiéleződve a szeme... :)

  Izgalmas felfedezés számomra, hogy római kori "kincs" került a mocsárba, ami nagyjából 1500 évvel később, a 19. században került napvilágra. Valószínűleg nem volt idejük megfelelő rejtekhelyet keresni neki, és aztán vagy nem mentek vissza érte többé, vagy nem lelték a helyét, de tény, hogy ezáltal az ellenség kezére se került. A kincs 168 darab érméből áll, ezüstből és rézből verték őket, és egy részükön I. Philippus római császár arcképe látható, aki 249-ig uralkodott, ezért Kr. u. 250-290 körül kerülhetett a föld alá, amikor a Római Birodalom és a germán alemannok hadakoztak egymással.

  A közelben Kr. e 1200 és 750 közötti urnamezős kultúrából származó leleteket is találtak. Ez annyit jelent, hogy az emberek a halottaikat elhamvasztották és urnákban temették el. A mocsárban találtak egy ebből az időből származó kardot, amire talán a rottweili múzeumban rá lehet akadni. Nem tudom pontosan, hol lehet a pénzekből néhány kiállított darabot megtekinteni, de megpróbálok utánajárni, mert az is nagyon érdekel.

  Az erdő itt is nagyon kellemes, jól esik andalogni benne. Sok szép fák vannak itt is, fenyők és mások, az illatuk megszokottan üdítő. Imádunk erdőben sétálni, de ezt szerintem már mindenki tudja rólunk. És azt is, hogy a tökmagok szeretnek pózolni velük.

  Makk Marcik is növekednek az út szélén, alig várják, hogy az éles szemű gnómok odamenjenek hozzájuk még téli álmuk előtt, és megsimogassák a leveleiket. Bibircs se kérette sokáig magát, odaszaladt egyikükhöz, kedvesen megsimogatta első öt levélkéjét, aztán jó téli pihenőt kívánt neki.

  Szóval mindent összevetve csodás környezet fogadja az embert egy mocsárban. Nem ez az első ilyen látogatásunk, hiszen a Fényes tanösvény és a mozgó erdő is hasonló élővilággal rendelkezik. Egy gnóm számára minden élőlény érdekes, bárhová mehetünk velük kikapcsolódni, mert ilyen szempontból igénytelen jószágok.
  A mocsárlátogatást követően átautóztunk Bad Dürrheimba, ahol szintén egy tavat néztünk meg. Erről is tudtunk, de még sosem jöttünk el megnézni. Az időzítés a lehető legjobbkor történt, mert épp üres volt a játszó, és magukévá tehették pár percre.

  A Salinen-tó nem túl nagy, hamar körbe lehet járni, de mivel kezdett hűvös lenni, letettünk erről a szándékunkról. Csupán 300 métert sétáltunk, de ezalatt is történt velünk olyan szép és izgalmas élmény, hogy úgy gondoltuk, ha körbekerülnénk se találnánk több ilyet. Először is egy csodálatosan sárgálló parkocskába botlottunk. Annyira festői látvány, hogy képtelen az ember elszakadni tőle. A tökéletesség netovábbja, ahogy a réten elterülő érintetlen, sárga szőnyegen mókusok futkároznak, zörögnek a levelek közt, meg-megállva, leskelődve, hogy van-e valami veszély a közelben.

  A tó melletti fákon szintén ugrándoznak, makogva beszélgetnek egymással.
  – Vigyázat! Törpök közelednek! – Bizonyára erről tájékoztatják egymást saját nyelvükön.

  Aki igazán szemfüles, megláthatja egyiküket ezen a két képen. Vigyázat, díjnyertes fotó veszély! (már a lehetőségekhez képest)

  Ez nekünk is mindig élmény, hát még a kis törpöknek! Egyszer csak visszafordultak az ugrándozó mókusok, visszafelé ugrándoztak a tó melletti fákon, ezért követtük őket, amíg el nem tűntek szem elől, ekkor láttuk meg a parkot másik megvilágításban. Akárhonnan nézzük, nagyon szép, biztosan sokkal szebb, mint a nyári zöldben. Imádom az őszt a maga sokszínűségével, a telet pedig a fekete-fehérségével. Azt hiszem, ehhez nem kell sok magyarázat:

  Így telt el ez az őszi nap. A legtöbb ember nem szereti az őszt, engem sosem zavart. Mindig rajongtam ezekért a színes tájakért. Ez a kép is úgy néz ki, mintha 40 éve a nappali falára ragasztották volna - egyszerűen tökéletes!