A Boden-tó csücskében elég közel voltunk Schaffhausenhez, hát megnéztük a neten, mit tud. Hallottuk, hogy nagyon szép, de még nem tudtuk, miért mondták többen. Mindenesetre beterveztük, mint egy lehetséges kirándulási célpontot a maga 40 kilométerével. A műholdfelvételen látszik a Rajna-vízesés, ami Neuhausenben található (Neuhausen am Rheinfall). Már értjük, miért szép a környék. Nem tétováztunk sokat: útvonaltervezés, parkoló keresés; a közeljövőben, mondjuk, holnap már indulhatunk is. Szerettük volna megmutatni Gnóminak, hogy több említésre méltó vízesés található a közelben. Ennél többet egyelőre mi sem tudtunk. Hanem, amikor odaértünk...
  Sikeresen megtaláltuk a parkolót, és a jegypénztár sem okozott nagyobb kihívást. Megvettük a jegyeket, amikben benne volt a kastélybelépő, ezután szétnéztünk a környéken. Kezünkben a nemsokára emlék pozícióba emelkedő jeggyel kerültünk egyet a jegyiroda alá, ahonnan a kopasz fák között látszott, hogy a vízeséstől 100 méterre, a folyó feletti viadukton épp áthalad a vonat, majd eltűnik a hegyben, a kastély alatt.

  Bementünk a vár főkapuján, hogy megközelítsük a vízesést. Először innen próbáltuk megnézni. Gnómi felugrált a falra, kinézett mindenhol, ahol csak tudott, hiába mondtam neki, hogy vigyázzon, mert ha leesik, nem megyünk utána. Annyira türelmetlen volt, hogy már átszaladt a forgókapu alatt, amin mi csak a jeggyel tudtunk átkelni. A kapu után a liftekhez értünk. Amikor meglátta a kis zöldség az átlátszó liftet, először kissé elhalványodott, de aztán belülről nagyon élvezte a látványt, ami a szeme elé tárult. Mint említettem, türelmetlenkedett. Leteremtette a liftet, miért olyan csiga lassú. (Ezúton szeretnék elnézést kérni, minden csigabigától, aki ezt a bejegyzést olvassa: nem gondolta ám komolyan...)

  A lifttel lemenve a platformon megláttunk egy veszélyt jelző táblát. Nem tudtam teljesen értelmezni. Szerintetek lökdösődő vagy szteppelő gnóm veszélytől kell tartani? Mindenesetre szemmel tartottuk, nehogy valakiben riadalmat keltsen a szeleburdisága. Szerencsére nem volt probléma vele, mert lenyűgözte a vízesés,  a viadukt, a hangzavar, a szivárvány és minden, amit látott.

  A vízesést több platformról meg lehet csodálni, messziről és közelről egyaránt, akár karnyújtásnyira tőle. Alulról és elölről van hangja igazán, és a látvány is pazar! Gnómi majd beleszédült, ahogy az egy méterre hömpölygő víz egy pontját szuggerálta. Amikor minden oldalról kiszájtátottuk magunkat, és a vízpermetből is kaptunk bőven, messzebbi pontokhoz sétáltunk, hogy onnan is megnézzük teljes pompájában.

  A folyó mellett elsétáltunk a viadukthoz, átmentünk  rajta a túloldalra. Gnómi nagy bánatára épp nem jött a vonat, pedig direkt lődörgött, cseppet sem sietett, hogy találkozhasson eggyel. Erről a partról is megnéztük a vízesést, innen nagyon szépen látszott a kastély. Meg a vonat, amiről lemaradtunk... A hídon túlsétáltunk, csináltunk pár képet, utána kellemes napsütésben andalogva jutottunk el a kastéllyal szembeni túlpartra, ahonnan sikerült elkapnunk a vonatot, és azt is, ahogy bebújt az alagútba. Gnómi ujjongott örömében. Én fényképeztem Gnómit, párom meg fényképezte, ahogy fényképezem. Kulisszafotó – dupla élvezet.

  Három helyen találtunk pénznyomó automatát. Naná, hogy kis barátunk kikönyörögte, de mivel csak egyik működött euróval, csak egy érmét készítettünk, amire a vízesést tekertük rá. Ahogy a rosszcsontot ismerjük, megfosztották magukat még két eurótól, a másik kettő ugyanis frankkal működött. Minden automatán maximum négy képet lehetett választani, és ha jól emlékszem, mindegyiken volt olyan, ami a másikon nem szerepelt. Persze nem mernék megesküdni a gnómtulajdonosi becsületszavamra, hogy ez így van. Aki kíváncsi, keresse meg a három automatát, és győződjön meg róla a saját szemével.

  Elsétáltunk az étterem és ajándékos rész felé. A hídról lestük a halak tömött, sötét foltjait, a kunyeráló récéket és a lecsapkodó sirályokat. Megnéztük a kirakatban sorakozó, borsos árú, gyönyörű svájci karórákat, főleg azokat, amik látni engedték a bennük rejlő fogaskerekeket és rugókat.
  Törpi felpattant egy elhagyatott biciklire, és rettegésben tartotta a parton lődörgőket. Elég feltűnő volt a hatalmas sárga tákolmány, ezért nem történt komoly baleset azon kívül, hogy ő bizony elterült vele a földön... Pedig hányszor mondtam neki, hogy nem pattanunk fel kérdés nélkül semmilyen járgányra! Kinézelődtük magunkat, utána visszasétáltunk a hídhoz, amin megint nem jött akkor a vonat, aztán megcéloztuk a kastélyt.

 Odabent elsőként a lépcső fogad. Felmenve rajta egy szobába jutottunk, ahol festőállványokon különféle képek voltak, előttük néhány szerszám, festő kellék, a kép hátulja pedig valami történetet mondott el. A szoba közepén egy körbekerített, forgó alkalmatosság áll, amire sok átlátszó kép van felaggatva. Nem vették könnyűre a figurát: vagy nincs időm megnézni a képet és elolvasni a címét, csak ha háromszor megy körbe, mert ahhoz kissé gyorsan forog, vagy eleve háttal van, és meg kell piszkálni, hogy amikor legközelebb elém pördül, láthatóvá váljon a kép alatti szöveg is. Mindenesetre mókás volt.

  Az egészet úgy kell elképzelni, mint valami elvarázsolt kastélyt: ha beléptünk egy szobába, legtöbbször mi aktiváltunk valami mozgó vagy beszélő dolgot. Voltak automatán ismétlődő programok is. Szerencsénkre előttünk sokszor nem volt senki, így nekünk indult el rengeteg érdekes látnivaló. Például egy alumíniumlapocskákból összeszerelt fal. A témája az itteni kohászat lehet. Néhány ember képe és neve is szerepel a kis lapocskákra festve mozaikként (feltalálók lehetnek). Amikor beléptünk, a fal mögött beindultak a ventilátorok, amik folyamatosan fújták, csilingeltették a mozgó lemezkéket. Az egész fal hullámzott. Gnómi próbált bekukkantani mögéjük, de erős volt a fújás, a sapkája majdnem lerepült. Hamar feladta a próbálkozásokat. A beszélő elmondta a terem apropóját, neveket és miérteket. Sok helyütt témaként a vasút építése kap szerepet. Egy másik teremben a fal mellett van három szék, a falon pedig három kivetítőn, mint ablakon keresztül az látszik, ahogy átkel a vonat a viadukton. Pici képernyőkön még a híd építéséről készült videót is megnézheti, aki kíváncsi rá.

  Egy megint másik teremben épp ebédhez készültek a láthatatlan vendégek. Négy szék, négy tányér, egy palack bor és egy legyező (meg néhány dísz) a felhozatal. Kihúzódnak félig a székek, leülnek, maguk alá húzzák. Hangszóróból hallatszik, ahogy beszélgetnek, nevetgélnek, csörögnek a tányérokkal, evőeszközökkel. A boros palack időközönként megmozdul, felemelkedik és tölt a pohárba a láthatatlan borból. A legyező irtó vicces volt! Gnómi majd' megpukkadt nevettében, a könnye kicsordult minden alkalomkor, amikor nyikorogva legyezgetett. Folyt a társalgás, miközben a tányérok az asztalon mozogni kezdtek. Egyik elől a másik elé vándoroltak különféle utakon, néha kitérve egymás elől. Megbeszélték a teendőiket, beszéltek az abban a pillanatban kivilágított képről a falon, milyen wunderbar, nevetgéltek, majd kifordultak a székek, és felálltak az asztaltól.

  Az utolsó termek egyikében nagy portrék függnek a falon. Egy-két nő is van, de legfőképpen férfiak. Feltalálók vagy mindenesetre a kastélyhoz kapcsolódó híres emberek lehetnek. Beléptünk, egyből rálépve a padlót borító első pallóra. Kivilágosodott a terem, és elkezdett énekelni egy szólamot az egyik kép, miközben a szeme egyik irányból a másikba mozdult hallhatóan és hátborzongatóan. Megfelelő helyre lépve bekapcsolódik a hozzá tartozó kép, így énekelnek végig, nagyszerű szólammal befejezve az előadást. Szuper élmény volt végighallgatni.
  Akik utánunk jöttek be egy-egy terembe, nem is tudták, miből maradtak ki. Ilyen volt például a hullámzó fal, az éneklő terem és az ebédlő melletti gépzongora, ami egyszer csak elkezdett magától játszani. Csak mi voltunk ott, senki más nem látta. Akik mögöttünk jöttek, meg sem álltak az asztalnál, csak végigviharzottak az egész kócerájon. Mi kihasználtunk minden érdekes dolgot, ami mozgott. Gnómi is tanúsíthatja, hogy mindennél megálltunk, nehogy elszalasszunk valamit. Sőt, még az ablakokon is kinéztünk sok helyen, ahol szép volt a rálátás a vízre.
  Nagyon elégedetten távoztunk. Amikor a kocsihoz értünk, találtunk a szélvédőn egy német névjegykártyát. A körülöttünk lévő autókon egy sem volt. Egy orvos kártyája, aminek a hátoldalára ráírta, hogy: "Üdv Kiskunfélegyházáról :)" Még aranyossággal is gazdagodtunk, nem csak a természet csodáinak látványával.
   Mindenképp érdemes ellátogatni ide, hátha valakinek épp arra is lesz lehetősége hogy behajózzon a vízesés aljához. Úgy informálódtam, hogy ilyen is van, de nekünk ez kimaradt. Míg ott voltunk, valószínűleg nem is indítottak hajót. A lényeg, hogy aki a természetet szereti, az semmiképp nem fog csalódni!